Álomturné pénz nélkül, avagy mit ér a dokumentumfilm

A Józsi nővérről készült film nyerte a III. Film.dok román–magyar dokumentumfilm-fesztivált Csíkszeredán. Az egyhetes rendezvényen az is kiderült, hogy a román dokumentumfilmesek pénzhiány miatt nem tudnak élni a rendszerváltás után rájuk szakadt szabadsággal.

Kommandón, a legmagasabban fekvő erdélyi községben teljesít egészségügyi szolgálatot Székely József, vagyis ahogy ebben a világtól elzárt közösségben hívják, Józsi nővér. „Mentőautója”, vagyis jellegzetes sárga biciklije a falu különböző pontjain bukkan fel a korcsmától a rendelőn át a sportpályáig. A Dunatáj Alapítvány hatvanperces filmje fél évig követi a nyakigláb férfi életét (rendező Zsigmond Dezső, operatőr Bálint Arthur), a groteszk humorú alkotást pedig nem csak a zsűri kedvelte, hiszen a közönség kérésére kétszer is újra kellett vetíteni.
Az idén harmadszor megrendezett fesztivál igazgatójával, Farkas Györggyel az új helyszín (az első két alkalommal Sepsiszentgyörgy adott helyet a rendezvénynek), vagyis a Csíki Játékszín előcsarnokában berendezett hangulatos találkahelyen beszélgettünk arról, hogy elsősorban szorosabb szakmai és személyes kapcsolatot akarnak kialakítani a kelet-közép-európai filmes és televíziós szakemberek között, miközben bemutatják és megmérettetik az utóbbi időben méltatlanul elfeledett műfaj, vagyis a dokumentumfilm világának legújabb terméseit. Az idén rekordmennyiségű, kétszáztíz alkotás közül kellett választania az előzsűrinek, sok jó témájú mű azért nem juthatott a versenybe, mert nem filmes eszközökkel mesélte el a történetet. A szelekción negyvenkét alkotás jutott túl, az igazgató szerint a korábbi évekhez képest kevesebb a román mű. Az itt készülő filmeken látszik, hogy a költségvetés nem szán elegendő forrást erre műfajra, amely a szocializmus idején erősen kompromittálódott.
A Bukaresti Magyar Kulturális Központ által megrendezett magyar–román fesztiválon az ingyenes vetítések mellett igényes programokkal is várták a közönséget. A nyitóbeszédeket például Sebestyén Márta koncertje követette, de az egy hét alatt volt sajtófotó-kiállítás, Koltai Róbert-kabaré és nagyjátékfilm-bemutatók is. A Film.dok fesztivál zsűrijének elnöke, Sára Sándor rendező-operatőr a fesztiválzáró értékelésében kifejtette: a dokumentumfilm-gyártás támogatására közös román–magyar alapítványra volna szükség. A neves filmrendező szerint kevés olyan film volt, amely az elmúlt tizenöt évvel és a térség jelenével foglalkozna, és szerinte az is érzékelhető volt, hogy több mű televíziós alkotásnak készült. A fődíjas film a türelmével és a témakövetésének pontosságával érdemelte ki az elismerést, hiszen manapság kevesen vállalkoznak arra, hogy hosszú hónapokig is visszajárjanak a helyszínre, követve egy egyszerű ember hétköznapjait. A fesztiválon összesen tizennégy díjat adtak ki, így elismerésben részesült például a román TV Etalon Mama Ghita (Gyuri mama) című, huszonhárom perces alkotása is, amely az egyszerű falusi asszony életén keresztül mutatja be Ceausescu diktatúrájának abszurditását. A fikciós keretbe ágyazott filmben megismerjük a rímeket gyártó főhőst, akiben a párt a nép zseniális parasztköltőjét vélte megtalálni – a idősödő háztartásbeli aztán maga is elhitte a hozsannát, lefitymálóan beszél a nagy román költőkről, és nem érti, hogy a rendszerváltás után miért nem értékeli őt méltóképpen a világ. A szaksajtó az Álomturnét látta a legjobbnak. Szekeres Csaba filmje egy értelmi sérültekkel foglalkozó otthonba kalauzol el, ahol Tomi a Doki nevű haverjával összehoz egy dögös kis zenekart, hogy aztán egy turnéra induljanak a tenger mellé.
A szombati díjkiosztón – amelyen részt vett a fesztivál fővédnöke, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szabó Béla, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is – Beke Mihály András, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője elmondta: immár bebizonyosodott, hogy sikerült megteremteni a folytatásra érdemes hagyományt, nem egy magyar és román dokumentumfilm ezen a rendezvényen kezdte el nemzetközi karrierjét. Titus Muntean bukaresti rendezővel a román dokumentumfilm jelenéről és jövőjéről beszélgetve megtudtuk, hogy a gyorsan változó ország ugyan témák szempontjából paradicsoma volna a filmeseknek, pénz viszont nincs az igényes művek elkészítéséhez.
A műfaj a diktatúra idején az ideológiát szolgálta, most viszont a szponzorra szorul, de egyelőre azok sem látnak fantáziát benne. Alig készülnek jó dokumentumfilmek – a szakemberek inkább reklámokat forgatnak jó pénzért, vagy bérmunkát vállalnak Bufteán, a román Hollywoodban, ahol egyre több külföldi film készül. Keleti szomszédunknál az állam egyáltalán nem ad pénz dokumentumfilm-gyártására, s a játékfilmekre szánt összeg elosztását – már amikor szánnak egyáltalán pénzt erre a célra – erősen politikai szimpátiák alapján adják. A Román Televízió – amely a magyar közszolgálatival ellentétben nem vesztette el a nézettségi és reklámpiaci részesedését a kereskedelmi tévékkel szemben – sem szán komoly összeget vagy megfelelő műsoridőt erre a műfajra. Egy soha vissza nem térő korszak, a vadkapitalizmus dokumentálását szalasztottuk el az elmúlt tizenhat esztendőben – jegyzi meg keserűen a rendező.