Lidérces múzeumok éjszakája

Múzeumok éjszakája: az ötlet és a rendezvény szervezése alapvetően jó. Családommal együtt nagyon jól éreztük magunkat, mindenhol kedvesen fogadtak minket, az emberek jókedvűek és türelmesek voltak. Beszélgettek egymással idegenek, történhetett volna úgy is, hogy hajnalban jóérzéssel a szívünkben megyünk haza.
Nem így történt. Ennek oka, hogy jártunk a természettudományi múzeumban is. Éjjel 1 óra 1 perckor értünk oda, mint az este záróakkordjaként. A biztonsági őrök azonban közölték velünk, hogy az az utasításuk, hogy már nem engedhetnek be senkit. Egyre többen lettünk, egyre csalódottabbak. Nem vettek rólunk tudomást. Volt jegyünk, szépen kértük (kezdetben) hogy engedjenek be, hiszen 2 óráig van meghirdetve a látogatás.
Eleinte csak jól szórakoztak rajtunk, majd egyre dühösebbek lettek, letegezve zavartak el minket. Ekkor kértük, küldjék ki azt a vezetőt, aki utasította őket. Ezt többször kértük, így végül 1 óra 40 perckor megérkezett Bajzát Judit, aki közölte: zár a múzeum, ezért már nem mehetünk be. Amikor elmondtuk, hogy már 40 perce itt állunk, azt válaszolta, az nem lehet, mert ő itt ücsörgött kint a kövön egy óra után, és senki nem volt ott. Néhányan követelni kezdték a jegy árát, a panaszkönyvet, de a hölgyről mindez lepergett. Végül azt mondta, bemehetünk, de öt perc múlva zárnak.
Bementünk, azonban utunkat állta a múmiakiállítás folyosóján, mondván, oda már nem mehetünk, mert úgysem lenne rá idő. Az épület előtt még azt mondta, hogy 500 ember van bent, nem engedhet be biztonsági okokból többet be. A folyosón már csak 150 ember volt szerinte. Mindez azért volt humoros és bosszantó is egyben, mert a kijáratnál zajlott az egész jelenet, így láttuk, hogy összesen kb. 30 ember jött ki egész idő alatt. Végül persze neki lett igaza (hiszen mi vagyunk érte, nem ő és a múzeum a látogatókért): nem mentünk be.
Kértük a panaszkönyvet. Az információs pulthoz küldött minket, ahol először egy sima fehér lapot adtak a kezünkbe. Könyvet kértünk. Ekkor egy üzemnaplót akartak adni, ami egy lefűzhető mappa volt, számozás, másodpéldány, minden nélkül. Ismét szépen kértük a panaszkönyvet. Az információnál lévő hölgy azt mondta, beszél a vezetővel, hogy hol van a panaszkönyv. Többé nem jött vissza. Ismét odamentünk a Bajzát Judithoz, kértük tőle is. Azt válaszolta: nincs.
Nem az háborít fel, hogy nem tudtuk megnézni a kiállítást (bár a 13 éves fiam ezzel nyilván nem ért egyet teljesen). Az eljárás, a hozzáállás, az alapvető emberi empátia hiányzott. Ha éjjel egykor azt mondják, bemehetünk, de nem biztos, hogy 2-ig meg tudjuk nézni a múmiákat, mert nagy a sor bent és nekik zárniuk kell, de nézzük meg az állandó kiállítást, semmi baj nem lett volna. Megértettük volna. De itt lenéztek, kinevettek és belehazudtak az arcunkba. A Terror Házánál iszonyatos sor állt, de 40–50-es csoportokban folyamatosan engedtek be minket, és bent, ha kicsit összegyűlt a tömeg, kedvesen kértek, hogy haladjunk folyamatosan, mert kint is nagyon sokan várnak, akik még be szeretnének jutni.
Ezzel szemben sajnálatos, ami a természettudományi múzeumban velünk történt. Az az ötven ember, akivel ezt a cirkuszt végigcsinálták, többet nem teszi be a lábát oda.

Papp Tímea
Budapest