Megjött az elnök

Azt tanácsolom a tisztelt olvasónak, hogy ha teheti, ma ne közlekedjen a fővárosban. Maradjon észrevétlen, lapuljon a fal mellé, hátha nem találják meg a mostanában újra pofozkodó kedvű rendőrök. George Bush Budapesten tárgyal. Az esemény előkészítése elképesztő hasonlóságot mutat a baráti szocialista országok pártvezetőinek egykori látogatásaival. Annyival rosszabb a helyzet, hogy Brezsnyev elvtárs legalább összecsókolhatta a virágcsokorral kedveskedő úttörőket, Bush elnöknek azonban nemigen lesz módja semmilyen érzelemnyilvánításra, tekintve, hogy egyszerű földi halandókkal csak hébe-hóba találkozik majd budapesti kiruccanásán. Akárcsak a kommunizmus évtizedeiben, a nép bölcs és kevésbé bölcs vezetőit hermetikusan elkülönítik a tudatlan tömegtől. Ami az elmúlt napokban Budapesten biztonsági előkészületek címén folyt, az voltaképpen Magyarország szuverenitásának megsértése. Miközben a Köztársasági Őrezred parancsnoka magabiztosan azt nyilatkozza, hogy a magyar és az amerikai biztonságiak mellérendelő viszonyban dolgoznak együtt, s hogy a saját hazájában ő az úr, a repülőtereken és a budapesti utcákon több ezer tengerentúli ügynök vigyázza a rendet. A jelek szerint nem igen bíznak magyar kollégáik szakértelmében, akiknek – intézkedés híján – csak a hangzatos szólamok maradnak.
Az elnöki látogatás körüli kormányzati hisztériát mi sem jellemzi jobban, mint a tizennégy sajtónyilvános rendezvény hivatalos kezelése. A programot úgy alakították, hogy Bush elnöknek magyar újságíró nem tehet fel kérdést. A Miniszterelnöki Hivatalban immáron nem attól tartanak, hogy bárki is elrontaná a baráti lapokból verbuvált kompánia szórakozását, ennél tovább léptek – minden helyi újságírótól elzárják az informálódás lehetőségét. A tárgyalásokról majd Gyurcsány Ferenc tájékoztatja a közvéleményt, mondanom sem kell, elsősorban nem rá vagyunk kíváncsiak. Mielőtt azt gondolnánk, hogy esetleg amerikai kérésre marad el a sajtótájékoztató, szögezzük le, a Bécsből érkező George Bush a császárvárosban kétszáz újságírót tájékoztatott személyesen, s a hírek szerint a résztvevők szabadon kérdezhettek mindenféléről. Félnivalója tehát nem az amerikai félnek van, hanem a nagy megméretéstől rettegő, az országot néhány napra külföldi titkosszolgálatoknak átengedő Gyurcsány-kormánynak. Nyilvánvalóan a biztonsági pánikállapottal függ össze az is, hogy élő felvételeket csak és kizárólag a Magyar Televízió adhat, a jelet nemzetközi vonalra a CBS amerikai televíziótársaságnak (az amerikai elnök televíziós kíséretének) optikai kábelen továbbítja. Ez is kézi vezérlés a javából, akárhogy szépítjük.
Ha kérdést tehettem volna fel az amerikai elnöknek, alighanem arra lettem volna kíváncsi, milyen érzés olyan emberrel tárgyalni, aki ellen a rendszerváltozás hajnalán Budapesten oly szeretettel fogadott édesapja élete nagy részében harcolt. Ilyesmi, persze, nem hangozhat el a mostani tárgyalásokon. Mind ez idáig egyetlen valóban fontos témát sikerült kihámozni Bush programjából, jellemző módon ezt is Sólyom László köztársasági elnök, nem pedig a kormány feje veti fel. A vízumügyről van szó, arról a méltatlan és diszkriminatív eljárásról, amely jó ideje megkeseríti az Amerikába utazó magyar állampolgárok életét. Ha valóban hiszünk abban, hogy az Európai Unióban teljes jogú tagországok tömörülnek, nehéz választ kapni arra a kérdésre, hogy a közösség egyes tagállamaiban élőkhöz képest nekünk miért kell megalázó procedúrán keresztülesnünk, ha például rokonlátogatásra igyekszünk a tengerentúlra. A vízumkérdés olyan sarkalatos pontja a magyar–amerikai kapcsolatoknak, amelyen sürgősen változtatnunk kell, mert a jelenlegi helyzet teljességgel elfogadhatatlan.
Bush elnök mai budapesti tárgyalásain még egy fontos téma körvonalazódik, éspedig a magyar katonák afganisztáni – egyes hírek szerint esetleges iráni – szerepvállalása. A közvélemény talán nem is tudja, de a közeljövőben eldől, hogy az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar egység harcoló alakulat lesz-e, vagy a Kabultól északra fekvő békésebb tájakra vezénylik őket. Ebben ez ügyben keményen képviselni kellene nemzeti érdekeinket, az eddigi tapasztalatok alapján azonban borítékolható, hogy Gyurcsányéknak a píár mindennél fontosabb. Lesz-e egyáltalán bármi, amit a magyar kormányfő kritikus hangon vet fel tárgyalópartnerének? Tegnap Heinz Fischer osztrák államfő nem habozott kimondani: az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatait beárnyékolják a guantánamói fogolytáborban megesett szörnyűségek. Kíváncsiak várjuk, vajon Gyurcsány Ferenc szóvá teszi-e a fogolykínzásokat.
Végezetül essék szó az 56-os szabadságharcosokról is, hiszen George Bush végtére is ezért látogatott hazánkba. Micsoda fintora a sorsnak, hogy a forradalom élő lelkiismerete, Wittner Mária e sorok írásakor már Varsóban tartózkodik, hogy lengyel barátai körében ünnepelje meg az ötvenedik évfordulót! Többedmagával ő sem kívánatos személy a Bush-látogatáson. Itthon maradt bajtársai, a köztünk élő hősök nem fontosak a nagy ünnepen, a kormány megakadályozta, hogy találkozzanak az amerikai elnökkel. Így aztán Bush elnök olyanokkal cserél majd eszmét a forradalomról, akik még tizenöt éve is ellenforradalomról ágáltak, esetleg ’56-os múltjuk ellenére beálltak a posztkommunisták közé.