„Nagy pénzért kellett volna jó helyen kopogni”

Szűnjön meg a falu! Középkori hagyomány, miért kellene fenntartani? Be kell zárni az iskolát, az orvosi rendelőket és a postát – vélekedik Mihályi Péter liberális közgazdász, aki nyugtázza, hogy a biztosítók és a bankok már elvonultak onnan. S persze odavannak a kis posták is, de ez valamiért kimaradt a felsorolásból. Medgyessy Péter, a megpuccsolt miniszterelnök már 2002-es vállalásaiban meghirdette faluromboló politikáját. Az akkori miniszterelnök-jelölt leszögezte, csak az életképes méretű településeken kell állami forrásból fedezni az alapoktatás, az egészségügy és a szociális ellátás költségeit. A második Gyurcsány-kormány, úgy tűnik, nem csak beszél: a körzetesítés minden bizonnyal a még meglévő kis iskolák bezárásához vezet majd…

Programok ide, programok oda, mégiscsak lassan halad a rombolás, s úgy tűnik, azért nem csak a multik tudnak adókedvezményekkel és állami támogatással beruházni.
Néhány napja különös meghívót kapott szerkesztőségünk. A Tolna megyei Bikács-Kistápén négycsillagos szállodát és konferencia-központot szentelnek fel. Elő a térképpel, s kiderül, mindössze egy néhány száz fős településről van szó. Egy-két telefon, s azt is megtudjuk, magyar a tulajdonos. Hm. Biztosan nem ismeri Mihályi közgazdász közkinccsé tett gondolatait, de ne hallott volna Medgyessy vagy Gyurcsány faluvég-koncepciójáról?
Mindenesetre Szekszárd felé vettük az irányt. Az új hotelt, ami egy 15 hektáros erdős terület közepén található, június kilencedikén szentelték fel Kistápén – ott volt Bíró László katolikus püspök, Kolbert atya, a tulajdonos egykori gyóntatója s a nagydorogi református lelkész is. Az egykoron önálló, mindössze 25–30 házas kistelepülés Bikács községgel együtt alig négyszáz lakosú.
De vajon miért jó e valamikor virágzó Zichy-birtokon, most elmaradott s munkanélküliséggel sújtott vidéken szállodát építeni?
– Mit akar hallani, valami sikertörténetet, vagy hogy mi a szomorú magyar valóság? – kérdez vissza Heiman János, a családi vállalkozás egyik tulajdonosa. – Kezdetben, úgy tíz-tizenkét éve egyszerűen csak egy nyugodt helyre szerettem volna költözni. Ez a táj ilyen volt: erdő, patak, csend és nyugalom. Mintha ötven éve megállt volna az élet. MÁVAUT… Maga még fiatal, tudja, egyáltalán mi ez? A Volán elődje. A mai napig áll a MÁVAUT-os buszmegálló…
Heiman Jánostól megtudtuk, először csak egy kis panziót akart néhány szobával, lovardával. Majd barátokkal beszélgetve egyre inkább kikristályosodott, ahhoz, hogy valami nyereséggel kecsegtessen, komolyabb tervek kellenek.
Így hát hat-hét éve nekilódult egy igazi, szomorú magyar sikertörténet. Pályázatok sorát adta be, fél tucat kereskedelmi bankot keresett meg. Hónapokig tartott a hitegetés, ha egyáltalán meghallgatták a bank illetékesei; kilószámra gyűjtötte és adta le a különböző okmányokat, dokumentumokat, terveket, ám végül mindennek a magyar rendje s módja szerint elutasították a kérelmeket. Hol arra hivatkoztak, hogy elfogyott a pénz, hol arra, hogy nem jogosult rá. – Sokszor az volt az érzésem, a vidéki bankfiókok igazgatója mint a budapesti központ egy-egy ügyintézője ténykedik. Úgy tűnt, ha a fővárosban nem akarnak valamit, vidéken nem lesz semmi. A kereskedelmi bankok nem igazi kereskedelmi bankként működnek Magyarországon – véli. A biztosra mennek, jól megélnek a bétesek pénzéből és a biztosan megtérülő, gyakorlatilag nulla kockázatú hitelekből – tette hozzá.
Végül a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) meghallgatták, tárgyalás tárgyalást követett, végül megfinanszírozták a beruházást. A költségek mintegy nyolcvan százalékát az MFB állta. – Egy életre eladósodtam – mondta keserű örömmel. – S arról még nem is beszéltem, hogy volt az építkezés során – megalázó módon – kommandósokkal megerősített razzia, állam által ki nem fizetett áfa, büntetés, amiről egy rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy nem is jogos, de mindegy…
A térségről érdemes tudni, hogy nem az ország legszerencsésebb, legfejlettebb területei közé tartozik.
A lovas kocsik és ökrös szekerek idején Zichy-birtok volt a környék – idézi fel a hotel egyik alkalmazottja. Később, már a traktorok és kombájnok korában itt is a tsz szervezte mezőgazdaságból éltek az emberek, aztán megtörtént, ami máshol is, hogy lassan funkciótlanná minősült a térség. Lett belőle egy nagy fehér folt – a Mezőföldön. Bikács, Kistápé és környékük fehér foltnak számítottak mind az ipar, mind a mezőgazdaság, mind a turizmus tekintetében – részletezi Vígh Sándor. Tény, a térségben magas a munkanélküliség, Bikácson 34 százalékos. Ezért logikusnak tűnt az is, hogy Heiman János a Tolna megyei városháza ajtóin is bekopogtat. Az MSZP–SZDSZ vezette megye elöljárói körében sok sikert aratott elképzeléseivel, tetszettek a tervek, de nem segítették a megye idegenforgalmában is élénkülést jelentő beruházást. Viszont sok sikert kívántak, s megígérték, ők minden eszmei segítséget megadnak, hiszen a szállodát mégiscsak meg kellene építeni.
Többéves sikertelen ajtónyitogatásait Heiman János röviden a következőképen foglalta össze: „Nagy pénzért kellett volna jó helyen kopogtatni.” Hogy ez pontosan mit is jelent, saját érdekében nem kívánta részletezni. (Megjegyzem, először nem is akart nyilatkozni, mondván: ne szólj szám, nem fáj fejem.)
Voltak azonban olyanok, akik nem csak megértették, hogy mit is jelent e viszonylag elmaradott térségnek egy beruházás: egy négycsillagos, konferencia-központtal is ellátott szálloda.
Varga János bikács-kistápéi polgármester elmondta: a községnek érdeke a beruházás, és ezért a maga eszközeivel tesz is. A vállalkozás itt fizet adót – magyarázta. Aztán lett új Kistápét és Bikácsot összekötő aszfaltút, felvitték a jó minőségű ivóvizet Kistápéra, ott van/lesz a vezetékes gáz, s egyéb más fejlesztések is történtek. Pályáztak, majd lettek új padok, járda s parkosítás Bikácson, hogy a vendég ne azt érezz, hogy a hotel falait nem érdemes elhagyni, mert ott minden lepusztult. – Ha csak két bikács-kistápéi munkanélkülinek ad munkát a szálloda, már akkor megérte – mondta, de rögtön hozzá is tette, nem ennyinek adott. Heiman Jánostól megtudtuk, mintegy negyven alkalmazottjuk van, s több mint kétharmaduk környékbéli. Ráadásul helyi a pék, s nem a multiktól, hanem a környék vállalkozóitól veszik a tejet és a húst. – Bezzegpusztán van egy családi vállalkozás, egy kis húsüzemet üzemeltetnek, onnan kapjuk a hentesáru nagy részét – szúrja közbe. És kell termény is, ugyanis tartanak állatokat, lovakat, baromfit, hogy a látogató ne csak fényképről ismerkedhessen a jószágokkal. Mert a kétszintes főépület – ahol 39 szoba van, s mintegy száz vendéget tudnak fogadni – mellett van egy parasztház külön udvarral és jószággal. A vincellérházban egy hatalmas pince – 44 bortrezorral – és kocsma is helyet kapott, s itt is több szoba várja a vendégeket. A borkultúra támogatása – tudván, hogy a szekszárdi borvidéken több mint kétezer éves múltra tekint vissza a borkészítés – szinte természetesnek tűnhet.
Az udvaron, a főépülettől néhány centiméterre van egy becslések szerint 150–200 éves tölgyfa. Az eredeti tervek szerint itt is ház állt volna. Végül nem így történt, megváltoztatták a tervet, s a fa tovább él. Ahogy Bíró László püspöknek az épület felszentelésen elmondott szavai sugallják: talán ezen a helyen a természet és az ember újra találkozni fog, s nem győz le mindent a pénz diktálta globalizáció.