Ezerkilencszázötvenhat

7 7 . ü n n e p i k ö n y v h é t

Kézre való kis könyv. Szinte kínálkozik, hogy az ember a buszon vagy a metrón olvassa. Huszonkét szerző írt ötvenhatról, a forradalom előzményeiről, kitöréséről és a leverést követő megtorlás időszakáról. Mondom, jó kézben tartani, lapozgatni, belemélyedni, hiszen olyan írók fémjelzik a novellagyűjteményt, mint Aczél Tamás, Ágh István, Déry Tibor, Ember Mária, Eörsi István, Fejes Endre, Göncz Árpád, Kertész Ákos, Kertész Imre, Konrád György, Kamondy László, Mándy Iván, Örkény István vagy Sárközi Mátyás. Áttetsző és szerelembe ágyazott Konrád György írása – Álmerénylő hosszú kabátban –, ahogyan a fülledt ötvenes éveket és 1956-ot láttatja egy kicsapott diák, a szovjet sajtó gyakorlott műfordítója szemével. Kertész Imre az elillanó magyar szabadságot jeleníti meg kicsit úgy, ahogyan Szép Ernő érezte, amikor hirtelen rátört a „felszabadulás” 1945-ben, majd néhány év múlva kínosan megtapasztalta a valóságot, amit bemutatkozásakor is jelzett: „Szép Ernő voltam”. Mándy Iván Temetők című novellája a hétköznapok forradalmát hozza elénk. Déry Tibor Számadás című művében morális kérdéseket vet fel az itthon maradók és a hazát elhagyó menekülők közegében. Az író negyven évvel ezelőtti önmarcangoló kérdéseibe belefértek efféle megállapítások: „… ez a nép még nem bűnhődte meg a múltat és jövendőt!”; vagy: „… azt képzeli, hogy itt nem lehet majd egyszer tisztességesen is élni?”
Aczél Tamás, a Szabad Nép valamikori újságírója, Nagy Imre közvetlen munkatársa Egy villa története című elbeszélésében egy rózsadombi ház 1939-től 1956. november 7-ig tartó időszakát jegyezte fel. Különösen érdekesek azok a fejezetek, amelyek a kommunista B. László altábornagyról szólnak, akit aztán az ÁVO elhurcol P. G. (Péter Gábor) parancsára, s akit majd felakasztanak. A forradalom felfalja saját gyermekeit – mondják a francia forradalom óta, nos, ezt tették a kommunisták is, ez derül ki a novellából. Ezerkilencszázötvenhatból csak egy villanást észlelhetünk.
Az átélt népfelkelés vérszagát, egy ország keresztre feszítését talán leginkább Ágh István novellájában – Hulló levelek vére – éreztem, aki maga is megsebesült a Parlament előtti eszeveszett géppuskatűzben. Sorolhatnám, elemezhetném tovább a kötetben megjelenő műveket. A novellaválogatás Pomogáts Béla jóvoltából mégis a forradalom és szabadságharc többnyire sajátságos megközelítését közvetíti: a revizionisták, a Magyar Dolgozók Pártjában csalódottak, a „fényes szelek” nemzedékének, a megengedőbbeknek a nézőpontját. A szerzők jelentős része elő- vagy utóéletében kötődött, kötődik Rákosiék kommunista pártjához, a pártállamhoz avagy a rendszerváltást követően a liberálisokhoz. Egy-két kivételtől eltekintve a népi-nemzeti írók művei nem kaptak helyet a válogatásban. Pedig érdekes lett volna megtudni – így együtt –, hogy mit gondolnak ők, a másik oldal 1956-ról.
(1956. Magyar írók novellái. Noran Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2999 forint)