Ismeretlenek a magyar diplomácia céljai

Miért éppen Göncz Kinga? Növelni kellett a nők arányát a kormányban, vagy nem lehetett bársonyszék nélkül hagyni a volt államfő lányát? Egy bizonyos: a kabinet „meglepetésemberét” aligha diplomáciai jártassága röpítette a külügyi tárca élére. Igaz, a kormányprogram külpolitikai vonatkozása éppoly semmitmondó, mint a leendő miniszter e téren begyűjtött tapasztalata.

Odáig érthető egy politikai szempontból „pehelysúlyúnak” számító személy jelölése a Külügyminisztérium vezetői posztjára, hogy az általában népszerűségnövelő diplomáciai munkásság így továbbra is a miniszterelnök reszortja marad. Csakhogy a sajtó által előszeretettel láthatatlan miniszterként emlegetett Somogyi Ferenc eddig tökéletesen megfelelt Gyurcsány Ferenc ez irányú igényeinek. Igazi váltást sokkal inkább Balázs Péter kinevezése jelenthetett volna, hisz az ő uniós szakértelme nehezen megkérdőjelezhető. De Simonyi András washingtoni nagykövet is markáns jelöltként került a folyosói pletykák középpontjába. Ehhez képest Göncz Kinga jó esetben női Somogyi Ferencként kerülhet be a magyar diplomácia történetébe, így ismételten jogos a kérdés: miért éppen ő, ha minden a régi kerékvágásban – értsd a kormányfő irányítása alatt – marad?
A válaszra egyelőre várnunk kell, addig azonban adott a kormányprogram Sikeres európai nemzet – Aktív külpolitika néven futó vázlata, érdemes hát ebből szemlézni, ha közelebb kívánunk kerülni a második Gyurcsány-kabinet diplomáciai terveihez. „A Köztársaság Kormánya (sic!) külpolitikájának alapvető célja, hogy a magyar érdekek nemzetközi fórumokon és a kétoldalú kapcsolatokban történő következetes képviseletével elősegítse az ország nemzetközi súlyának növekedését, kultúránk megismertetését, a gazdasági és társadalmi modernizációt” – íme egy sokatmondó idézet a dokumentumból, amely a diplomácia elsődleges földrajzi irányaiként a szomszédos országokat, az Európai Unió tagállamait, az Amerikai Egyesült Államokat, NATO-szövetségeseinket, Oroszországot és Ázsia „gyorsan fejlődő” államait jelöli meg. Aki kimaradt, szóljon – tehetnénk hozzá némi cinizmussal. A szocializmusból megmaradt bikkfanyelvet leszámítva némileg több támpontot nyújt a kormány ideológiai hátterének megértéséhez az a kitétel, miszerint „az ország gyors ütemű felzárkózása érdekében a külpolitika prioritásai között kiemelt figyelem jut a külföldi tőke bevonására, az innovációra, a fejlett technológiák átvételére, a nemzetközi gazdasági és tudományos együttműködés előmozdítására, a diverzifikált, stabil energiaellátás biztosítására”. A program néhány bővített mondatos fejezetet szán az uniós, a szomszédság- és a nemzetpolitikának. Ez utóbbi rész legutolsó mondatának második feléből kiderül, hogy a kormány „támogatja a határon túli magyarság autonómiaigényeit, az európai elvekkel és gyakorlattal összhangban és az érintett ország demokratikus politikai erőivel szövetségben”. Meglepő ugyanakkor az a megfogalmazott szándék, miszerint a kormány szervezeti és intézményi feltételeket kíván teremteni a nemzetpolitika érvényesítéséhez. Ismeretes, hogy Gyurcsány Ferenc – törvényes kötelezettsége és a szomszédos országokban élő magyarok legitim szervezeteinek kérése ellenére – másfél éven keresztül nem volt hajlandó összehívni a Magyar Állandó Értekezletet, az egyetlen döntés-előkészítéssel is foglalkozó magyar–magyar intézményt. A rendkívül sovány és általánosságokban fogalmazó program az újabb négy évre sem ígér karakteres magyar külpolitikát, holott a balkáni fejlemények már most megkívánnák a határozott budapesti álláspont kinyilatkoztatását s az érdekérvényesítés elkezdését.