Van mire építenünk

Sokakban, szinte mindannyiunkban nagy a csalódottság. Éveken át dolgoztunk, éveken át készültünk, és éveken át küzdöttünk. Nehéz négy év volt, sok erőfeszítéssel. Egészen mostanáig nagy sikereket értünk el együtt, ám az utolsó, a legfontosabb mérkőzést elvesztettük, a legutolsó megmérettetésen alulmaradtunk. Sokan vannak, akik félnek, hogy az ország végképp tönkremegy. Félnek, hogy egyre nehezebb lesz megélni, és eltartani a családjukat, félnek, hogy támadásoknak lesznek kitéve politikai meggyőződésük miatt. Tudatában vagyok annak a kötelezettségnek, amely egy demokratikus ellenzéket terhel. Mindenkit meg kell védeni, akit meggyőződése, politikai nézetei, a közösségünkhöz való tartozása miatt támadnak, vagy háttérbe akarnak szorítani. Ezért felállítunk egy társadalmi önvédelmi testületet, amely összegyűjti, elemzi az ilyen eseteket, megadja a szükséges jogi védelmet, a politikusaink pedig majd megadják a nyilvánosság és a közélet védelmét. Bár a hatalom azt ígérte, hogy ilyen nem lesz, jó, ha nem pusztán az ígéreteikre támaszkodunk, és világossá tesszük: vége van Magyarországon azoknak az időknek, amikor bármely hatalom megszabhatja, hogy kétmillió-háromszázezer ember mit mondjon, és mit gondoljon.
Bár a választásokon alulmaradtunk ötvenezer szavazattal, tisztában kell lennünk az eddig elvégzett munkánk értékével. Négy évvel ezelőtt a mi szövetségünk még csak arra volt képes, hogy a választási bizottságokba mintegy ötezer küldöttet delegáljon. Most, négy évvel később már több mint tízezer képviselőnk ült ezekben a bizottságokban. Négy évvel ezelőtt 350 Fidesz-csoport volt az országban, ma több mint ezer. Négy évvel ezelőtt se polgári körök, se szervezett önkéntesek: akkor a két forduló között fellobbant lelkesedés, most pedig szervezett és kitartó munka volt. Négy éve egy kormányzati munka által végsőkig kizsigerelt, magányos Fidesz, most pedig egy erős szövetség. Négy évvel ezelőtt egy önmagába zárt Fidesz-frakció, ma a magyar kisvállalkozók, a magyar gazdák, a magyar romák, a nyugdíjas- és munkástagozat képviselőcsoportjai ülnek a frakciónkban. A rendszerváltás óta ez idáig még ismeretlen, európai mintára épülő frakciószövetség is készülődőben van a kereszténydemokratákkal.
Bár az országgyűlési választásokon alulmaradtunk, az elvégzett munka nem volt hiábavaló. Becsüljük meg azt a munkát, amit együtt végeztünk. Aki nem becsüli meg a saját munkáját, annak nincs mire építenie, és akinek nincs mire építenie, az nem formálhat jogot a jövőre. Mi megbecsüljük, van mire építenünk, ezért formálunk jogot, ezért követeljük a magunk részét a jövőből. Erőnk is van hozzá, hiszen képviselőink száma éppen annyi, mint négy esztendővel ezelőtt volt.
Mit mond nekünk, mire tanít bennünket a választási eredmény? Az előttünk álló hónapokban sokat elemezzük majd a választások leckéjét, és bizonyára meg is fejtjük majd minden üzenetét. Mindenkinek külön-külön is meg kell majd kérdeznie magától, hol és mit mulasztott, hol és mit csinált rosszul. A kampány során természetesen mi, vezetők is követtünk el hibákat. Rossz mondatok, elhibázott akciók, elmulasztott feladatok. A vereségért és a hibákért mindig a vezetőt, ez esetben a Szövetség elnökét, vagyis engem terhel a felelősség. Meggyőződésem szerint ez az élet helyes rendje. Bűnbakkeresésből, felelősségáthárításból, egymásra mutogatásból nem épül jövő. Jövő a higgadt számvetésből, értékeink megbecsüléséből és az egymás iránti tiszteletből épülhet. Ha nem ezt az utat követnénk, az nagyobb csalódás lenne számomra, mint maga a választás elvesztése volt.
Ha a hibák és mulasztások felszíne mögé nézünk – mert hiba és mulasztás ellenfeleink táborában is volt bőven –, akkor megláthatjuk, miben vallottunk kudarcot. Nem tudtuk bebizonyítani az ország valóságos helyzetét. Mi azt mondtuk: 2006 legyen a változás éve, mert baj van, és a bajokat csak egy új kormány vezetésével orvosolhatjuk. Ellenfeleink azt mondták, ez nem igaz, rémhírterjesztés, a dolgok valójában jól állnak. A gazdaság dübörög, a jólét stabil, s nincs szükség változásra. S nemcsak mondták, hanem bizonyították is, és számolatlanul dübörögtették ki a költségvetésből a tíz- és százmilliárd forintokat. Soha a rendszerváltás óta egy negyedév alatt
ennyi pénzt még nem kaptak az emberek, mint most, január és a választás között. Elegendő pénzük volt ahhoz, hogy azt a képet alakítsák ki: minden rendben van. Ebben kerekedtek fölénk. Az ő stratégiájuk bizonyult erősebbnek. S végül az emberek úgy vélték, az ország általunk tapasztalt gazdasági helyzete nem indokolja a változást.
A választási stratégiánk tehát vereséget szenvedett, és ebből a szempontból most másodlagos, hogy igazunk volt-e vagy sem. Ám azt is tudnunk kell, mi az, ami nem szenvedett vereséget. Először is, nem szenvedtek vereséget erkölcsi értékeink: azok most is kiállták a próbát. A tízparancsolat, a hit, remény, szeretet, a nemzet és a szabadság eszménye éppoly szilárd most, mint a választás előtt volt, s ezek a mi életünk, szövetségünk és politikánk erkölcsi alapjai, s ezek is maradnak a jövőben. Nem szenvedett vereséget a programunk sem. Munka, otthon, család – hiszem, hogy csak egy ilyen program egyesítheti majd a nemzetet, ha ennek is eljön az ideje. Ezért a jövőben ezt a választásokon bemutatott programot érdemes, sőt, kötelességünk képviselni. Mindenki, aki dolgozni akar, jusson munkához. Mindenkinek lehessen saját otthona, mindenki annyi gyermeket vállalhasson, amennyit szeretne, és fizikai, anyagi és szellemi biztonságban nevelhesse fel őket. Ez marad a mi programunk!
Nem szenvedtünk végleges vereséget sem, mert kudarcunk csak átmeneti. Kétmillió-kétszázötvenezer ember áll mellettünk. A sereg törzse egyben maradt, akik leszakadtak és szétszóródtak, láthatják az újra magasba emelt zászlóinkat, és hiszem, hogy megtalálják majd a hozzánk visszavezető utat. A csatából rendezetten vonulunk le, és a vezérkari sátorban már a jövőt tervezik. Vagyis, vereséget szenvedtünk, de nem győztek le bennünket. Le az győzetik, aki megadja magát, aki feladja eszményeit, programját és céljait. Mi ellenben kiállunk értékeink, programunk és céljaink mellett, ezért bennünket sohasem győzhetnek le. Aki ismeri a magyarok történelmét, amely a „mégis” szóra épül, pontosan érti ezt.
Mi pontosan tudjuk: nem az ellenfél programja, nem is az eszméi kerekedtek fölénk – valójában a pénzük vert meg bennünket, és mindenki láthatta, pénzük, az volt temérdek. Mondják, a pénznek nincs szaga, se színe. A pénznek valóban nincs, de a gazdájának van, és azt éreztük és láttuk is mindenhol, szerte az országban. A sok pénz legyőzte az igazságot, és most itt áll egy ország, amely azt hiszi, minden rendben van körülötte. Mi megpróbáltuk kinyitni az emberek szemét, de a kormány pénzen fújt buborékokkal elvakította őket. Azért, ami most következik, nem azokat terheli a felelősség, akik a hatalom maradására szavaztak, hanem a kormányt, amely félrevezette és megtévesztette az embereket. A jövő legizgalmasabb kérdése talán úgy hangzik: mindig a pénz győz-e? Ne hamarkodjuk el a választ!
Köszönetet mondok a munkáért, mindannyiuk munkájáért. Köszönetet mondok a polgári köröknek, az önkénteseknek, és köszönetet mondok a rengeteg lelkes fiatalnak. Büszke vagyok arra, hogy ennyi derék emberrel harcolhattam együtt az elmúlt hónapokban! Ez a választás is egy próbatétel volt, és kétség se legyen, az lesz az előttünk álló időszak is. A próbatétel olyan, mint egy olvasztótégely, egy olvasztótégely, melyet a tűzben hevítenek. Ha nemes anyagot tartalmaz, az megmarad és megtisztul. A salak elég, és megsemmisül – ez az értelme a próbatételnek. Nem mi döntjük el, hány próbatételt kell kiállnunk, de mi döntjük el, hogy a soron következőt még vállaljuk-e, vagy lelépünk a pályáról. Aki vállalja, az ki is állhatja. Az Írás valahogy úgy tanítja, hogy a Gondviselés nem hagy titeket feljebb kísérteni, mintsem hogy azt elszenvedhetitek. Ami talán azt jelenti, hogy csak olyan próbatétel méretik ki ránk, amelynek elviselésére megvan az esélyünk.
A próbatétel megméri életünk és elszánásunk mértékét. Előhozza belőlünk azt, ami bennünk van. Ha erő van, az erőt. Ha hit van, a hitet, ha kishitűség és csüggedés, akkor azt. Amiről sokan azt hittük, ez lesz a megérkezés, arról kiderült, hogy valójában csak egy újabb stáció. Ezért nekünk most tovább kell mennünk. A következő napokban sokszor azt fogják hallani otthon: rosszul döntöttetek, rossz lóra tettetek. Válaszoljuk határozottan, hogy tévednek, ez nem igaz! Mi nem egy rossz lóra, hanem egy jobb Magyarországra tettünk, és mi jól döntöttünk. Jól döntöttünk, mert tudjuk, hogy Magyarország változás nélkül nem gyógyulhat ki a bajaiból, nem lábalhat ki az eddig eltitkolt pénzügyi válságából sem. Jól döntöttünk, egy év sem kell, és mindenki azt mondja majd: „ők azok, akik jól döntöttek, mert nyitva volt a szemük”. Legyünk büszkék a döntésünkre, az idő minket fog igazolni. Kérem, legyenek büszkék arra, hogy nyitva volt a szemük, amikor eljött a döntés ideje!
Mi most a teendő? A vezetőinktől azt várjuk, haladéktalanul rendezzék a sorokat. Dolgozzák ki a Szövetség építésének újabb szakaszait. Emelkedjenek felül a személyes reményeik tovatűnése miatt érzett csalódottságukon, nyerjék vissza régi lelkierejüket, mutassanak példát, fogjanak össze, és vezessenek bennünket.
Mi a mi dolgunk? Mi a mi dolgunk, a polgári körösök, az önkéntesek, a kétmillió-kétszázötvenezer szavazó dolga? Először is mondassék ki, hogy az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgoztunk. Sok fontos dolgot háttérbe szorítottunk a közös siker reményében és érdekében, most pótolni kell azt, ami elmaradt. Törődni azzal és azokkal, akiket háttérbe szorítottunk az elmúlt hónapokban. Törődni a családdal, a feleséggel, férjjel, a gyerekkel, az otthonunkkal, a kertjeinkkel és a szakmánkkal is. Pihenni, és rendezni a személyes világunkat, erőt gyűjteni, így készülni az előttünk álló megmérettetésekre. Mert próbatétel, megmérettetés, feladat és munka lesz mindannyiunk számára bőven. Nehéz idők jönnek Magyarországra, és mindannyiunknak helyt kell majd állnunk.
Mi történik körülöttünk? Ellenfeleink éppen hogy megnyerték a választást, már el is illant a bátorságuk. Titkolódznak, bujkálnak, kiállás és bevallás helyett jól ismert kormánybarát értelmiségiekkel mondatják ki az igazat az ország pénzügyi válságáról, velük íratják meg, amit a kormány tervez. A napnál világosabb, mi készül itt! A rossz kormányzásuk árát ismét az emberekkel akarják megfizettetni. Nem csak az értékeinket fogják támadni, ezt már megszoktuk, ebben nem lenne semmi új. Most azonban veszélybe kerülnek majd tízezerszám a munkahelyek, az önkormányzatok, az egész magyar egészségügy, és a falusi iskolák is.
Soha nem volt még égetőbb szükség a magyar szolidaritásra, mint lesz az előttünk álló egy évben. Egyre több ember szeme fog kinyílni. A jövő legfontosabbnak ígérkező kérdése úgy hangzik, meg tudják-e védeni magukat az emberek a hatalommal, meg tudják-e védeni magukat az emberek a kormánnyal szemben? Nekünk, országgyűlési képviselőknek, a Szövetség vezetőinek, s nekem, a Szövetség elnökének is sűrű hónapjaink lesznek. A kampány során bebizonyítottuk, hogy a párt- és személyes ambícióink hátrébb sorolandók, mint az ország érdeke. Alkotó ellenzékként dolgozunk majd a következő időszakban.
Ismerjük az ellenfeleinket. Tudjuk, mire kell felkészülnünk. Megpróbálják majd megvenni a hallgatásunkat. Nemzeti összefogást ajánlanak majd, ami azt jelenti, együtt fizettessük meg az emberekkel az ő rossz kormányzásuk árát. Ez kétmillió-háromszázezer ember, önmagunk, és a demokrácia elárulása lenne, ezért erre nemet mondunk!
Pontosan tudjuk, hisz ismerjük őket: a súlyos megszorításokat majd reformoknak fogják nevezni, bennünket, akik kiállunk az emberek érdekei mellett, a reformok és a haladás ellenségeinek nyilvánítanak majd. S ne legyen kétségünk, ezt fogja harsogni a kormány tenyeréből etetett összes elemző, tanácsadó, kutató, a média tekintélyes és legbefolyásosabb része is. Nem lesz egyetlen kereskedelmi adó vagy közszolgálati műsor sem, amely feltenné a demokrácia fundamentális kérdését: ha így áll a helyzet, miért csapták be az országot? Hogyan lehetne elvárni az emberektől, hogy fájdalmas döntéseket fogadjanak el, ha előtte megtagadták tőlük a demokrácia alapját, az igazsághoz való jogot? S nekünk az emberek és a demokrácia oldalára kell állnunk az őket megtévesztő hatalommal szemben – hacsak nem pályázunk a Magyar Demokrata Fórum babérjaira, hacsak nem pályázunk arra, hogy a baloldali média, maga az MSZP-s miniszterelnök simogasson, s veregesse meg a vállunkat, hacsak nem pályázunk arra, hogy Lendvai Ildikó is nyilvános elismerésben részesítsen bennünket, ahogy az MDF-et szokták.
A megosztottság és a széthúzás ellen is tennünk kell. A magyar politika vastörvénye az összefogás törvénye. Azok nyernek, akik összefognak, és azok veszítenek, akik széthúznak. Az összefogás első feltétele, hogy a trójai falovat nem húzzuk be a táborunkba! Az összefogás első feltétele, hogy a trójai falovat a nevén nevezzük, és tudomásul vesszük, hogy nem hozzánk tartozik. Azoké, akik építették. Tudomásul kell vennünk, amit az MDF sohasem rejtett véka alá a kampányban: ők nem kormányváltást, hanem ellenzékváltást akartak. Márpedig az ellenzékváltás a baloldal, az MSZP és a szabad demokraták érdeke. Azért fognak bennünket támadni, hogy helyünkre ültethessék az MDF-et. Addig fognak támadni, amíg el nem tűnünk, vagy tönkre nem tesznek bennünket – vagy amíg átvészeljük a támadásaikat, kivárjuk a megfelelő pillanatot, és legyőzzük őket. Én az utóbbit javaslom.
Amit most átélünk, az mindannyiunk személyes, demokráciába vetett hitének próbája is. Amit most átélünk, az az egész magyar jobboldal közös, demokráciába vetett hitének próbája is. Emlékezzünk, mit gondoltunk a demokráciáról a nyolcvanas évek második felében, miért harcoltunk érte? Azt gondoltuk, hogy demokráciában nem lehet nyílt pénzügyi válságba taszítani egy országot, úgy, ahogyan a diktatúrában tették a nyolcvanas évek során. Most azonban meg kellett tapasztalnunk, hogy egy demokráciában is tönkre lehet tenni az országot. Azt gondoltuk tizenhat évvel ezelőtt, hogy ha ez mégis megtörténne, akkor egy demokráciában elcsapják azt a kormányt, amelyik mindezt előidézte. Ezt a feltételezésünket sem igazolta az élet. Azonban ez a két csalódás, amely a posztkommunista demokrácia korlátaira hívja fel a figyelmünket, nem ok arra, hogy feladjuk a demokráciába vetett hitünket. A jobboldalnak nemzetinek, dinamikusnak és demokratikusnak kell lennie. A jobboldal legfőbb eszménye a szabadság, s mi, a jobboldal vagyunk egyben a szabadság legerősebb bástyája. Márpedig a demokráciában hinni annyit tesz, mint hinni a szabadságban.
Mondják, sőt, minden újságban azt írják, hogy a baloldal egyre több hívet gyűjt a fiatalok táborából. Mi tudjuk, kedves fiatalok, nagy lehet a csábítás, hogy a baloldal, vagyis a Magyar Szocialista Párt felé húzzatok. Szabad világban élünk, és ti a szabad döntéseitekkel magatok formáljátok a saját életeteket. Mi csak szempontokat és tanácsokat adhatunk, a döntés a tiétek. De hallgassatok meg néha bennünket! Mi tudjuk, hogy csábító és vonzó a pillanat öröme, sőt, higgyétek el, ismerjük a pillanat eksztatikus örömeit is. Mi is voltunk fiatalok, ha nem is látszik ez már meg mindannyiunkon. Mi azt tanácsoljuk, a pillanat örömei mellett figyeljetek a maradandóságra is! Arra, ami súlyt és értéket ad az emberi életnek. A súly, az érték, a maradandó, az itt van, miközöttünk, hiszen éppen ez hoz és tart össze bennünket, a hit, a hűség, a haza, a nemzet, a szabadság és a szeretet. Ne érjétek be, kedves fiatalok, rózsaszínű buborékokkal!
Számítunk a keresztény, a nemzeti és a nemzeti liberális értelmiségre is! Nélkülük szem elől téveszthetnénk azokat a magasabb rendű célokat, amelyeket a közélet csatáiban szolgálnunk kell. Szükségünk van rájuk; kérjük, továbbra is segítsenek, legyenek a mi őrtállóink, akik levertség és kétségbeesés helyett a higgadt elemzés és a biztos önismeret erényét garantálják a számunkra.
Végezetül, személyes hitem szerint a jövőnk kulcsa a hűség. Ez, vagyis a hűség köt össze minket, ez, vagyis a hűség köti össze a kétmillió-háromszázezer embert, aki ugyanarra a jövőre szavazott. Hűség a rendszerváltáshoz, hűség a 15 milliós magyar nemzethez, hűség az ezeréves Magyarországhoz, kettős keresztjéhez és koronájához. Most mérlegre kerül a mi közös, és mindannyiunk személyes hűsége is. Nem az a dolgunk, hogy összevissza kapkodjunk mindenfajta csodaszerek után. Az a dolgunk, hogy végigcsináljuk, amit vállaltunk. A hűség lényege, hogy a szövetséget, amelyet kötöttem, nem a körülmények alakulásától teszem függővé. Amire egyszer igent mondtam, mert sajátomnak tekintem, arról nem mondok le akkor sem, ha most nem előnyt jelent, hanem áldozatot és odaadást követel.
A siker legnagyobb ellenfele nem az ellenfél, hanem a bizonytalanság, a kicsinyhitűség, és az abból sarjadó hűtlenség. Mindig azt tartsák szem előtt: mi nem vagyunk a meghátrálás emberei! Mi a hűség emberei vagyunk, és hisszük, hogy végül azok győznek, akik hűségesek maradnak a célhoz és társaikhoz. Nem odaadni azt, ami a miénk!
(A Fidesz elnökének május elsején, a budai Várban elmondott – szerkesztett, rövidített – beszéde.)