Az amerikai álom végnapjai

Szertefoszlóban van az Egyesült Államok egyik nagy mítosza, a befogadókészség. A szenátus nemrég nagy többséggel, 63-34 arányban szavazta meg azt a kiegészítést, amely a bevándorlási törvény részeként az angolt mondaná ki az ország hivatalos nyelvének.

James Inhofe oklahomai republikánus szenátor, a kitétel kezdeményezője szerint az angol nyelv kötelező ismerete a bevándorlók érvényesülési esélyeit segítheti elő újonnan választott hazájukban.
George Bush elnök mindezt új bevándorlási reformcsomagját népszerűsítő körútján is érintette. „Közös eszményeink, történelmünk és lobogónk tisztelete, valamint az angol nyelv kötnek össze minket, amerikaikat” – fogalmazott. Az amerikaiak mintegy négyötöde támogatja, hogy e javaslat kiegészítésként kerüljön bele az Egyesült Államok alkotmányába. A szenátus demokrata szárnyának vezetője, Harry Reid viszont szándékolatlan rasszizmust vél felfedezni annak tartalmában, amely így elsősorban a Latin-Amerikából az ország déli határállamai felé folyamatosan áramló nagyszámú bevándorló ellen irányul. Az Egyesült Államokban zajló demográfiai egyensúlyváltozás a spanyol ajkú népesség kulturális térnyerésének kedvez. A javaslat az angol nyelvet „a nemzetet egyesítő közös médiumként” jelöli meg, ugyanakkor semminemű korlátozást nem foganatosít a spanyol vagy bármilyen más nyelv államigazgatásbeli használatára vonatkozóan, ahol ezt a népesség öszszetétele lehetővé teszi. Mielőtt elnyerné végső formáját, a javaslat élénk képviselőházi vita elé néz.
Az egymást követő bevándorlási hullámokból felépült amerikai társadalomban, ahol a közvélemény éber figyelme kíséri az immigráció kapcsán kibontakozó párbeszédet, sokan vélik úgy, hogy a nyelvhasználat kérdése a vita központi elemét képezi. Ha a javaslat törvényi erőre emelkedik, az első lépcsőjét jelentheti annak a folyamatnak, amelyben az Egyesült Államok már nem a „népek olvasztótégelyének” szerepét vállalja magára, mint történelme során eddig mindenkor.