Jóléti sokkterápia

Két szűk esztendő leforgása alatt sok minden történt Magyarországon: többek között a „nagy jóléttől” eljutottunk a „nagy bajig”. Aki esetleg már nem emlékszik rá, a miniszterelnöki székbe igyekvő Gyurcsány Ferenc 2004-ben még azt fejtegette, hogy ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét. Ez így is volt 2006. április 23-ig. Olyannyira, hogy a parlamenti választások második fordulójáig csak úgy dübörgött a gazdaság. Hogy a nagy rózsadombi klasszikusokat idézzük: bennünket irigyelt fél Nyugat-Európa. Azóta viszont ránk köszöntött a baj. A pannon puma betegeskedik, és ha nem orvosoljuk a helyzetet – ami nagyjából-egészéből a régi, ám a mostanival felettébb azonos színezetű kormány produkciójának tulajdonítható –, összedőlhet az ország gazdasága. Így jutunk el a jóléti sokkterápiáig, ami közgazdaságtani szempontból nonszensz, hiszen ott, ahol jólét van, nem kell pánikszerűen beavatkozni a gazdasági folyamatokba…
Hazánkban a kettő nem zárja ki egymást. Eközben a főszereplő személye sem változott. Sőt, Gyurcsány Ferenc régi-új miniszterelnök közjogi értelemben erős, és erősebb lesz, mint valaha. Pontosabban: mint bármelyik kormányfő a rendszerváltozás óta. Nem is csoda, hogy a választópolgár hetek óta csak kapkodja a fejét: a voksolás előtt kifejezetten jó állapotúnak mondott gazdaság hirtelen – még a miniszterelnök szerint is – nagy bajba került.
De mi is jelenti a legnagyobb problémát? Röviden az, hogy amit a kormánykoalíció pártjai a választási programjukban megígértek, az köszönő viszonyban sincs az új döntésekkel. Például a szocialista párt a választási programjában még adócsökkentést ígért a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek is, ennek ellenére ma már csupán adóemelési tervekről hallani. A sors fintora, hogy a múlt esztendőben már ötéves adócsökkentési tervet is elfogadott a kormány. Ezt most nyilván sürgősen visszavonják. És mik is szerepeltek a választási plakátokon? Többek között arra tettek ígéretet a jelenleg (is) hatalmon lévők, hogy csökkentik a vállalkozások, az állampolgárok, a családok adóterheit. Nem is akárhogyan! Az arányosság és az igazságosság elvének betartásával, hogy méltányosabb legyen a közteherviselés. Arról is szólt a fáma: úgy alakítják át a helyi adózás rendszerét, hogy ne csorbuljanak az önkormányzatok érdekei. És a szociális biztonság, a nyugdíjak és az egészségügy biztonságos finanszírozása mellett mérsékelik majd a társadalombiztosítási terheket. De mi minden szerepelt még a nagy ívű tervekben! Például az áfa csökkentése, továbbá a személyi jövedelemadó folyamatos mérséklése.
De hová tűntek mára az adócsökkentési ígéretek? És mi lett a szabad demokraták vállalati és lakossági tehermentesítő projektjéből: az egykulcsos adóból? Mint kiderült, „semmi ilyesmivel”, vagyis a választási kampány során bedobott ígéretekkel nem kell kalkulálni a következő években. Helyettük jön az adóemelés, a lakossági megszorítás, a közigazgatás lefaragása. A háttérben persze az áll, hogy a régi-új kormánykoalíció az elmúlt négy évben képtelen volt olyan költségvetéssel kirukkolni, amelyről pár hónap, legfeljebb fél év múltával ne derült volna ki, hogy alapjaiban lett elszúrva. A kormány az elmúlt időszakban rendre elszámolta a gazdaság növekedését, az inflációt, és rosszul becsülte meg az állami bevételeket. A magyar büdzsé így vált negatív példává Európa és a világ szemében. Azt, hogy nem következett be a pénzügyi összeomlás az elmúlt évek során, tudjuk be annak: hazánk tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. A nyugati integráció átmenetileg biztonsági övként szolgál. Az ország hitelességén azonban csorba esett. Hiszen a kormány legfeljebb statisztikai magyarázatokat adott az államháztartási stiklikre. A hitelminősítők ezt külön díjazták: lerontották hazánk besorolását. Szerencsénkre a befektetők nem rettentek meg a trükkök láttán, és hajlandóak voltak finanszírozni a hiányt, ám a forint árfolyamának gyengülése jelzi: a külföld nem hisz a kormánynak. Akárhogyan is, az egyensúlyjavító intézkedések jórészt az előző négy év felelőtlen pénzügypolitikájának következtében váltak szükségessé. Úgy gondolná az ember, hogy ilyen korszak után szakszerű politizálás következik. Nem.
Mindaz, amit bejelentettek, sokkterápia. Miként a hvg.hu internetes portál fogalmaz: „Gyurcsány Ferenc nem a parlamentet választotta a drasztikus takarékossági intézkedések bejelentésének színhelyéül, közönsége nem a képviselők voltak, hanem az Országos Érdekegyeztető Tanács megértőbb gárdája. A bejelentett intézkedések jó részét már korábban kiszivárogtatták, a vájtfülűek-vájtszeműek között igazán nagy meglepetést nem okoztak. Kérdés, hogy miközben a nagyvállalatokkal a megszorító csomag kíméletesen bánik (bevallottan mindössze húszszázalékos részt kell vállalniuk belőle, ha az egész csomagot száznak vesszük), a terhek túlnyomó részét széles lakossági csoportok vállára rakták, akiknek – a szombati bejelentések nyomán – drasztikusan csökkenhet az életszínvonala. Azt persze még nem tudni, hogy a közvélemény azon része, amely a választási ígéretekben még mindig bízott, miként fogadja a hideg zuhanyt.”
Ennél a pontnál jutunk el piac új értékítéletéhez, miszerint a magyar kormány által ismertetett költségvetési program a bevételi oldalra összpontosít, és a kiadási tervekről még mindig csak vázlatos részletek ismertek. A Dresdner-bankcsoport londoni elemzői így fogalmaznak: a kormány olyan költségvetési konszolidációs lépések sorát jelentette be, amelyekkel semlegesíteni akarja a befektetők, a hitelminősítők és az EU részéről megnyilvánuló mind erősebb nyomást, de ezzel együtt minimalizálni próbálja az intézkedések politikai árát a közelgő önkormányzati választások előtt. Nézzük hát a politikai realitást! Miközben a kormánykoalíció a szükséges kiigazításokról beszél, addig az ellenzék szerint a kormányfő által bejelentett intézkedéscsomag évente százezer forintot vesz el egy átlagosan kereső magyar állampolgártól. A jelek szerint a Fidesz semmilyen megszorításhoz, adóemeléshez nem fog asszisztálni. Ez azonban „kevés” lesz, miután az intézkedések túlnyomó részét a baloldali pártok simán megszavazzák, a döntésekhez nem szükséges a kétharmados parlamenti többség.
A nagy kérdés az, hogy a megszorítások milyen hatással lesznek a gazdaságra. A felmérések szerint visszaesik a növekedés, a kormány is ezt jósolja. A visszafogások komoly terhet rónak az állampolgárokra, és nehéz helyzetbe hozzák az amúgy tőkeszegény kis- és középvállalkozókat. Rövid távon pedig nőni fog a munkanélküliség, miután a közigazgatásból menesztett dolgozók aligha helyezkednek el a versenyszférában. Veszélybe kerülhet sok tízezer, akár százezer munkahely is, valamint sok tízezer család megélhetése válik kockázatossá.
Végezetül álljon itt néhány tétel: 30 százalékkal drágul a gáz, 10–14 százalékkal a villanyáram. Széles körben drágulnak az élelmiszerek, a középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra nő. A kisvállalkozások az eva 15-ről 25 százalékra történő emelését fogják megérezni. A megtakarításokat is megcsapolják: bevezetik a 20 százalékos kamatadót. Az emberek tényleg megértően készülnek a rájuk háruló terhek azonnali emelkedésére? Mi ez, ha nem sokkterápia?