Megújulás, visszatérés

A felmérések szerint a magyarok a legpesszimistábbak e régióban, így valóban rájuk fér egy kis felvidítás. Végéhez ért a Magyar Rádió V. humorfesztiválja, itt az új generáció, amelyik már fitytyet hány a balsorsa, nem hallgatja a kijelölt miniszterelnök szóáradatait, nem telefonál Bolgár Györgynek, és mintha egyre kevésbé élne a televízió fogságában. Az új generáció jellemzően vidéki, saját élménye van szabad levegőről, fákról, virágokról, futkározó tyúkokról, szelleme még nem a Nagykörút–kiskörút szigetvilágából táplálkozik. Jellemzően fiatal férfi, aki nem az iskolapadból érkezett a Márványterem színpadára, hanem a Godot Színház edzőtáborából. Így tehát rutinos, tudja már, mit szeret a közönség, hová milyen poént kell elhelyeznie. Időnként azért még nem érzi pontosan a jó ízlés határait, de ez megesik a nagyokkal is.
Az ifjú magyar humoristáknak különleges szerencséjük van. Nem kell ajtókat döngetniük, nyomulniuk. Beengedik őket szívesen az öregek. Gondolhatnánk, milyen önzetlenek, kedvesek, pedig csak tudják, hogy könnyebb a humorszínpadra belépni, mint ott is maradni. Kegyetlenül nehéz műfaj, és nincs szánalmasabb a humorát vesztett humoristánál. Ez most az ötödik alkalom az utánpótlás keresésére, de két humorfesztivál között is nyitva áll a rádió kabarészerkesztőségének ajtaja. A humorfesztivál azonban kiemelt esemény, még ha elveszni is látszik a nagy médiakiabálásban. Aki itt sikert arat, jó és tartós menedzselésben bízhat, szakmai segítségben, tapasztalt szerkesztői irányításban.
A Magyar Rádió V. humorfesztiváljának döntőjébe tizenhárman kerültek, csupa gazdaságos humorista, ahogyan Farkasházy Tivadar mondta. Bátor ifjak, akik egymaguk néznek szembe a közönséggel, nem írnak jeleneteket, nincs szükségük színészekre, díszletekre, ők maguk műveik szerzői és előadói. Vannak közöttük, akiket már ismerünk: Lóránt Barnabást például, aki lassan tökélyre fejleszti a motorhangját, miközben megtanulja, hogy produkcióját hogyan teheti megunhatatlanná. Kovács András Péter olyan profi, hogy nem is értjük, hol volt eddig, és hol edződött Sás Péter, Somogyi András vagy Kiss Ádám, bár ez utóbbi bizonyosan nem beszédtanárnál múlatta az idejét.
A magyar kabaré úgy újul meg, hogy visszatér a gyökereihez. Az évtizedekig űzött és végérvényesen lejáratott politikai kabaré helyett életérzés-kabarévá válik ismét, erkölcs, ízlés, nem pedig pártállás szerint mér. A dumaszínház-iskola, amelyet Fábry Sándor alapított és később Badár Sándor alakított, kiengedte a padból az első tanítványokat. A humorfesztivál zsűrijének – Nagy Bandó Andrásnak, Dolák-Saly Róbertnek és Nádas Györgynek – végül el kell döntenie, kik az osztályelsők. De tudjuk, ez nem jelent semmit. A színpad dönt úgyis, a közönség. Az marad meg, aki meg tud újulni, aki komolyan veszi a szakmát, profivá válik. Van azért némi gyász is most. A magyar kabaré színházszerűsége haldoklik. Vigyázni kell, hogy ne legyen egy műfajú, ne lehessen unalmas.
(Magyar Rádió V. humorfesztiválja (1. rész), Kossuth rádió)