Férfihasítás

S t o c k h o l m Csaknem minden magyar pártnak van nőtagozata, illetve női tagozata. Szóval van a hölgyek klubja meg az uraké. Szépen megvan mindenki a maga helyén. Svédországban már túlléptek az efféle megoldásokon, itt erősödik a radikális feminizmus.

A hazánkban éppen most bimbózó egyenjogúsági kérdések az északi országokban virágkorukat élik. A nőkre hatni kell, méghozzá nőkkel. A „női ügyeket” kezelni kell, méghozzá külön női tagozatban. A szabadkőműves mozgalmat idéző titkolózás helyett nem volna-e érdemesebb keverni a hölgyek és az urak klubját abból kiindulva, hogy nincs is olyan ügy, amelyik ne volna közös? (Vannak persze szigorúan magánügyek, de ezek nemtől függetlenek.) Közös ügy például, hogy ki nyeri meg a választásokat 2006 őszén, milyen lesz az egészségügyi ellátás, lesz-e csatorna a faluban, mert mindez a férfiakat és a nőket egyaránt érinti. De mi a nem közös ügy? Talán a gyermekszülés? Annak is van ugyan intim szférája, mégsem csak a nő ügye, hiszen a születendő gyermek az apához is tartozik, s a család szoros köteléke feltételezi a nő és a férfi közösségét.
Akkor hát hogyan tovább? Követvén az európai alapelvet szögezzük le, hogy a két nemnek egyenlő jogokkal kell rendelkeznie. Nem volt ez sem mindig egyértelmű, ezért természetes, hogy az 1800-as évektől Európa-szerte elterjedtek a női szerveződések az egyenjogúsági mozgalmak részeként. Az iskoláztatáshoz való jog, a választójog megszerzése nem ment máról holnapra.
Teleki Blanka nőmozgalma azonban más jellegű volt, mint a mai svéd feminizmus. Az emancipáció elválaszthatatlan a korszerű nőneveléstől, vagyis csak annak révén valósulhat meg. Teleki véleménye szerint ebbe ugyanúgy beletartozik a hazafiságra való nevelés vagy a tudományos oktatás, mint a hasznos gyakorlati tudnivalók ismerete, illetve a jó erkölcsre és a családi életre való oktatás.
Skandináviában korán és igen markánsan jelent meg a nők egyenjogúságért folyó harca. Gondoljunk csak Henrik Ibsen Nórájára. Az egyenjogúsági mozgalmat azonban nem azonosíthatjuk a feminista mozgalommal, ezen a téren világszerte fogalomzavar uralkodik, s mint tudjuk, a zavarosban könnyű halászni. A feminizmus ma világszerte baloldali, liberális mozgalom, amely igyekszik kisajátítani a nők egyenjogúságával kapcsolatos kérdésköröket, amelyek részei programjának, de csak a mozgalom általános ideológiájához illő fényben jelenhetnek meg. Mivel a feminizmus baloldali és liberális, ezért világszerte dominánsan jelenik meg a médiában, háttérbe szorítva minden más „nőkérdéssel” foglalkozó kezdeményezést. Így alakulhatott ki néhány éve Svédországban az a visszás helyzet, hogy azt a politikust, aki nem vallotta magát feministának, nyilvánosan patriarchálisnak, macsónak, nőellenesnek, de legalábbis maradinak bélyegezték. Ebben a kiátkozósdiban pedig vezető szerepe volt a médiának.
De milyen is a svéd feminizmus? Susanna Popova jobboldali publicista azon kevesek közé tartozik, akik szembe mernek szállni a feministákkal. Elit feministák című könyvében a következőket állapítja meg a svéd feminizmusról: „Svédország egyenjogúsági politikája radikális feminizmus, amelyet egyetemeken és főiskolákon öntöttek formába. Ez a radikális feminizmus úgy került át a köztudatba, hogy maroknyi nőcsapat terjeszteni kezdte, és 2003 őszén világosan deklarálta, hogy azt az elutasítást, amellyel a nők nemük miatt a történelem során találkoztak, most a férfiak ellen fordítják, pusztán azért, mert férfiak.”
A nőmozgalom, később a feminizmus igen régi jelenség Svédországban, ám 2003 fordulópont ideológiai „fejlődésében”. Sara Stridsberg ebben az évben fordította svédre a SCUM-kiáltványt, amelynek szerzője az amerikai Valerie Solanas, az a prostituált és feminista, aki gyilkosságot kísérelt meg Andy Warhol ellen. A SCUM, azaz Society for Cutting Up Men jelentését körülbelül így fordíthatnánk: a férfiakat felhasítók társasága. Érdekes, hogy csak néhány éve fordították le svédre a könyvet, amely angolul 1967-ben látott napvilágot, s 2003 óta lett feminista alapmű. A kiáltvány lényege, hogy a férfinem „biológiai tévedés”, ezért léte és az élethez való joga megkérdőjelezendő. A férfi szexőrült vérszívó, érzelmi parazita, tehát a szaporodást automatizálni kell, a férfinemet meg kell szüntetni vagy esetleg kiirtani. Mindez olyannyira mellbevágó, hogy sokan humort vélnek felfedezni benne, ám Bo Rothstein, a göteborgi egyetem társadalomtudományi intézetének professzora másként vélekedik: „Ha ez a kiáltvány egy faj ellen irányult volna, kétségtelenül büntetendő volna. Hangvétele messze túlszárnyalja mindazt, ami valaha is elhangzott egy iszlám rádióban.” Ám a könyv fogadtatása pozitív volt, s akik más véleményen voltak, inkább hallgattak. Egy ismert publicista, Maria-Pia Boëthius például a következőket írja: „Az utóbbi idők legragyogóbb svédül megjelent írása.”
Ugyancsak 2003 őszén történt, hogy a szociáldemokrata kormány nemzetközi konferenciát rendezett, amelynek témája a nőkereskedelem volt. A tanácskozás egyik vezérszónoka Sheila Jeffrey nemzetközi aktivista volt, aki az úgynevezett „fiúellenes vonal” hirdetője, amelynek a hívei szerint minden nőt, akinek fiúgyermeke van, ki kell zárni a nők elnyomása ellen küzdő szervezetekből, továbbá azok a nők, akik fiúgyermeket várnak, és nem hajtanak végre önként abortuszt, nem szolidárisak a nők harcával. „Figyelemre méltó, hogy egy szociáldemokrata kormány egyértelműen fasiszta nézeteket legitimál” – írta Bo Rothstein a konferenciáról. Világos, hogy amit Rothstein „a demokrácia alapelveivel homlokegyenest ütköző nemi rasszizmusnak” nevez, általában kedvező visszhangra talált a médiában, s mivel a feminista lobbi igen erős és befolyásos, a szociáldemokrata vezetés hallgatólagos vagy több mint hallgatólagos támogatását élvezi.
Szóljunk pár szót a FI-ről, azaz a Feminista Kezdeményezés nevű szervezetről, amely önálló pártként indul az idei választásokon. Eleinte nem kívánta elkötelezni magát sem a bal-, sem a jobboldalon. Némi identitászavarra utal azonban, hogy a szervezet vezetője nem más, mint a Vänsterpartiet (a kommunista párt) korábbi vezetője. A Vänsterpartiet még most sem heverte ki vezére távozását, és konkurenst lát a FI-ben. Gudrun Schyman színes egyéniség, nehezen tűr meg mást maga mellett, így a FI-n belül számos konfliktus alakult ki. A konfliktusok azonban nemcsak az ő számlájára írhatók, hanem az ugyancsak domináns és radikális Tina Rosenbergére is. A párt vezérkarából ketten is távoztak, ugyanazzal vádolva Rosenberget, amivel a szervezet a férfitársadalmat. A harcostársak szerint Rosenberg ugyanolyan igazságtalanul bánik a munkatársaival, mint a férfiak a nőkkel, háttérbe szorít másokat, megalázóan nyilatkozik róluk, elnyomja őket.
Tina Rosenberg a stockholmi egyetem professzora a nemeket kutató tanszéken, s bár korábban volt családja, most leszbikus. Idézzük néhány kijelentését: „A FI nem folytat semmiféle rohadt polgári nyanyapolitikát.” „Nemi árulás az, ha egy nő lefekszik egy férfival.” „A halott moderat (svéd polgári párt) a jó moderat.” Rosenberg a párt számára a homo-, bi- és transzszexuális kérdéseket tartja fontosnak. Jegyezzük meg azért, hogy ez sok tagot és potenciális szavazót elriaszt.
A párt vezére azonban mégiscsak a több metamorfózison átesett Schyman, aki miután cserbenhagyta a baloldalt, továbbra is a parlamentben ül függetlenként, s az őszi választásokra készül. Ízelítőül említsünk meg néhány eddig terítékre került kérdést. A FI meg akarja szüntetni a patriarchális munkaerőpiacot, és intézkedéseivel gátat kíván szabni annak a családon belüli erőszaknak, amely főleg a mohamedán bevándorló nők ellen irányul úgynevezett „becsületbeli ügyek” miatt. Fontosnak tartja azt is, hogy a nők férfikeresztnevet viselhessenek, ingyenes tisztasági betéthez jussanak, valamint a hagyományos párkapcsolatok alternatívájaként törvényessé szeretné tenni, hogy akár hárman-négyen is együtt élhessenek nemre való tekintet nélkül.
Akár a FI célkitűzései, ugyanúgy vegyes képet mutat a ROKS tevékenysége is. A szervezet, amely a nők védelmére alakult, a napi huszonnégy órában működő segélyszolgálatokat tömöríti országos szinten. A nők elleni minden agresszió, a szexuális zaklatás, a pornográfia, a prostitúció, a nőkön és gyermekeken elkövetett nemi erőszak megszüntetésén munkálkodik, mert képviselői szerint „mindezek a nők ellen irányuló gyűlölet különféle megjelenési formái”. A ROKS háza tája sem mentes a botrányoktól. A közelmúltban történt, hogy az egyesület lapjában a férfiakat állatokhoz, gépekhez, két lábon járó műpéniszekhez hasonlították, s az egyesület vezetője egy interjúban szintén állatoknak nevezte őket. Több helyi szervezet elhatárolódott a kijelentésektől, mire a központ támogatásuk megvonásával fenyegetőzött.
Dúl az országban a nemek háborúja, s talán a feministák túllőttek a célon. A svéd televízió több adásban foglalkozott a témával, s az egyik műsorvezető így foglalta össze a kialakult helyzetet: „Az utóbbi évek svéd politikájában és a kutatásban hatalmas befolyásra tettek szert a szélsőséges feministák. Olyan politikusok segítségével, mint Margareta Winberg, aki korábban az egyenjogúsági ügyek minisztere volt, egyedüli igazságnak kiáltották ki a szélsőséges feministák nézeteit. Aki pedig nem ért egyet velük, azt kiközösítik. A nemek harcában, úgy látszik, minden eszköz megengedett. Kérdés, ki fizet a végén: a férfiak vagy maguk a nők?”
Ne firtassuk most, hogy a médiát vagy a politikusokat terheli nagyobb felelősség a radikális feminizmus előretöréséért. Inkább arra világítsunk rá, hogy nem a semmiből támadt a mozgalom. Nem a feministák kezdték ócsárolni például a családot, kigúnyolni, szétzülleszteni, negatív és idejétmúlt intézménynek kikiáltani, hanem a több mint ötven éve hatalmon lévő szociáldemokraták. A szociáldemokraták szólnak a nők és a férfiak egyenjogúságáról is oly módon, hogy az már-már a nemek egyformaságát hirdeti, s ez nemi identitászavarhoz vezet a társadalomban. A nagy „egyenjogúság” ellenére azonban a svéd nő fizetése átlagosan nyolcvanöt százaléka az ugyanazt a munkát végző férfiénak. Ha egy fiatal nő munkát vállal, először megkérdezik tőle, van-e gyermeke, s ha még nincs, akkor következik az, hogy tervez-e, és ha igen, mikor.
A valódi egyenjogúság megvalósulásának gátja – a régi beidegződéseken kívül – maga a modernnek kikiáltott fogyasztói társadalom, amelyben egyedül az emberekből húzható haszon a lényeg. Aki gyermeket nevel, sőt akinél ennek „veszélye” fennáll, mert nő, az kevesebb pénzt kap, mert kevesebb hasznot lehet húzni belőle.
A gyakorlatban akkor kezd majd megvalósulni az egyenjogúság, ha a nők ugyanolyan kapósak lesznek a munkaerőpiacon, mint a férfiak, ha fizetésük ugyanannyi lesz, mint a férfiaké. Akkor közeledünk az egyenjogúság felé, ha a politikai és gazdasági elit nemcsak a saját pillanatnyi hasznát nézi, hanem hosszabb távra tervez, s észreveszi, hogy a jövő egészséges társadalmának alapja a család. Így jelentős lépés lenne a valódi egyenjogúság felé vezető úton az is, ha a gyermeknevelés a nők életének természetes korszaka vagy része lehetne, egyenértékűnek számítana azzal a munkával, amelyet egyébként végeznek, s az érte járó anyagi juttatás is azzal azonos értékű lenne.
Az egyenjogúság jele lesz az is, ha a társadalomban megszűnnek a külön „női ügyek”, így a pártokban sem lesz szükség a női tagozatokra. A valódi egyenjogúság még várat magára, de addig is válaszszuk szét a búzát az ocsútól, mert nem minden feminizmus egyenjogúsági törekvés, és nem minden egyenjogúsági törekvés feminizmus. A ránk váró feladatokat pedig nemtől függetlenül, közösen kell megoldani, így könnyebben elkerülhetjük azt is, hogy szélsőséges mozgalmak kapjanak lábra.