Az utóbbi két esztendőben a betegek ellátását és az intézet szervezeti felépítését több tekintetben átalakították. Ennek az volt a célja, hogy az első perctől kezdve a lehető legteljesebben megismerjék a betegséggel öszszefüggő előzményeket. A magas szintű betegellátást az utóbbi években jelentősen fejlesztett műszaki háttér is támogatja. Nem mellékes az a tény sem, hogy az intézet gazdasági szempontból is megáll a lábán.
Az intézet vezetője, Ésik Olga profeszszor asszony megmutatja a kórtermeket, a kemoterápiás előkészítő laboratóriumot és a sugárterápiához szükséges berendezéseket. Külön részlegben találkozom a monitorok előtt ülő fizikusokkal. Ők azok, akik elkészítik a sugárterápiás terveket, meghatározzák, hogyan lehet a daganatba juttatni a szükséges sugárdózist. A tervezés során különös gondot fordítanak arra, hogy a beavatkozás ne, vagy minél kevésbé érintsen egészséges szöveti állományt. A tervek értékelésénél és elemzésénél nagy segítségükre van a képalkotó diagnosztika.
Ezután lépünk abba a helyiségbe, ahol minden reggel pontosan nyolckor gyűlnek össze az úgynevezett „onkoteam” tagjai, hogy összehangolják a napi és a távlati teendőket.
– Egy daganatos betegség lefolyását, végső kimenetelét a daganat és a beteg biológiai sajátosságai, valamint a kezelés módja, színvonala határozza meg. Mi, orvosok érdemben csak az utóbbit tudjuk befolyásolni. Egy elvégzett daganatellenes terápiát nem lehet meg nem történtté tenni. Egy nem megfelelően választott beavatkozás esetleges káros hatásait nem lehet maradéktalanul kijavítani. Azért van szükség a több szakaszból álló tervezési-megbeszélési folyamatra, hogy az ilyen eseteket elkerülhessük – bocsátja előre Ésik Olga.
Az orvosi munkacsoport (onkoteam) tagjai között van sebész, daganatgátló gyógyszereket alkalmazó klinikai onkológus, sugárterapeuta és képalkotó diagnoszta. Van ezenkívül kórszövettanász és az adott daganat kezelésében jártas szakorvos is, így például fül-orr-gégész, urológus, ideg-, bel-, tüdőgyógyász. Lényeges szempont, hogy még az első kezelés (leggyakrabban a sebészi beavatkozás) előtt hozzák meg a kezelésekről és azok sorrendjéről a döntéseket. Ebben nagy segítségükre van az a számítógépes adatbeviteli rendszer, amellyel egy betegnél mintegy kilencven adatot tudnak figyelemmel kísérni. Ha szükséges, a kezelőorvos szóban is kiegészíti az írásban foglaltakat, és javaslatot tesz egy általa jónak ítélt tervre. Ezt részletesen megvitatják, szükség esetén módosítják, majd a jóváhagyott tervet írásban rögzítik. Nézetkülönbség esetén a többségi vélemény a meghatározó.
Fontos kérdés az is, hogy a beteg alkalmas-e a kezelésre, hiszen aktív onkológiai kezelés csak bizonyos erőnlét esetén folytatható – magyarázza a professzor asszony, majd egy példával világítja meg mindezt.
Az emlőrákos betegek kemoterápiája előtt nagyon gyakran van szükség a szív ultrahangos vizsgálatára, ugyanis az alkalmazott gyógyszerek jelentős része károsíthatja a szívműködést. Más esetben pedig, ha az előző kemo- vagy sugárterápia következtében valamilyen mellékhatás lépett fel, azt kell eldönteniük, hogy egyáltalán alkalmazható-e újabb, ilyen típusú kezelés.
Ha már itt tartunk, szóba kerül a kezelések során fellépő sugárérzékenység kérdésköre, amellyel Ésik Olga mindig is következetesen foglalkozott szakmai publikációiban. Mint említi, előrelépésnek tekinthető, hogy az idén meghirdetett Nemzeti rákkontroll program szerint a sugárterápiás osztályokon létre kell hozni a sugárbiológiai részlegeket is. Az első ilyen részleget a Pécsi Tudományegyetem alapította meg 2006 februárjában. Tény, hogy a sugárkezeléssel összefüggő mellékhatások előfordulhatnak a legjobb technika és a leggondosabb kivitelezés mellett is. Kevéssé ismert azonban, hogy a népesség öt százaléka különösen, további tíz százaléka pedig mérsékelten sugárérzékeny. Bár az egyéni érzékenységet vizsgálati eljárással meg lehet határozni, ezt Magyarországon még nem alkalmazzák, mert igen költséges. Így sajnálatos módon nincs arra mód, hogy a fokozottabban érzékeny személyeket a kezelés előtt „kiemeljék”, és számukra alternatív gyógymódokat ajánljanak. Nagy körültekintésre van szükség azért is, mert a fokozott sugárérzékenység öröklődhet, tehát a hozzátartozók is veszélyeztetettek lehetnek.
– Bizonyos betegségcsoportokban elvégzik az egyéni túlélés becslését is. Miért fontos ez? – érdeklődőm az osztályon.
– Bizonyos típusú betegségeknél néhány hónapja meghatározzuk a várható túlélési valószínűséget. Az egyéni kórjóslat becslésének szükségessége abból a gondolatból származik, hogy minden orvosi döntést megelőz a beteg prognózisának meghatározása, hiszen ahhoz kell mérni a kivizsgálás részletességét és a majdani terápia típusát, mértékét. Igen előrehaladott esetekben nem indokolt például a nagyon agresszív, alacsony hatékonyságú beavatkozások és vizsgálatok alkalmazása. Ahol viszont kedvező a kórjóslat, ott mindent elkövetünk a daganat kiterjedésének minél pontosabb meghatározására. Olyan terápiákat alkalmazunk, amelyek a hosszú távú túlélést segítik, az életminőséget pedig elfogadható szinten tartják.
A professzor asszony tudományos kutatásai során olyan matematikai modellek kifejlesztésén is dolgozott, amelyek az egyéni túlélés becslését célozták. Most nemzetközileg tesztelt, az Egyesült Államokban kidolgozott matematikai modellt alkalmaznak. Az amerikai szerver az interneten elérhető, s így a kockázatbecslés a rutinszerű napi tevékenységükhöz tartozik. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a beteg meghatározott onkológiai adatainak betáplálása után a program megadja az elhalálozás valószínűségét arra az esetre, ha semmilyen kezelést sem alkalmaznak. Emellett azt is kiszámítja, hogy ezt a valószínűséget milyen mértékben csökkentik a radio-, a kemo- és a hormonterápiás eljárások. Ily módon össze lehet vetni egymással az egyes kezeléseknek a túlélést javító hatásait, azok mértékét, illetve a várható kockázatokat. Nagyon lényeges, hogy mindez nem csupán a „fehér köpenyesek” belső, szakmai ügye, mert a későbbiekben a betegeket is bevonják a mérlegelési folyamatba.
– Hazai „terepen” nem túl gyakori, hogy a betegeket a rutinszerű vagy tárgyilagos tájékoztatáson túl ennyire bevonják sorsuk alakításába. Hogyan alakult ez itt ki?
– Annak idején a kandidátusi értekezésem társadalom-orvostani témája a betegfelvilágosítás volt. Pályám kezdetétől erősen foglalkoztat a megfelelő tájékoztatás és a helyzetével tisztában levő beteg beleegyezése.
– Ez bizonyára nem volt konfliktusok nélküli…
– Nem, de ez már nem foglalkoztat. Ami viszont lényeges, hogy a Szegeden dolgozó Hideghéty Katalin tanárnővel kidolgoztuk a különböző daganatos betegségek sugár- és kemoterápiájára vonatkozó betegtájékoztatókat. Mindez az adott betegség típusa szerint négy-öt oldal terjedelmet jelent. Tervezzük, hogy az összességében mintegy száz oldalas anyagot tovább finomítjuk. Azon is dolgozunk, hogy mindezt hozzáférhetővé tegyük az intézetünk honlapján a dél-dunántúli régió orvosai és betegei számára.
– Mi a garancia arra, hogy a kezelések során minden a tervek szerint történik?
– Kilenc helyen építettünk be minőség-ellenőrzési lépéseket például a sugárkezelések során, és ezek eredményét dokumentáljuk. A tervezett kezeléseket néhány milliméteres pontossággal hajtjuk végre, ami megfelel a nemzetközi követelményeknek. A kemoterápiás kezelésekhez szükséges gyógyszerek összeállítása szigorú előírások szerint történik, s minden óvatossági rendszabályt betartunk. Az említett műveleteket csak olyan női munkatársak végezhetik, akik már nem fognak szülni, így az utódok anyai ágon történő károsodásának kockázata a nullára csökkenthető. Az országban elsőként vetettük fel, hogy meg kellene határozni férfi munkatársakra vonatkozóan is, hogy mikor és milyen feltételek mellett végezhetik a kemoterápiás infúziók összeállítását, hiszen az utódok esetleges károsodásában ez is lényeges szempont. A hosszan tartó kemoterápiás infúziókhoz egyszer használatos pumpákat alkalmazunk, és a többszöri vénás beavatkozás elkerülése céljából a kemoterápia teljes ideje alatt bennmaradó kanülöket használunk. Ezek az új szolgáltatások a betegek kényelmét és jobb életminőségét szolgálják; további előny, hogy a terápia ideje alatt a beteg nincs sem ágyhoz, sem intézethez kötve.
A Nemzeti rákellenes program egyik célja a megyei szintű és regionális onkológiai központok létrehozása. Az ezekben összpontosuló anyagi és szellemi erőktől azt várják, hogy a megelőzésben, az ellátásban minőségi változás történik. Az ország hét régiójában 1–1,5 millió ember tartozna egy-két központhoz. A Dél-Dunántúlon a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézete az egyik ilyen várható helyszín.
szélesi zoltán
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!