A jelenlegi helyzetben is Oroszország támadott, de nem az Egyesült Államokat vagy valamely más NATO-országot, hanem Ukrajnát, a támadás célja pedig Ukrajna NATO-tagságának megakadályozása volt. A támadás mindössze a rezsimváltás szándékával indult (akkorra már nyilvánvalóvá vált a minszki egyezmények kudarca), csak ennek meghiúsulása után terebélyesedett ez a rövidnek, ideiglenesnek szánt beavatkozás egyre szélesebb körű háborúvá, amelybe a NATO-országok fegyveres és anyagi támogatással nagymértékben beszálltak.

A nyugati szakirodalom nem foglalkozik a háború okaival, a legújabb RAND-tanulmányokban is úgy jelenik meg Oroszország szerepe, mint ami minden ok nélkül támadta meg a szomszédját. Nem esik szó a német újraegyesítéskor Gorbacsovnak tett ígéretekről, még kevésbé a 2008-as bukaresti NATO-csúcs vitájáról, ahol az Európai Gazdasági Közösség alapító államai egyöntetűen ellenezték Ukrajna (és Grúzia) NATO-meghívását, majd végül beadták a derekukat az angolszász és lengyel követeléseknek.

Az elmúlt két évben két olyan RAND-elemzés is megjelent, amely a konfliktus lehetséges kimenetelét és annak a világrend átalakulására való hatását tárgyalja. A 2023-ban publikált A hosszú háború elkerülése (Avoinding the long war) című tanulmány az Egyesült Államok érdekeit és a háború kimenetelét veszi sorra. E dokumentum – többek között – elemzi a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét, a NATO-val való összecsapás valószínűségét és a háború befejezésének alternatíváit. A nukleáris fegyverekkel kapcsolatban a tanulmány azt mondja, hogy szemben számos szakértői véleménnyel, amelyek annak alkalmazását kizárják, a nukleáris fegyverek használatának mégis van esélye, mert e háború Oroszország számára egzisztenciális jelentőségű, és végső esetben e fegyverhez is nyúlhat. Ami a NATO-val való konfliktust jelenti, a tanulmány Mark Milley-t, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét idézi, aki még a háború legelején amerikai érdekként határozta meg, hogy ne legyen közvetlen katonai összecsapás a NATO-erők és Oroszország között, valamint hogy a háborút Ukrajna földrajzi határain belül tartsák. A háború befejezésével kapcsolatban pedig a teljes győzelem, a tűzszünet és a békekötés perspektíváit taglalva a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a legelfogadhatóbb kompromisszum a 2022-es isztambuli megállapodáshoz hasonló egyezmény lenne, amit annak idején Boris Johnson (és a mögötte lévő erők) akadályoztak meg.

Az idén (2025) publikált Az orosz–ukrán háború következményei című dokumentum (The consequences of the Russia-Ukraine war) már sokkal pontosabban rámutat az amerikai érdekekre, de itt helyesebb lenne a „kollektív Nyugat” érdekeiről beszélni. Mindenekelőtt megállapítja, hogy a háború elsődleges geopolitikai hatása az, hogy meggyengítette Európa és Oroszország kapcsolatait, és kisebb mértékben Európa és Kína viszonyát is, miközben lehetőséget teremtett az Egyesült Államok és európai szövetségesei közötti kapcsolatok megerősítésére. Majd hozzáteszi, hogy bár Oroszország látszólag továbbra is nyitott arra, hogy visszatérjen az európai államokkal folytatott, háború előtti kereskedelmi kapcsolatához, az európai döntések, amelyek a tartós alternatív energiaforrások keresését és a széles körű szankciók bevezetését célozzák, nem lesznek könnyen visszafordíthatók, vagyis Oroszország stratégiai vesztesége a Nyugattal való kapcsolatok nagymértékű meggyengülése lesz.

De a háborúnak még nincs vége, a kimenetel bármi lehet, figyelembe véve, hogy Ukrajna semlegességének elérése Oroszország egzisztenciális érdeke, míg a NATO és általában a kollektív Nyugat számára a háború elvesztése legfeljebb presztízskérdés. Itt érdemes megemlíteni, hogy a nyugat-európai országok szélsőjobbnak nevezett, a globalista hatalommal szemben álló része teljesen másképp gondolkodik, mint az Európai Uniót jelenleg kormányzó erők, és érdekelt abban, hogy az orosz kereskedelmi kapcsolatok révén önálló geopolitikai szerepre tegyen szert, ne legyen alárendelve az Egyesült Államok vagy tágabban a háttérhatalom érdekinek és akaratának. A háború  kimenetelét hosszabb távon tehát az is befolyásolja, hogy az Európai Unióban hogyan alakulnak az erőviszonyok. E háború ugyanis nemcsak Oroszországot gyengíti, hanem az Európai Uniót is, talán még nagyobb mértékben, mint Oroszországot, tehát alapvető európai érdek lenne e háború békekötéssel való lezárása, egy újabb hidegháború kialakulásának elkerülése.

Egyelőre azonban a háború folytatódása várható, és nem zárható ki az sem, hogy átcsap Ukrajnán kívüli területekre is, például olyan esetekben, ha lezárják a Balti-tengert az orosz hajók előtt, ha lelőnek orosz katonai gépeket, vagy ha NATO-területről lövik Oroszországot. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy Oroszország is támadni fogja a NATO-országokat, és akkor nem biztos, hogy az eszkaláció olyan kényelmes, 44 lépcsőfokos ütemben folytatódik, mint ahogy azt Herman Kahn elgondolta.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója