Magyaroktól tart a szerb hírszerzés

Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a szerb titkosszolgálat szerint a vajdasági magyarok, illetve a közülük kikerülő úgymond szélsőségesek. Ez derül ki – igaz, ki nem mondottan – a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) féléves tevékenységéről szóló jelentésből, amely szerint egyébiránt Szerbiában stabil a biztonsági helyzet.
Rade Bulatovics titkosszolgálati főnök az illetékes parlamenti bizottság ülésén nem nevezte meg a magyarokat, csak a vajdasági kisebbségiek közül való szélsőségesekről tett említést, akik visszaélnek a jelenlegi szerbiai helyzettel – az államközösség széthullásával, a koszovói státustárgyalásokkal –, s úgymond leplezetten szakadártörekvéseket táplálnak, ám nyilvánvaló, hogy a legnagyobb vajdasági kisebbségi közösségre utalt, eközben nem nevezve meg egy politikai erőt sem, amely szeparatizmusra törekedne akár nyíltan, akár leplezetten. A helyzetelemzők igyekeznek azonosítani a BIA-jelentésben szereplő megállapításokat a biztonsági kockázatokról – amely megállapítások egyébként nemcsak a Vajdaságra, hanem Koszovóra, Szandzsákra és Dél-Szerbiára is vonatkoznak –, s arra jutottak, hogy a BIA feltehetőleg a magyar autonómiaköveteléseket minősítette szeparatista törekvésnek. Pontosabban a majdani koszovói rendezés mintaként való felhasználását, vagyis azt a követelést, hogy ami jár a koszovói szerbeknek vagy a dél-szerbiai albánoknak, az járjon a vajdasági magyaroknak is.
A vajdasági magyar pártok nem tekintenek egységesen a kérdés ilyen megközelítésére. A Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a kisebb pártokkal ellentétben nem tartja célravezetőnek a hivatkozást Koszovóra. Belgrád ugyancsak ellenzi, hogy a koszovói rendezéssel egyidejűleg megnyissák a magyar autonómia kérdését. Mi több, a montenegrói és a koszovói fejlemények után Belgrád még kifejezettebb gyanakvással tekint minden autonómiatörekvésre. Hiszen saját elszakadási törekvéseit is a történelem során autonómiával valósította meg, vagy igyekezett megvalósítani. E kísérletekre példákat a horvátországi és a boszniai háborúk is szolgáltatták. Nem könnyű tehát Belgráddal elfogadtatni, hogy az autonómiatörekvések célja valóban az autonómia elnyerése. S nincs mögötte hátsó szándék. A Vajdaság és a vajdasági kisebbségek említése „a biztonsági kockázatok fokozottabb jelenlétére” a szerb médiumokat is meglepte, amelyek nem tudták hirtelen, hogy a magyarokkal kapcsolatban mire is gondoljanak. Az Ágoston András-féle Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint a szerb hatalom sem veszi komolyan a „magyar veszélyt”, s inkább a szerb hatalom Koszovó-stratégiájába illeszkedő zavarkeltés lehet a cél.
A Vajdaságban közben választási vereséget szenvedtek a radikálisok egy polgármesteri megmérettetésen. A Tisza menti Törökbecsén egy kis párt, a közvélemény-kutatásokban nem is szereplő Liberális Demokrata Párt (LDP) jelöltje győzött, s lett a járási elnök, jórészt a magyar szavazatoknak köszönhetően. A LDP mögé sorakoztak fel az úgynevezett demokratikus tömb párjai, köztük a VMSZ is. A radikális kudarc azért is fontos hír, mert a közvélemény-kutatások szerint a Szerb Radikális Párt negyven százalékkal még mindig a legnépszerűbb politikai erő Szerbiában. A dél-szerbiai Bujanovacban is legyőzték a radikálisokat. Itt az albán kisebbség diadalmaskodott.