A félreismert boldog

Nemrég a Magyar Nemzetben egy olvasói levél szerzője kért segítséget, hogy megismerhesse, mivel érdemelte ki IV. Károly király a boldoggá avatást. Az egyház tanítása szerint a szentek – illetve boldogok – azok, akik „megdicsőült állapotban vannak, és tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van”. Ez tehát nem az egyházon mint itt, a földön látható módon, szervezetten megjelenő közösségen múlik. A pápa csupán kijelenti, alapos történelmi és teológiai – sőt a megkívánt csoda esetében orvosi – vizsgálatok nyomán, hogy egy adott személy szent, ezért a hívők számára hivatalosan is példaképül állítja, és nyilvános tiszteletét engedélyezi.
IV. Károly esetében a Portugáliához tartozó Madeira szigetének püspöke kezdeményezte az eljárást, mert utolsó királyunk ott halt meg 1922-ben, s ott van eltemetve. A sziget akkori püspöke azt írta a pápának, hogy Károly király jelenléte a szigeten többet használt a madeiraiak vallásosságának, mint addig bármely lelkigyakorlat.
Ha körülnézünk, hogy Magyarországon mi emlékeztet IV. Károlyra, annak tanújeleivel találkozunk, hogy őt mindenekelőtt szentnek tartották már kortársai is. Gyöngyösön máig emlegetik, hogy az 1917-es tűzvész után rögtön felkereste a várost, és nagy pénzadománnyal támogatta az újjáépítést. Dénesfa határában, ahol második visszatérési kísérletekor gépe leszállt, kápolnát emeltek, Zalaegerszegen a ferences templom, Tihanyban pedig a nevezetes kálvária épült Károly emlékére, de több helyütt találunk emléktáblákat is, amelyek békeszeretetét vagy az Isten akaratára hagyatkozó hitét említik. Legújabban pedig ereklyéit helyezik el az ország templomaiban.
Amikor IV. Károly királyt 2004. október 3-án II. János Pál a boldogok sorába iktatta, a hűséges férjet, a szerető családapát, a mindenkor Istenben bízó keresztényt, de egyben a közügyek intézésében is hite és lelkiismerete szerint eljáró politikust állította példaképül a hívek elé. Különösen pedig azok elé, akik ma Európában közhatalmat gyakorolnak. Sajnos a magyar katolikusok között is sok értetlenség kísérte az egyház ezen ünnepélyes nyilatkozatát. Ellenszenvet kelt talán némelyekben Habsburg volta is. Az sem segíti helyes megismerését, hogy rövid uralkodása az egyik legvéresebb háború idejére esett, amely hazánkra nézve tragikus véget ért. Végül pedig a két háború közötti időszakot pozitívan megítélők IV. Károlyban a Horthy rendszere ellen fellépő, a nemzet nagy nehezen elért függetlenségét veszélyeztető politikai tényezőt látják. Megítélésén nemcsak negyven év kommunizmusa rontott, de már az azt megelőző két évtized elfogultsága is.
Mára a tudomány Károly tevékenységét kezdi másként megítélni a hozzáférhetővé vált történeti forrásoknak köszönhetően is. Aki a királyról többet kíván megtudni, annak Kovács Gergely könyvét (Fogadd a koronát! Károly magyar király hitvalló élete, Új Ember, 2004) tudom ajánlani, illetve Károlyi József gróf visszaemlékezéseit (Madeirai emlékek, Fejér Megyei Levéltár, Károlyi József Alapítvány, Székesfehérvár, 1996) Károly király utolsó napjairól.
Érszegi Márk, Budapest