Gyurcsány miniszterelnöki tisztsége

V o k s 2 0 0 6

Károlyi Andrea
Sokakkal ellentétben megértettem a köztársasági elnök hezitálását a kérdésben, és csatlakozom a KDNP elnökének nyilatkozatához: Egy nyolcmilliomodnyi szavazatom minden erejével tiltakozom az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc másodszor is lehetőséget kapjon az ország vezetésére. A személyére és pártjára leadott, az Országgyűlésben többséget biztosító szavazatszám ellenére cáfolhatatlan tény marad: Gyurcsány Ferenc „felelős kormánya” élén, de abszolút felelőtlenül egyszer már a szakadék szélére vezette az országot. Miért gondoljuk tehát, hogy az utolsó pillanatban képes lesz visszarántani a szekeret, és megakadályozni a „teljes összeomlást”? (Idézet Demján Sándor nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatából.)
Majd egy év óta figyeltem egyre növekvő megdöbbenéssel mindkét oldali politológusok, elemzők és szakértők fejtegetéseit arról, hogy milyen rossz állapotban van a költségvetés. A hiány az egekbe szökik, az eladósodás minden elképzelést felülmúl. Ráadásul az Európai Unió is fenyegetett, hamarosan nem fog megelégedni egy újabb rovóval, a pénzcsapok (kohéziós alapok) megvonására is sor kerülhet. És ebben a helyzetben mit mondtak a politológus urak? Mihez bólogatott egyetértően a műsorvezető is mind a közszolgálati tévében, mind a többi kereskedelmi adón: „Kampányév van, a választások előtt egyetlen kormánytól sem várható el, hogy népszerűtlen intézkedéseket tegyen, és ezzel saját választási győzelmét veszélyeztesse.”
Hát már hogy a fenébe nem várható el a kormánytól – hogy a miniszterelnök urat, az élő klasszikust idézzem –, hogy vészhelyzetben minden mást, igen, saját pártjának az érdekeit is tegye félre, és csak egyetlen cél lebegjen előtte, az ország érdeke? Hát mire esküdtek fel a kormánytagok? Mire esküdött beiktatásakor a miniszterelnök kezét szívére téve? Hogy az „MSZP minden előtt”? Az országnak meg annyi?
Betereltek minket az EU-ba, az első évben (Kovács László EU-biztos kivételével, akinek sikerült jól csatlakoznia) mi, egyszerű magyar állampolgárok nettó befizetők lettünk, és ma, hetekkel a 2006-os választások második fordulója után mindazon EU-támogatások is ködbe veszni látszanak, amelyekre különben az MSZP egész győztes kampányát építette. „Sorsunk a konvergenciaprogram elfogadásától függ”, mondta Demján Sándor. (Az eddigi javaslatokat Brüsszel mind visszadobta, szeptember az utolsó határidő.) „Utolsó esély”, írják ismert liberális közgazdászok vérfagyasztó megszorításlistájuk címeként. „Nem lehet az intézkedésekkel várni az önkormányzati választásokig”, mondja Csaba László. És mit tesz eközben a még miniszterelnök, már kijelölt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc? Fél szemmel már az őszi önkormányzati választásokra sandítva, május elsején az „igazságosság (sic!) győzelméről” papol hívei előtt, hetek óta zárt ajtók mögött birkózik az SZDSZ-szel, állítólag a „kormányprogram összefésüléséről”, blogjában, ami mostanra kizárólagos kormányzati információforrássá lépett elő, obskurus gazdasági fejtegetésekkel sejteti a szomorú jövőt. És közben kockáztat. Minden nappal tovább kockáztatja az ország jövőjét.
Miniszterelnöki esküjét már rég elfelejtette, tavaly ősszel elhajította a kormánypálcát is, februárban kétheti ülésezés után berekesztette az Országgyűlést, felvette a piros dzsekit, átváltozott kampányfőnökké. Nyakába vette az országot, naponta 8-10 kampányrendezvényt tartott, táncolt és énekelt, majd fáradhatatlanul kezelt mindenkivel. Megnyerte pártjának a választást, de közben elvesztette és félő, hogy elveszejtette az országot.
A leválthatatlan nép időnként rosszul szavaz. Demokratikus választásokon is. Ez történt különben 1933-ban Németországban is. Sajnos a következményeket nem lehet szavazatarányosan megosztani, azok az egész országot fogják sújtani.

A szerző ny. egyetemi docens