Kinőtt világ

k ö n y v e s h á z

Tavaly József Attila születésének centenáriuma körül tucatnyi könyv jelent meg a költő életéről, műveiről, köztük a legfontosabb: verseinek immár háromkötetes kritikai kiadása. A legkitűnőbb magyar textológus, Stoll Béla a régi magyar irodalom remekeinek szöveghű kiadásán edzett tudását negyed százada József Attila életművének minél hitelesebb helyreállítására és közkinccsé tételére aknázza ki.
Neki és az Osiris Kiadónak köszönhetjük most József Attila levelezésének legteljesebb kiadását. Az Akadémiai Kiadó 1976-ban Fehér Erzsébet gondozásában jelentette meg az alkotó válogatott levelezését. Ebben a költőtől és a költőhöz írott 370 levél jelent meg; a teljességre törekvő mostani kötetben ennek több mint kétszerese: 745. A közben eltelt időben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került Espersit János hagyatéka; Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra kiadta József Attilával folytatott levelezését; előkerült számos más levél is, több Makai Ödönné József Etelka hagyatékából. Ezeket a Petőfi Irodalmi Múzeum két munkatársa, H. Bagó Ilona meg Hegyi Katalin gyűjtötte egybe, és kiegészítésükre, sajtó alá rendezésükre, jegyzetekkel való ellátásukra Stoll Bélát kérték meg. Ő föladatának mintaszerűen tett eleget.
A levél különleges műnem: lehet egyszerű életrajzi dokumentum, de lehet szépirodalmi műfaj is, írója válogatja. Például Móra Ferencnek szinte minden levele életrajzi vonatkozástól függetlenül is esztétikai élvezetet szerző műalkotás. József Attila életművében is számos levél minősülhet ilyennek. De például a költő 1931. szeptember 3-i levele Fábry Zoltánhoz döntő fontosságú életrajzi adatokat és nélkülözhetetlen vallomásokat tartalmaz. A jegyzetből értesültem, hogy ezt a levelet H. Bagó Ilona érthetetlenül hamisítványnak tartja. Hitelességében Stoll Béla szerint nincs okunk kételkedni. De megnyugtatóbb volna, ha a kötet ezt a levelet hasonmásban is közzéteszi: géppel van ugyan írva, de az utolsó sor tintával, s ez a költő írógépbetűit, kézírását ismerő kutatók számára lehetővé tenné az ellenőrzést. Talán akadnának, akik a veszprémi írótalálkozóról 1932-ben küldött képeslap aláíróit is tudnák azonosítani, ha névaláírásukat eredetiben látnák.
A levelezés szükségképpeni egyoldalúságára Stoll Béla maga hívja föl a figyelmet. Barta Istvánnal kapcsolatban mutat rá, hogy ő volt József Attilának az egyik legjobb barátja, neve mégis – vagy éppen ezért: személyes kapcsolatuk szorossága tette fölöslegessé a levelezést! – csak „futó említésként” bukkan föl a Nagy Lajoshoz írt levelében.
Stoll körültekintően kinyomozta a sokszor hiányos keltezéseket. Eisler Klára három keltezetlen levelének sorrendjét ötletesen, a tartalom leleményes elemzésével állította helyre. Anton Straka évszám nélküli levelében pénteket említ: Stoll a korábbi 1935-ről 1933-ra keltezte: november 17-e csak abban az évben esett péntekre.
A valamilyen szempontból fontos levélre külön is felhívja a figyelmet. Korábbi olvasati hibákat javított ki. Vágó Márta emlékezésének Csillag-beli (1955) és kötetbeli (1975) közlései tele voltak elírásokkal: a helyesírás jobb a folyóiratközlésben, a szöveg a kötetben. Egy képeslapon Harsányi Laci helyett Loli a helyes; a tréfás Kecske Palit (Kecskeméti Pált) a korábbi közlő Russe Palinak olvasta. Taussig Ármin képeslapját én közöltem először a Magyar Nemzetben (2005. október 15.); addig félreolvasott vezetéknevét is Stoll Béla fejtette meg bravúros nyomozással.
Szándékosan vagy hanyagságból hibás szövegeket állított helyre Stoll. Illyés Gyuláné kihagyott mondatait pótolta; megváltoztatott szövegét visszaállította; önkényes betoldását törölte. Amit egy-egy levélről tudni lehet, olvasható a jegyzetében. Ahol módja nyílt, utalt a versek vagy verskötetek keletkezéstörténetére. Gondosan hivatkozott egy-egy levél jegyzetében minden közreműködőre: első közlőjére, értelmezőjére. „Az idézetet Láng József volt szíves kikeresni nekem.” Gyakran bibliográfiával igazít el. A legfrissebbekkel is: hivatkozik Tóth Ferencnek a költő makói éveiről 2005-ben megjelent monográfiájára vagy Varga Katalinnak a költő hivatalos iratait szintén 2005-ben közzétevő dokumentumkötetére is.
Ha valakiről vagy valamiről az eddigi kutatás és ő sem tudott lényegesnek látszó dolgot kideríteni, nem rest szóvá tenni, ezzel is irányítani a további vizsgálódást. „Ismertetéseinek megjelenéséről nem tudunk.” „Nem sikerült a prágai [Petőfi Sándor] körről adatokat szereznünk.” „Anikó kilétéről nincs tudomásunk.” „Erről a Guttmann Tivadarról nem tudok semmit.” Ilyeneket tudósok nem szoktak bevallani: „Nevével már találkoztam, de nem emlékszem, hol.” Főként a levelezésben levélíróként, címzettként, említettként előforduló nevekről volna jó többet tudni, legalább az azonosításukat, a történelemben elfoglalt helyüket legjobban szolgáló születési és halálozási évüket. Többek közt ezekét: Bánodi Sándor, Dánóczi Jenő, Gáti Endre, Gömöri Gyula, Kőműves Kálmán (Vác), Kún Zsigmond, Pásztor Sári, Pollantz Albert, Popovits József (Temesvár), Rádai Gyula, Szirt Péter, Vajda István, Véri Nándor, Vincze Andor, Zalai Fodor Gyula.
József Attila leveleiből bőven hozhatnék jellemző idézeteket részint fölfokozott költői öntudatára, részint letörtségére. Csak egyet a Vágó Mártának küldöttből, amelyben földagadt lábára panaszkodva írta: „Mert lábam egyúttal szimbóluma életemnek is, melyet hol balról, hol jobbról tör sebekké a kinőtt világ. […] Nincs nekem Mártim, mert nem akarja sem ő, sem a világ…”
Ám ezúttal érdekesebbnek tartom, ha az őt életében méltányoló híveitől önbizalmát tápláló levélrészletekre hívom föl a figyelmet. A költő egyik Medáliáját ihlető Vámos Henrik ügyvéd, a Századunk munkatársa írta neki 1929-ben: „Ön, fiam, útban van a halhatatlanság felé…” Ő írta le ezt a sokat idézett fonák bölcsességet is: „Ön verseiben oly gyalázatosan szépen énekli meg az éhséget, hogy Önt hatóságilag kellene eltiltani a jóllakástól.” Veres Péter 1934-ben ezt írta József Attilának: „Az Óda, Elégia és a Fiatalasszonyok éneke páratlan versek, amiket én ismerek, azok közt.” De még Németh László is, akivel sem ő, sem Radnóti Miklós nem rokonszenvezett, fönntartásai ellenére így ismerte el már 1928-ban József Attila költői talentumát: „Elolvastam a verseit; műprimitívségük mögül kiérzem a fölényes művészt…” „Föltétlen tehetsége méltánylásául szeretnék legalább egyet: az Istenem, én nagyon szeretlek kezdetűt közöltetni.”
Egyáltalán: az a vád, hogy Németh László és Babits Mihály a húszas–harmincas évek fordulóján nem méltányolták kellően József Attila költészetét, nem veszi figyelembe, hogy e líra csak ezután, a harmincas évek közepén ért a csúcsára.
Stoll Béla nem fukarkodik a kemény kritikával sem, főként a levelek sorsának ismertetésében. A kézirattolvajokat, -üzérkedőket néven nevezi. Ilyen közvetlen mondatok üdítően ritkák tudományos munkákban: „A kiadások jegyzeteit gátlástalanul átvettük.” „A csonkítás szándékosnak látszik; [József] Jolántól nem idegen az ilyesféle akció.” „A Szent Jobb ünnepén nem jelent meg (nagy botrány lett volna belőle!)” „Kit vett el Márer? Csak nem Deák Olgát?” „Böhm Berta ekkor már régen lefutott ügy volt.” „Az angolban azonban nincs the vrac, ez csak József Attila hülyéskedése.” „Prémices – megnézhetné valaki ezt a lapot, annyian mennek kutatni Párizsba.” „De hát ez a regényes képzelődések területére visz már el.” „Az Ünnep című képes szépirodalmi hetilap 1936. évfolyamának nincsenek példányai könyvtárainkban.” (Az első negyedévben József Attila három verse jelent meg benne.) „A levél utóirata (melyet még nem fejtettek meg) jó példa a költő csavaros, talmudi eszejárására.”
Nehogy elfogultnak látszódjam Stoll Béla javára, néhány bíráló észrevételt is teszek. Fejtő Ferenc nincs százéves: nem 1906-ban, hanem 1909-ben született. Az öreg Ignotus (Veigelsberg Hugó) soha nem használta nevét úgy, hogy Ignotus Hugó. A Pester Lloyd önkényesen toldhatta meg nevét, nyilván, mert időközben fia, Ignotus Pál, aki már utónévvel kiegészítve használta vezetéknévül apjának eredetileg csak írói nevét, szintén publikálni kezdett. Elsikkad a jegyzetben és a névmutatóban, hogy Emerich Fuchs azonos Forbáth Imrével. Waldapfel Imrét pedig utóbb Trencsényi-Waldapfel Imrének ismertük.

n
József Attila 1934-ben Veres Péternek panaszolta, hogy Illyés Gyula örökösödési törvénnyel akarja arra kényszeríteni a parasztokat, hogy legalább négy gyermeket hozzanak a világra. „Ő a moszkvaiaknak való. Vagy hogy ne túlozzak, nem áll közelebb hozzánk, mint a nácikhoz vagy bolsevistákhoz.”
Nem tudom, ismerte-e Illyés Gyula hajdani kedves barátjának e vélekedését, és erre is gondolt-e 1974-ben, amikor e sorokat vetette papírra: „Fájdalmas életút József Attiláé az elmaradt méltánylás miatt. De bántalom, írói támadás, kortársi legyalázás – leszámítva a moszkvai mondatot – megkímélte. A különbség köztünk: rám záporoztak. Mintegy természetadtán, hiszen még az ő részéről is.”
Domokos Mátyás, az Illyés-életműnek a költő életében és azóta is leghűségesebb gondozója most véget akart vetni az Illyésre életében, halálában záporozó rágalmaknak. Az életmű avatott ismerőjeként összeszedte és rendszerbe állította, megszerkesztette a versekben, levelekben, tanulmányokban, naplójegyzetekben elszórt szövegrészeket, amelyeket Illyés Gyula 1930 és 1983 között, tehát pályakezdésétől haláláig József Attilával kapcsolatban papírra vetett. A Nap Kiadó vállalta megjelentetését.
Illyés Gyuláné könyvével a cáfolat már 1984-ben elkezdődött; Domokos Mátyásnak ebben is oroszlánrésze volt. Illyés is már 1963-ban Párizsban a Seghers kiadónak megígérte, hogy Poètes d’aujoud’hui (Kortárs költők) című sorozatába könyvet ír József Attiláról. Ez sem valósult meg: ezt pótolja ez a gyűjtemény. Három nagy fejezetbe csoportosítva teszi közzé azokat a szövegrészeket, amelyeket részben már Illyés köteteiből ismerünk. Az első két fejezet József Attila és Illyés Gyula 1927-ben kötött ismeretségétől követi időrendben barátságuknak és ellentéteiknek különböző időben született dokumentumait. Tehát nem a megírás, hanem a megírt események időrendjében.
A kezdetet József Attila verses dedikációja tükrözi híven: „Minket, Gyuszi, szeretni kell…” Ezt Stoll Béla a kritikai kiadásban, a kézirat kézbevétele után, 1929 nyarára datálta. Erre az időre jellemző a mostani kötet első fejezetének Illyéstől vett címe: „Életembe úgy folyt bele, mint egyik folyó a másikba.” Ám a második fejezeté már: „Hideg fal épült közénk.” A harmadik rész („Fájok: vagyok”) azonban már, zömmel naplójegyzet lévén, szigorú időrendben közli a többnyire napi kihívásokra reagáló, József Attilára vonatkozó szövegrészeket.
Így együtt új, tanulságos képet ad két nagy magyar költő alkatáról, tragikus ellentéteiről, de a korról is, amely szembeállította őket. Az utókor kötelessége, s ebben segít ez a végre megszületett gyűjtemény, hogy méltányosan ítélje meg mindkettejüket.
(József Attila levelezése. Szerk.: Stoll Béla. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 4500 forint. Illyés Gyula József Attiláról. Szerk.: Domokos Mátyás. Nap Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2688 forint)