Női erő

Ön mint a születés hetét szervező egyesület, a Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért társelnöke miért tartja fontosnak az eseménysorozatot?
– Elsősorban azért, mert segíti a nőket, hogy tisztában legyenek lehetőségeikkel, jogaikkal, és képviselni tudják igényeiket. Egy évtizede még szigorúan kötöttek voltak a szülési szokások, néhány éve azonban már vannak olyan egészségügyi intézmények, ahol a kismama elképzeléseit és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait is figyelembe veszik. Több kórházban lehet választott szülésznővel és dúlával szülni, de lehetőség van szakképzett bábával az intézményen kívüli szülésre is. Minél több információhoz jut a kismama, annál valószínűbb, hogy megtalálja a számára ideális helyet és szülési módot.
– Nálunk ma nem tiltják, de nem is támogatják az otthon szülést.
– Mindenkinek segíteni kellene abban, hogy ott és úgy szüljön, ahogy szeretne. Sokat elárul egy társadalomról az, hogy miként kezeli a születést és a halált. De talán nem is a helyszín a lényeg. Ha egy kismama úgy érzi, hogy a számára legjobb helyen van, az biztos, hogy jótékonyan hat a szülés folyamatára. Kórházban szülni jó, ha valakinek a kórház technikai felszereltsége nyújtja a biztonságot, de ha egy nő háborítatlan szülést szeretne, azt ma még inkább csak otthon élheti át.
– Szülj szíved szerint! címmel tart szülésfelkészítő tanfolyamokat. Honnan jön a név?
– Én fordítottam így, ugyanis angolul birthing from within a neve annak a módszernek, amelyet egy amerikai bábától tanultam, kiegészítve saját tudásommal és tapasztalataimmal. Ez a kórházi szülésfelkészítő tanfolyamoktól eltérően nem csupán információkat nyújt a szüléssel kapcsolatban, hanem testi-lelki készülődésre hívja a kismamákat. Az információk fontosak, hiszen ezek segítségével hozhatunk jó döntéseket, de csak belső figyelemmel és tudatossággal hozhatjuk felszínre azt az ösztönös tudást, amelyre leginkább szükségünk van a vajúdás és szülés alatt.
– Hogy lehet készülni az ösztönösségre?
– Igyekszem utat mutatni a kismamák belső erőforrásaihoz. Olyan technikákat tanulnak, amelyek segítségével „megszelídíthetik”, elviselhetőbbé tehetik a fájdalmat, szembenézhetnek félelmeikkel. Bátran felvállalhatják ösztönös megnyilvánulásaikat, még akkor is, ha nehezen összeegyeztethetők a „jól nevelt” énről alkotott képpel. A legfontosabb talán annak megértése, hogy a vajúdás és a szülés folyamatát nálunk nagyobb erők irányítják. Merjék átengedni az irányítást, merjenek belehagyatkozni a történésekbe úgy, hogy közben nyitottak maradnak bármire, amit a folyamat hoz.
– Olyasmiről beszél, amiről ma nem szokás. A világ, a média azt sugallja, hogy csak a külső számít. Arról, hogy testünk történéseinek „egón túli” dimenziói is lehetnek, szinte soha nem hallunk.
– Sajnos a kultúránk nem helyez hangsúlyt a testtudatra, a test anatómiájának, működésének, energetikai egyensúlyának a megismerésére, pedig ez lenne egészségünk megőrzésének záloga. Nekünk, nőknek – akiknek testi, lelki egészségén a következő generációk jólléte is múlik – különösen fontos lenne megtanulnunk olvasni testünk jeleiből. Ideális esetben erre már az első menstruáció előtt – de legkésőbb akkor – fel kellene hívni a lányok figyelmét. Már akkor meg kellene tanulniuk a fiatal nőknek, hogy merjenek befelé figyelni, testük üzeneteit meghallani, például merjenek pihenni a menstruáció ideje alatt, ha úgy érzik, arra van szükségük. Milyen jó lenne, ha nem „havibajként” élnénk meg a menstruációt, hanem esélyként a feltöltődésre, regenerálódásra, a bennünk lévő energia újrateremtésére. De alkalom lehetne arra is, hogy párbeszédet folytassunk a testünkkel. Ha megtaláljuk a természetes eszközöket a fájdalom csökkentésére, a testünk sokkal hálásabb lesz, mint amikor fájdalomcsillapítóval elnyomjuk az üzenetét. Mert a fájdalmat, de a test enyhébb jelzéseit is fel lehet fogni üzenetként. Sajnos elvették tőlünk azt a bizonyosságérzetet, hogy a testünk igazat mond, tanít minket. A női lét nagy történései – testhez kötött történések. Régen a női testről, a várandósságról, a szülésről, a menopauzáról való tudás része volt a kultúrának. Nálunk ma egy-két tiszteletre méltó kivételtől eltekintve nincsenek olyan női körök vagy iskolák, ahol ezt az ősi tudást közvetítenék. Ma nem fogadjuk el értéknek az önmagunkról, a testünkről való tudást. Öngyógyító képességeinkben sem hiszünk, sőt gondjaink vannak az önelfogadással is.
– Az önelfogadás csecsemőkorban kezdődik, így nagyon nagy az anya felelőssége.
– Sajnos a legtöbben csak biológiailag válunk anyává. Ha azt sugallja az összes reklám, hogy a menstruáció havibaj, és titkoljam el, ha a várandósság alatt sem bízom a testemben, hanem állandóan vizsgálatokra járok, ha a szülés alatt is egy idegen ember mondja meg, hogy mit csináljak, abban sem leszek biztos, hogy tudom-e szoptatni a babámat. Hogyan is bíznék önmagamban mint anyában, hiszen minden önbizalmamat aláásták, minden ösztönös megérzésemet felülírták a tudományos vagy társadalmi normák. Hiába üzeni a testem, hogy ha sír a baba, vegyem föl, hiába vágyik minden sejtem arra, hogy együtt legyek az újszülöttemmel, akár éjszaka is, egy ágyban, nem merem, mert ott van az ismerős, a szomszéd vagy a gyerekorvos, aki mást mond, és ezzel elbizonytalanít. Pedig egy pici baba, aki kilenc hónapig hallgatta az anyja szívverését, utána is vágyik erre a ritmusra. Nem véletlen, hogy a természeti népeknél az asszonyok magukra kötik a babát, viszik magukkal, mert a kicsinek szüksége van a szívdobogás, a ringatás, a lépések ritmusára, ami a lelki biztonságérzeten túl jótékonyan hat az idegrendszer fejlődésére is.
– Négy nyáron át tanulta az Egyesült Államokban a testtudat-központosítás módszerét. Mi ennek a lényege?
– Mozgáson, érintésen, hangadáson, vizualizáción keresztül tanítja a párbeszédet a testtel. Megtanuljuk érzékelni, felismerni és újraintegrálni testünk különböző részeit. A módszer alapvetése, hogy test és tudat, test és lélek egységet alkot, vagyis minden gondolatunk, érzelmünk megjelenik, kifejeződik valahogy a testünkben is, és ebből következően tudatosan irányított figyelemmel hatással lehetünk testi folyamatainkra. Ezt a módszert gyógytornászok, pszichoterapeuták, táncművészek és sportolók is alkalmazzák. A képzés általánosan tanítja az emberi testet, én azonban úgy gondoltam, hogy csak nőkkel, a női test csodáival szeretnék foglalkozni, hiszen ezen a téren rendkívül sok a tabu, a téves információ, a rossz beidegződés. Sajnos manapság minden arról szól, hogy a női test a maga természetességében nem elfogadható, mert ráncos, szőrös, narancsbőrös, hájas. Ne csodálkozzunk azon, hogy a legtöbb nő nem szereti a testét.
– Amerikában ez másképp van?
– Nincs másképp, csak ott léteznek már olyan körök, amelyek szembeszállnak ezzel a szemlélettel. Azért született meg előadás-sorozatom A női test csodái címmel, hogy a lányok és asszonyok újra megtanulják szeretni a testüket, a testükben végbemenő változásokat. Fontosnak tartom, hogy újra megtaláljuk magunkban az ősi női erőt.