Új uniós keleti politikát készít elő Merkel

Új uniós keleti politika tervének felvázolására készül Angela Merkel. Az eddig kiszivárgott hírek szerint az európai alkotmány „megmentése” és az egységes energiapolitika kidolgozása mellett a Kaukázust megcélzó elképzelést tenné meg a kancellár a 2007 első felében esedékes német EU-elnökség központi témájává.

Igazán merész és a részletek ismerete nélkül is elismerésre- méltóan ambiciózus tervekről rántotta le a leplet a minap a Die Welt. A német konzervatív napilap értesülései szerint Angela Merkel az Európai Unió keleti politikájának megváltoztatására készül, s a részleteket e hét közepén teszik közzé, fél évvel azelőtt, hogy Berlin átvenné a szervezetben az elnöki posztot. Nem meglepő, hogy a német kormány az unió energiapolitikáját helyezné a középpontba, amelyet intenzív, a tartalékok és a szállítás diverzifikálása szempontjából stratégiai fontosságú kaukázusi térség irányába tett diplomáciai lépések kísérnék. Mindez Ukrajna súlyának csökkenését jelentené, egyben előkészületeket arra, ha Európa fő energiaellátója, Oroszország exportját diverzifikálva a mostaninál erőteljesebben a keleti piacok felé fordulna. Legutóbbi tomszki útjából ítélve a Moszkvával ápolt bensőséges német viszony lazítását, a stratégiai partnerség barátság helyett üzleti alapokra helyezését ígérő Merkel uniós szinten is egyfajta „keleti reálpolitikát” képzel el, amely hosszú távon együttműködést feltételez Oroszországgal. Kérdés, hogy ez a partnerség lényegében csak az üzleti kapcsolatokra épülne, avagy legalábbis nagyrészt biztonságpolitikai és globális kérdésekre is kiterjedne, netán az egységes európai geostratégiai tér megteremtése felé tett lépés lenne. Eleve izgalmasnak tűnik, hogy az EU keleti politikájának alakítására pályázók közül Berlin vagy Varsó elképzelései érvényesülnek, a reálpolitika vagy a konfrontáció filozófiája győz? S hogy Moszkvát alapvetően az Európai Unió stratégiai szövetségesének, avagy inkább a vetélytársnak a szerepe felé mozdítja el e keleti nyitás, nagyrészt attól függhet, miként alakul a Kaukázus térségében az Egyesült Államok, Oroszország, az EU és Kína négyszögének viszonya. Miként nézi majd egyrészt Moszkva, másrészt a látványos európai víziókban nem érdekelt Amerika az unió aktivizálódását e kényes régióban?
Németország mindig is különleges érzékenységgel viseltetett Európa keleti régiói iránt. Elég utalni például a Willy Brandt nevéhez fűződő három évtizeddel ezelőtti nyitásra, amely az orosz–európai energetikai együttműködésnek is nagy lökést adott. Más történelmi példákat idézett fel a minap egy uniós konferencián a lengyel védelmi miniszter. Radek Sikorski az európai szolidaritás felrúgását látja a német–orosz kooperációban épülő, s ami a legfontosabb, Lengyelországot elkerülő úgynevezett északi gázvezeték megvalósulásában. Mint fogalmazott, „mindez Locarnóra vagy a Molotov–Ribbentrop-paktumra emlékezteti, s Varsó nem akarja a XX. század ilyen megismétlését”. Szerinte „a Weimari Köztársaság, Hitler rezsimje és a mai Németország egy egységet alkotnak, Németország az Németország marad”. E durva kirohanás is jelzi a mélyben izzó ellentéteket. Az európai energiapolitika kidolgozásakor Berlinnek a jelenleginél jobban figyelembe kell vennie Lengyelország véleményét, míg Varsónak akár történelmi sebeit, atlanti elkötelezettségét is félretéve figyelnie kell az európai érdekekre. E szempontból pedig egyértelmű, hogy egy sikeres keleti politika nem irányulhat Oroszország ellen. A balti vezetéket Varsónak már le kell nyelnie, a túl sok bizonytalansággal járó Jamal–II aligha épül meg, míg Németországnak is el kell fogadnia, az egységes energiapolitika feltétele, hogy a mostanihoz hasonló energetikai beruházások a későbbiekben csak európai léptékben valósuljanak meg. Mindez egyúttal azt is jelentené, hogy Berlin Moszkvához fűződő viszonyát nem irányíthatnák kizárólag a német érdekek. A német–lengyel kapcsolatok jelenlegi feszült volta csak fokozza a két ország elképzeléseiben az európai keleti politika kapcsán eddig is nyilvánvaló ellentéteket.
Külön problémát jelent – bár ez is érinti Lengyelországot –, hogy az egységes eurázsiai geopolitikai tér megteremtésében, az EU és Oroszország valóban stratégiai együttműködésében korántsem érdekelt az Egyesült Államok. Érezhető volt ez legutóbb Merkel és Putyin tomszki tárgyalásai kapcsán is, mint ahogy az sem véletlen, hogy az úgynevezett színes forradalmak kérdésében sem volt egy hullámhosszon Amerika és Nyugat-Európa. E két erő között azonban ott vannak az új tagok és az unió keleti szomszédsága, s e mintegy tucatnyi ország történelmi tapasztalata, valamint az összeurópai érdekeket nemegyszer felülíró atlantisága sem segíti egy sikeres európai keleti politika megvalósítását. Ráadásul magának Merkelnek is el kell döntenie, hogy a realista vagy az idealista utat követi, az együttműködést szem előtt tartva megbékél Kelet-Európa sajátosságaival, avagy az emberi jogi kérdéseket és az angolszász típusú demokráciamodell mindenhatóságát maga előtt tolva inkább a konfrontációra helyezi a hangsúlyt. Ez utóbbi jellemző Amerika térségbeli politikájára, Washington azonban nagyon is tisztában van azzal, hogy mindez csak eszköz számára geopolitikai érdekeinek minél hatékonyabb érvényesítéséhez.
Világosan körvonalazni kell azt a kérdést is, mit jelent Európa számára a kaukázusi régió? Csupán magát a Kaukázust, amelynek északi része annak problémáival együtt Oroszország belügye, vagy Közép-Ázsiával kiegészülve egy szélesebb értelemben vett régióról van szó. S miért fontos ez az EU számára? Az energiatartalékok, a források, az import diverzifikálása, illetve geopolitikai célok miatt? Amerika elsősorban a geopolitikai játszmák (Irán, Közel-Kelet, Kína, Oroszország) miatt tartja fontosnak e régiót, míg az EU idáig alapvetően a jószomszédságra, a térség európaizálására helyezte a hangsúlyt.
Kérdések sorát kell tehát egy sikeres európai keleti politika megvalósításához feltenni, a legfontosabb azonban az, hogy elképzelhető-e egyáltalán egységes európai külpolitika. Felfogja-e az Európai Unió, miért kell számára mindez, és miként képzeli el helyét, szerepét a világban? Enélkül ugyanis Merkel készülő keleti tervei sem érnek sokat.