A baloldali vallásos tagozat szerint a „feketegazdálkodást” e téren is fel kellene számolni. A megdöbbentő javaslat jól illeszkedik a koalíció utóbbi időben indított támadássorozatához, amelyben gyakorlatilag a történelmi egyházak pénzügyi támogatását kívánják csökkenteni.
– Ezt egy MSZP-s ateista tagozat is írhatta volna – mondta lapunknak az anyagról Lukács Tamás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, leszögezve: a kifejezetten lelkipásztori szolgáltatások nem piacosíthatók, viszont mindenkit megilletnek. A KDNP közleményt is kiadott az MSZP-tagozat tanulmányáról, amelyben megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy az MSZP hívőtagozata folytatja azt az egyházellenes kampányt, amit a héten az SZDSZ kezdett el a vatikáni szerződés felülvizsgálatára tett javaslatával. A Halász Zsuzsa szóvivő által jegyzett dokumentum megállapítja: „Gyurcsányék sunyi és képmutató módon a hívőtagozat álruhájába bújva úgy szeretnék feltüntetni a helyzetet, mintha a pénzügyi válság kialakulásáért az egyházi személyek lennének felelősek.”
*
Emlékezetes: a héten nem ez volt az egyetlen egyházellenes támadás. Szerdán az SZDSZ ismét a vatikáni szerződés felülvizsgálatát kezdeményezte, mert a kisebbik kormánypárt szerint elfogadhatatlan, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozzák a nagy egyházak hitéleti tevékenységét, a felekezetek iskolái pedig versenyelőnybe kerültek az állami intézményekkel szemben. Fodor Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő arra hivatkozott, az egyházi fenntartású iskolák indokolatlan versenyelőnyben vannak az önkormányzati és alapítványi intézményekkel szemben, mivel több támogatásban részesülnek az államtól.
A KDNP közleményben utasította vissza a szabad demokrata ötleteket. „Már megszoktuk, hogy válságok idején az SZDSZ előveszi az egyházellenes kártyát, s valami ködös esélyegyenlőségre hivatkozva ismét megkurtítanák az egyházi intézmények, elsősorban az iskolák támogatását, és kezdeményezik annak a vatikáni szerződésnek az újratárgyalását, amelyet egyébként 1996-ban éppen az SZDSZ segedelmével létrejött Horn-kormány kötött meg a Szentszékkel” – fogalmaztak. A kereszténydemokraták úgy ítélték meg, hogy az SZDSZ a társadalom égető kérdéseiről kívánja elterelni a figyelmet.
Hamarosan interjút ad Orbán Viktor














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!