Röviden

MN
2006. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai szigor
Brüsszel. Augusztus végéig kell digitális fényképpel ellátott útleveleket kibocsátaniuk az Európai Unió tagországainak ahhoz, hogy állampolgáraik október végétől továbbra is vízummentesen utazhassanak be az Egyesült Államokba. Az amerikai kongresszus ugyanis többszöri halasztás után augusztus 28-át jelölte meg végső határidőként arra, hogy azok az uniós tagállamok is átálljanak a biometrikus azonosítókkal (legalább digitális fényképpel ellátott útlevélre), amelyek egyébként vízummentességet élveznek – írja a BruxInfo. A határidő Szlovénia kivételével nem érinti az új tagállamokat, hiszen állampolgáraiknak így is, úgy is vízumra van szükségük a tengerentúli utazásokhoz. (MN)

Bosnyák közeledés
Szarajevó. A boszniai miniszterelnök szerint országában hiba lenne az ENSZ-főképviselő mandátumát még azelőtt megszüntetni, hogy Bosznia lezárná a stabilizációs és társulási megállapodást Brüsszellel. Adnan Terzic boszniai miniszterelnök erről szerdán beszélt Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Olli Rehnnel. A bizottság bővítésért felelős tagja a találkozót követően arról beszélt, hogy elképzelése szerint az év végén kötnék meg Boszniával a stabilizációs és társulási megállapodást, de ez függ a reformfolyamattól. Hozzátette azt is, ha ennek megkötését 2007 nyara utánra kell halasztani, az mindannyiuk kudarcát jelentené. Az EU egyebek mellett azt szorgalmazza, hogy Bosznia gyorsítsa fel az egységes rendőri erők felállítását, valamint a közszolgálati műsorszórás és a közigazgatás reformját. (MN)

Menekültekkel küzdenek Máltán
Valletta. Komoly menekültproblémákkal küzd az alig 400 ezres lakosságú Málta, melynek partjainál a héten is közel háromszáz „hajótörött” kötött ki. Az illegálisan érkező menekültek többsége Olaszországba tart, ám lélekvesztőik gyakran nem bírják a hosszú utat, így végül a kis szigetországban kötnek ki. Kedden kisebb zavargások törtek ki, miután a Safi menekülttáborból, annak kerítéseit átvágva több mint háromszáz afrikai szökött meg, majd a városban összecsapott a hatóságokkal. Az eset során többen megsérültek. (Gy. Zs.)

Nehézkes a használt gépkocsik behozatala
Brüsszel. Az Európai Bizottság intézkedéseket hozott Luxemburg, Csehország, Lengyelország, Ausztria és Magyarország ellen, mert e tagállamok megnehezítik a használt gépkocsik behozatalát. A BruxInfo szerint mind az öt tagország – amely a jogsértési eljárás különböző szakaszban tart – akadályozza az áruk szabad mozgását. Günter Verheugen ipari biztos arra figyelmeztetett: nem szabad az ugyanolyan típusú használt gépjárműveket megkülönböztetni kizárólag azon az alapon, hogy nem az érintett tagállamban vásárolták őket. Magyarország esetében a bizottság azt kifogásolta, hogy a magyar jogszabályok tiltják az olyan használt gépjárművek behozatalát, amelyeket először egy másik tagállamban regisztráltak, 1996 előtt. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.