A meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott ügy, amelyre hivatkoznak, 2003. december hetedikén történt. Ekkor Kékesi Tibor lakóhelyén, egy parkolási vitában megtámadta szomszédnőjét, Kalo Máriát. Az önkormányzaton, a rendőrségen készült jegyzőkönyvek, a bírósági, az ügyészségi papírok első olvasatra elmérgesedett szomszédsági vita folyamatát tükrözik. Ám a történések mögött van egy másik vonulat. Felsejlik például a törvény előtti egyenlőség kettős mércéje, mivel az egyik fél a hatalomhoz tartozik, a vitás ügyekben különleges eljárásra tart igényt. Legyen szó szabálytalanul és engedély nélkül beszerelt gázkészülékről vagy három „eltűnt” kiscicáról. A másik oldalon olyan állampolgár áll, aki sem képviselői státusára, sem mentelmi jogára nem tud hivatkozni, amikor igazát keresi.
Pedig szépen indult minden. A zöldövezeti ikerházban lévő ingatlanrészt a Kékesi–Prókai házaspár 2000 őszén vásárolta meg. Az előző tulajdonosok az adásvételi szerződésben részletesen rögzítették a tulajdoni viszonyokat és a közös helyiségek használatát. Állították, s ezt le is írták, hogy elköltözésükig az ikerház másik részének tulajdonosaival, a Kalo házaspárral semmi vitájuk nem volt. Hozzátették, hogy igen toleráns, rendes embereknek ismerték meg őket.
Furcsa dolgok a kertben
A ház két lakásához egyébként közös kapu, kocsilehajtó, közös alagsori előtér tartozik, amelyből a külön garázsokhoz lehet beparkolni. Kékesiék számára az is nyilvánvaló lehetett, hogy a motorizált közlekedést ezekhez az adottságokhoz szükséges igazítani. Igaz, ez kölcsönös megértés, figyelmesség meg a gépkocsik számának függvénye. Ezzel kezdetben nem is volt baj. A két kertrészt közepes magasságú kerítés választja el.
– Előfordult, hogy vigyáztunk Kékesiék kislányára, és össze is jártunk. A helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor 2002-ben Kékesi Tibor bekerült a parlamentbe – emlékszik vissza Kalo Mária.
Első súrlódásuk a közös kapubejáró kicserélésével volt kapcsolatos. Noha egyéb, kisebb feszültségek is akadtak, 2003 nyaráig még mindkét fél próbált egyezkedni a közös területek használatában. A fordulópont 2003 júliusának egyik estéje volt. A környékbeliek megdöbbentek, amikor a zöldövezeti, csendes Jegesmedve utca „rendkívüli mozgósítás” helyszínévé vált. Két rendőrautó is érkezett a Kékesi–Kalo házba, összesen öt személlyel. (Az egyik egység a BRFK II. kerületi rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztályától jött. A másik a BRFK központi ügyeleti főosztály akcióosztályától – vezetői utasításra.)
A rendőrök rögvest munkához láttak. Elemlámpákkal pásztázták a kertben a bokrokat. Talán még nevethetnénk is a Jirí Menzel filmjeleneteit idéző „kurkászáson”, ha lenne kedvünk hozzá. A BRFK központi ügyeletén igen komolyan vették az esetet. A kivonulásról szóló jegyzőkönyvet Szanyi Albert rendőr alezredes és Pella László rendőr törzszászlós hitelesítette. Miszerint 2003. július 30-án Prókai Sándorné, Kékesi Tibor országgyűlési képviselő úr feleségének édesanyja bejelentette, hogy furcsa dolgok történnek a kertjükben. A szomszédaikra gyanakszik, de eddig még nem sikerült tetten érni őket. Ma este eltűnt három kiscicájuk, ami gyanúja szerint a szomszédok tevékenységével lehet összefüggésben – írják a jelentésben, amelyet ezzel az eredménnyel zárnak: „Szétnéztünk a ház kertjében és a garázsban, épségben megtaláltuk a három állatot. A bejelentőknek megadtuk a szükséges jogi tanácsadást, amennyiben a szomszédok továbbra is »zaklatják« a családot.”
Ha azt hinnénk, hogy ebből a balul sikerült riasztásból a „védett személy” és hozzátartozói valamit is okultak, nagyot tévedünk. Normális esetben bocsánatkéréssel megpróbálnák rendezni a viszonyokat, és elcsendesülne a dolog. Itt a fordítottja játszódott le. Egy héttel később Kékesi Tibor feljelentést tesz a II. kerületi rendőrségen: a cicák ellopásával és zaklatással vádolja szomszédnőjét. A kerületi polgármesteri hivatal szabálysértési osztályán kellő komolysággal lefolytatják, majd „bűncselekmény” hiányában megszüntetik az eljárást. Október másodikán ismét „cicariadó” van. Igaz, most csak egy gépkocsival és két személlyel képviselteti magát a rendőrség. Hogy ne legyenek olyan unalmasak az őszi hónapok, Kékesiék további feljelentésekkel bővítik a repertoárt: a garázsban való akadályoztatás, az amúgy ráccsal védett garázsukban Volvo autójuk megkarcolása. – A károkozásra úgy kerülhetett sor, hogy az elkövető egy hosszú, feltehetően kampós tárggyal a rácson átnyúlva karcolta az autót – mondja jegyzőkönyvbe a képviselő felesége.
A másik házaspár jó ideig tűri a vegzatúrát. De idővel elegük lesz a sorozatos és eredménytelenül végződő rendőrségi riasztásokból, bejelentésekből. Hiszen rendre meg kell jelenni, védekezni, s ezt rendkívül megalázónak tartják. Egyébként pedig Kalo Mária szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy itt nem másról van szó, mint a közbizalommal, a képviselői címmel való visszaélésről. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál bejelentést tesz az ellene felhozott hamis vádak miatt. Keresetét elutasítják, amit később a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályánál megpanaszol. Ezt szintén elutasítják.
A lavina 2005. december hetedikén indul meg. Ezen a vasárnapon Kalo Mária kisgyerekét és annak barátját vitte haza autójával. A ház garázsának közös előterében már ott állt a képviselő autója, olyan szögben, amely akadályozta őt abban, hogy saját garázsába bejusson. Hiába kérte, hogy Kékesi Tibor álljon arrébb vagy guruljon ki a kocsival, ő nem mozdult. Az adott esetben ez volt a feszültség forrása. Volt már hasonló nézeteltérés a közös helyiségben. A Kalo házaspár többször és hiába kérte: a súrlódások elkerüléséért kössenek írásos megállapodást, hogy kinek meddig terjed a területe. Ezért cselekedett szinte ösztönszerűen Kalo Mária, amikor berohant a lakásukba a videokameráért.
– Az jutott eszembe, hogy megint lesz egy feljelentés ellenünk, és én nem tudom bizonyítani, milyen szögben álltak az autók, ki akadályozta a másikat. Csupán azt akartam rögzíteni, hogy milyen szögben parkol, sem őt, sem másokat nem akartam „fényképezni” – magyarázta Kalo Mária később, a bíróság előtt. Amikor Kékesi ezért megtámadta, és ki akarta venni a gépet a kezéből, már görcsösen szorította.
A férfi ugyanis kiszállt az autójából, és csavarta a kezét, lökdöste, taszigálta őt. Az imbolygó képsorok rögzítik a gusztustalan, megalázó jelenetet. A parancsszavakat és a fenyegetőzést is. „Én megmondom, hogy mit kell csinálni, és ha nem azt csinálod, akkor annyiszor fogsz a rendőrségre járni, ahányszor ilyen pofátlanságot művelsz.” Az asszony kisfia eközben hiába próbált segítséget hívni. Különös, hogy Kékesi felesége jó ideig az autóból tétlenül szemlélte a jelenetet, s meg sem próbálta férjét csillapítani. Néhány nappal később viszont azt állítja, férje nem bántalmazta a szomszédnőt, s nem tudják, milyen sérülés miatt került rá a karján lévő kötés.
Közszféra és magánérdek
Az orvosi látlelet szerint a bal kéz duzzadt, lilásan elszíneződött, nyomásérzékeny. A bal könyök felkarnyomásra érzékeny. A jobb kéz ujjai a körömágynál horzsoltak. Megállapítható a csukló és a kéz egyéb részeinek zúzódása. Az egyik lábszáron a csont felett bevérzések láthatók. A kart gipszsínbe helyezik, a sérülések várhatóan nyolc napon belül gyógyulnak – írják.
A Kalo Mária által tett feljelentésben a bántalmazás így szerepel: „… lökdösött a saját bejárati ajtónk felé. Tépte a ruhámat, rugdalta a lábaimat. Legalább nyolc méteren keresztül bántalmazott. Közben a »bunkó paraszt vagy, te szemét« szavakat használta.” És most nézzük, hogy élte meg a történteket a másik fél. „A szomszédasszony kiszállt a kocsiból, és odajött az én autómhoz, beszólt, hogy álljak előrébb vagy hátrébb. Én szóhoz sem jutottam ekkora arcátlanság láttán, így nem is válaszoltam a felvetésére… Másodszorra is odajött, és felszólított… Megint nem válaszoltam, de egy karmozdulattal jeleztem neki, hogy üres az egész garázs, oda áll, ahova akar… Részemről semmilyen verekedés nem történt, nem ütöttem meg, nem rúgtam meg, nem fogtam meg… Úgy vélem, a helyzetet a szomszédnő megkonstruálta, szándékosan hozta létre, és a videózással együtt egy eltervelt provokáció részesévé váltam… A magánéletünk biztonsága szükségessé tette, hogy a korábban megfogalmazott bejelentések, feljelentések, intézkedéskérések mellett személyesen is határt szabjak ezeknek a zaklató, veszélyeztető, támadó, kényszerítő jellegű magatartásoknak…”
Tehát a kellemetlen helyzetből a képviselő úr úgy kíván kikerülni, hogy minden mozzanatért a másik embert hibáztatja, s esze ágában sincs elismerni, hogy kezet emelt rá. A sajtóban, illetve az elektronikus médiumokban meglehetősen szánalmas és átlátszó válaszokat ad az esetet firtató kérdésekre. Az ember nem érti, milyen privát és politikai kultúra az, ahol ismeretlen fogalom annak elismerése, ha hibáztunk, másnak sérelmet okoztunk. Ráadásul mindebből erényt, sőt előnyt szeretnének kovácsolni. Igaz, mindehhez kell egy kimondatlanul is biztató közeg, cinizmus, bátorítás. Szóval mindaz, ami a közéletet az elmúlt másfél évtizedben idáig züllesztette.
De nézzük tovább, hogyan gondolkodik a képviselő, hova kellene tenni azt az embert, akivel konfliktusa van, akit nem akar látni? További részlet az eset napján tett feljelentéséből: „A hölgy láthatóan és korábbi bejelentéseinkből is látható módon ön- és közveszélyes (!), melynek megállapítására orvosi megfigyelést is kezdeményezek. A sorozatos inzultusok miatt családom rendőrségi védelmet kért, melyben mindmáig intézkedést nem észleltem. A feljelentések ügyintézésével kapcsolatban egyfajta halogató magatartást tapasztalok, mely kifejezetten bátorítólag hat a nevezett személyre… Végül jelzem, hogy országgyűlési képviselő vagyok, s mint ilyen, hivatalos személynek minősülök.”
A tettlegesség után Kalo Mária férje abban reménykedett, talán az MSZP-nek sem kellemes a Kékesi körül kerekedett botrány. Úgy gondolta, talán ha teljes körű tájékoztatást kapnak a történtekről, elbeszélgetnek vele, és jobb belátásra bírják. Ám a Katona Béla frakcióvezető-helyettesnek írt és a párt központjában iktatott levelére nem érkezett válasz.
A könnyű testi sértés ügyében Kalo Mária is megtette a jogi lépéseket. A főváros II–III. kerületi bírósága kezdeményezte Kékesi mentelmi jogának felfüggesztését. A parlament mentelmi bizottsága nyolc-kettő arányban ezt javasolta, de az Országgyűlés másként döntött. Ezek után a büntetőeljárásra nem kerülhetett sor. Ez Kalo Mária szerint újabb megaláztatás forrása, hiszen míg egyesek ügyét ily módon meg nem történtté lehet tenni, a másik embernek nincs lehetősége igazát bizonyítani, sérelméért elégtételt kapnia.
Az RTL és a Duna Televízió tényszerű, rövid hírt közölt az esetről. Az m1 Nap-kelte műsorában Kékesi részletesen elmondhatta a maga alkotta „tényállást”. Módjában állt részletezni a családját ért zaklatásokat, s kicsinyítette, illetve tagadta a tettlegességet. A másik felet nem hívták be a stúdióba, neki nem „járt” a nyilvánosságnak ez a formája. Így a csatorna óhatatlanul hozzájárult a „szerecsenmosdatáshoz”. Ezért és önmaga védelmében bocsátotta a felvétel egy részét a Hír Televízió rendelkezésére Kalo Mária. A bemutatott képeken a férfi arca nem látható, a kamera imbolygása, a durva szavak viszont érzékeltetik, mi történt. Itt, a kiegészítő riportban Kalo Mária is szót kapott.
Természetesen Kékesi Tibor mindezt sérelmezte, és peres útra terelte a dolgot. A Fővárosi Bíróság Pataki Árpád vezette tanácsa ítéletében úgy találta: noha a férfi arca nem látszik a felvételeken, az inzultusról készített videofelvétel átadásával mégis megsértették a felperes képmás- és hangfelvétel védelméhez fűződő jogait. Ezért arra kötelezték Kalo Máriát, hogy magánlevélben kérjen elnézést tőle. Mivel fordított világban élünk, megtette, de ugyanitt azért néhány kérdést megismételt. Miért bántalmazták? Miért rágalmazták a nyilvánosság előtt és a hivatalos feljelentésekben? Meddig lehet visszaélni a közmegbízatással a magánszférában, és hol van mindennek a határa? Mindezek természetesen pusztába kiáltott szavak maradtak.
A feljelentéseknek nincs végük
Mi a helyzet manapság? 2006 februárja óta a képviselőt szomszédjai nem látják a Jegesmedve utcai házban, úgy vélik, elköltözött, bár ennek eddig nem volt hivatalos nyoma. A lakás viszont nem üres, a családból mindig van ott valaki. A feljelentéseknek sincs végük, a közelmúltban a kerületi önkormányzat tisztviselői ismét vizsgálódtak valamilyen „gyanús” ügyben.
Az ikerház területén kisebbfajta térfigyelő rendszert működtet a Kékesi–Prókai család. Ezek egy része alkalmas arra, hogy a közös területet, a szomszédokat, a hozzájuk érkező embereket is felvegye, szavaikat rögzítse. Az anyagok egy részét hosszabb-rövidebb ideig tárolják – ez jogellenes. Az egyik – ma már letakart – kamera az utcai élet és a szemközti házak figyelésére is alkalmas volt. Az adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila állásfoglalásában még tavaly ősszel kérte az illegális adatgyűjtés, mások személyiségi jogait sértő állapot megszüntetését. Eredménytelenül.
A nyolc női szervezet beadványára a mai napig nem érkezett válasz. Talán mert arra is kíváncsiak, vajon hogyan fogja a szóban forgó képviselő a nők és gyengébbek védelmét elősegítő törvényeket megszavazni.
Erről s másról szerettem volna megkérdezni Kékesi Tibort. Telefonon közölte, semmilyen formában nem akar ezzel az üggyel foglalkozni. Hozzátéve: ha túllépem azt a „bizonyos” határt, megteszi a szükséges intézkedéseket.
Nem kétlem. Van benne gyakorlata.
A tiltakozó szervezetek: PAX Gyermek- és Családvédő Egyesület, Kiút Veled Egyesület, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nők a Környezetért és Egészségért, Nők a Nemzet Jövőjéért, Női Igen Egyesület, Zöld Nők csoport
egyesült államok
Trump olyant tesz, amire három évtizede nem volt példa
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!