Rudabánya középkori temploma

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Hatodik esztendejébe lépett sorozatunkban többször is megfordultunk a mai Szlovákia területén lévő régi, nevezetes bányavidékeken. A Garam folyó körzetében található hét, középkori gyökerű szövetséget alkotó szabad királyi bányavárost: Besztercebányát, Körmöcbányát, Breznóbányát, Libetbányát, Újbányát, Selmec- és Bélabányát hagyományosan alsó-magyarországiaknak nevezzük, míg a – Bécs felől nézve – távolabb eső Rozsnyót, Jászót, Iglót, Szomolnokot, Gölnicbányát, Telkibányát és Rudabányát felső-magyarországi néven emlegetjük. E XIV. század óta kiváltságos települések közül csak a legutóbbi kettő maradt Magyarországon az 1920. évi határváltoztatás után. Ezúttal a 3000 lakosú észak-borsodi Rudabányával és református öreg templomával ismerkedünk meg.
A ma már csak nagyközség neve 1299-ben szerepel először okiratban „Ruda” alakban, amikor a helyi nemesek közül Péter volt a szolgabíró, míg fia, János egy perben tanúskodott. Papja 1335-ben két garas pápai tizedet fizetett, tehát a település, illetve plébániája a legszerényebbek közé tartozott a megyében. Ezután azonban gyors fellendülés következett, ami a Károly Róbert király által betelepített német ajkú bányászoknak, illetve az Anjou uralkodók által adományozott kiváltságoknak volt köszönhető. Az 1350-es években oklevelek említik Ruda ezüst-, ólom- és vasércbányáit, Nagy Lajos király 1378-ban városi rangra emelte, és ellátta a szabad királyi városokat megillető privilégiumokkal. Zsigmond 1399-ben és 1401-ben több ízben ítélkezett és leveleket keltezett a helységben. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik Rudabánya ezüstből vert, hét centiméter átmérőjű pecsétnyomóját, köriratán a Sigillum Civitatis Rudae felirattal, bányászszerszámok ábrázolásával s közepén a pásztorbotot tartó Szent Miklós püspök figurájával, a város templomának védőszentjével.
Az 1300-as évek végéről származó pompás ötvösremekkel nagyjából egy időben készült el Rudabánya gótikus temploma is, amelynek 33 méter eredeti belső hossza árulkodik a település akkori rangjáról és gazdasági felvirágzásáról. Ma a község központjától északra, egy kissé távolabbi magaslaton találjuk a középkori bányaváros egyetlen megmaradt építészeti emlékét, amely még csonka mivoltában is tükrözi régi nagyságát és szépségét. Az 1550-es évek végén török támadás áldozatául esett épület teljes alaprajza az 1970 és 1976 között elvégzett régészeti feltárás során bontakozott ki. Az ásatást vezető Pamer Nóra 1980-ban megjelent beszámolójából kiolvasható, hogy a háromszakaszos, csillagboltozatú hajóhoz hosszúkás szentély kapcsolódott, északi oldalán két helyiségből álló, szintén támpilléres kápolnával. A déli oldalon megmaradt egy háromosztatú, bonyolult halhólyagmérműves ablak, valamint a csúcsíves kapu, amelynek eredeti, a XIV. században vaslemezekből kovácsolt, Anjou-címeres ajtaja a miskolci Herman Ottó Múzeumban látható. A nyugati homlokzat előtt ma kis barokk előcsarnok látható, a feltárás azonban tisztázta, hogy az 1300-as évek végén ennek helyén – nyolcszor nyolc méteres élhosszúságú négyzet alapon – hatalmas harangtorony állt. A padlózatból és a falakból előkerült gótikus boltozati borda- és vállkőtöredékek s egyéb faragott kőrészletek alapján e bányavároska Szent Miklós-temploma a korszak vezető európai építőműhelyeinek nagyszabású csarnoktemplomaival mutat rokonságot.
Wolfgang Lazius 1556. évi kiadású Magyarország-térképén a Rudabánya helynév alá kalapáccsal és ékkel munkálkodó bányászt rajzolt. Néhány évre rá történt a pusztítás, majd 1564-ben török katonaság szállta meg a várost. A német ajkú polgárság már előbb elmenekült az északabbra fekvő bányavidékre vagy Sziléziába. A környék tragikusan elszegényedett, a település – amely 1527-től Thurzó Elek tulajdona, 1545-ben Bebek Ferenc, majd 1564-ig Bebek György birtoka volt – elnéptelenedett, temploma romba dőlt. A néhány magyar család körében szolgáló református lelkészt 1594-ben említik először; hét évtizeddel később az alig száz lelket számláló gyülekezetnek elegendő volt a régi egyház hajójának nyugati fele, amelyet akkoriban falaztak körül és fedtek be sík famennyezettel. A szépen festett 120 tábla között van három évszámos-feliratos, 1664-es dátummal s a renoválás befejeztére utaló latin szöveggel.
Rudabánya letűnt „ezüstkorára” emlékeztet a templomban látható két vörösmárvány sírlap: Perényi Istváné 1437-ből és Sauer Erhardé 1576-ból, valamint az 1420-as évekből származó, Szent Zsófiát és a Szent Keresztet megtaláló Szent Ilonát ábrázoló falkép az 1977-ben restaurált északi falon.