Expatek

k ö n y v e s h á z

Egy William Somerset Maugham-idézettel kezdődik a kétnyelvű (magyar és angol) interjúkötet, amely összefoglalja a lényeget: némely ember nem oda születik, ahol élni szeretne, ezért aztán bolyongani kezd egészen addig, amíg azt nem érzi, hazaérkezett valahova. A Mindenütt jó, de a legjobb máshol tizennyolc szereplője Magyarországon találta meg ezt az ismeretlenül is ismerős hazát. Ők nem hagyományos értelemben vett emigránsok, hiszen nem szegényebb tájakról vagy a környező országok magyarlakta területeiről érkeztek, de még csak nem is nyugatról jött, meggazdagodni vágyó szerencselovagok, hanem a posztmodern kor lovagjai, akik éppen alacsonyabb fejlettségünkbe, régi házainkba, nyugalmasabb életritmusunkba szerettek bele. Az „expatek” (mert így hívják magukat az angol expatriate, vagyis áttelepült szót lerövidítve) között találunk holland nyugdíjast, japán divattervezőt és Dickens (igen, az a Dickens!) ük-ükunokát is. Van, akit egy filmben hallott Sebestyén Márta-dal vonzott ide, egy másikat pedig a gyermekkori zongoraórákon gyakran játszott Kék Duna keringő. A legtöbben azt tartják a legfurcsábbnak, hogy a magyarok nem tudják megérteni, mi vonzotta őket ide. Néhányan megtanulták a nyelvünket, többüket pedig az nyugtat meg, hogy nyelvtudás híján egyfajta burokban élhetik hétköznapjaikat. Érdekes még, hogy a szerző, Láng Judith Veronika maga is expat bizonyos értelemben, hiszen korábban innen ment el Kanadába, hogy aztán hazatelepüljön.
Az interjúk eredetileg a The Budapest Sun című angol nyelvű hazai hetilapban jelentek meg (az első öt évvel ezelőtt), hogy aztán a szerző évek múlva is leüljön az alanyaival megbeszélni, miként változott azóta az életük. A könyv ötlete nagyon jó – mi, itt született olvasók mindig is kíváncsiak vagyunk arra, hogyan látnak minket messziről jött embertársaink. Azt is szeretnénk tudni, mi vonz ide „szerencsésebb” országokban született embereket, miközben honfitársaink jelentős része éppen oda vágyik, ahonnan ők érkeztek.
Sajnos azonban a nagy ötletet nem követte hasonlóan bravúros megvalósítás – az interjúk felületesek, nem ásnak le mélyre a miértek és hogyanok világába. Abban sem segítenek túl sokat, hogy magunkról tudjunk meg többet, hiszen azzal eddig is tisztában voltunk, hogy kevés az önbecsülésünk, és ritkán érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ennek ellenére érdekes olvasmány a könyv, és mivel a beszélgetéseket mindkét nyelven kinyomtatták, egy borongós délutánon el is lehet olvasni a háromszáz oldalt.
(Láng Judith Veronika: Mindenütt jó, de a legjobb máshol. Helikon Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2490 forint)