Sok szép lányok

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Ki Budán, a Bécsi kapu téren jár, sok egyéb látnivaló mellett ma is rácsodálkozhat a 7. szám alatt álló, copf stílusban épült takaros kétszintes házra, amelynek homlokzatán a tudományok és művészetek allegorikus alakjai, valamint római auktorok képei díszelegnek. Vergilius, Cicero és Seneca nem a véletlen szeszélye folytán került az épületre, hanem azért, mert a házat 1804-ben Grigely József professzor vásárolta meg, s át is alakíttatta kedvére. A ház helyén persze középkori épület állt valamikor, ám az 1686-os ostrom ezt sem kímélte, és a hajdani épületből csupán a pince maradt meg. Az üres telket Kothl János budai mészárosmester vásárolta meg, és ő építette ide azt a házat, amelyet a budai főgimnázium humaniórák tanára, később az intézet prodirektora, Grigely József megvásárolt és átalakíttatott.
Negyvennégy esztendős volt, amikor a Bécsi kapunál lévő ház az övé lett, de már élete végéhez közeledett. Grigely József a Szepességből származott. Iskoláit Budán végezte, a piaristáknál tanult, és nevelőinek élete olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy 1777-ben Privigyén maga is jelentkezett a rendbe. Ez azonban nem volt szerencsés döntés. A noviciátus után Kalocsán hallgatott filozófiát, majd Kecskeméten, Budán és Nyitrán lett gimnáziumi tanár és hitoktató.
Egészen 1790-ig volt a rend tagja, tizenhárom év szerzetesség és oktatói munka után ugyanis otthagyta a piaristákat. Természetesen továbbra is tanítással kereste kenyerét. Előbb Zólyomban tanított, majd tíz esztendővel később meghívást kapott kora egyik legjelentősebb oktatási intézményébe, a budai főgimnáziumba. Ezért vásárolta meg és alakíttatta át saját igényeinek megfelelően a Bécsi kapu tér 7. szám alatti házat.
Buda lett élete utolsó állomása. Tizennégy évig élvezhette még komoly társadalmi presztízst jelentő állását, majd 1813. május 31-én itt hagyta az árnyékvilágot. Tanítványai epitáfiumban búcsúztak tőle, nekrológját – Diószegi Sámueléval, Salamon József Vazuléval együtt – a Vaterländische Blätter közölte. A gimnáziumi professzor földi maradványait a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Műveit, eleinte csak latin nyelvű alkalmi költeményeket, a piarista rendből való távozása után jelentette meg nyomtatásban. Igazi, több kiadást megélt, ha nem is mindig népszerű, de nyilván széles körben ismert írásai nem Anna Pavlovnát és József nádort dicsőítő latin költeményei voltak, hanem a tankönyvei. Poétikakönyvét 1807-ben, 1827-ben és 1831-ben adta ki a királyi törvény értelmében monopolhelyzetben lévő Egyetemi Nyomda. A négykötetes Institutiones grammaticae legalább háromszor, szónoklattana kétszer, három részre osztott aritmetikája egyszer jelent meg. Több nemzedék tanulhatott könyveiből, bár a diákok részéről valószínűleg nem mindenkit töltött el örömmel, hogy Grigely professzor tankönyveit bújhatta.
Amikor Grigely retorikájának első megjelenése után mintegy negyven esztendővel Pap Ignác a munka magyarításához fogott, elég lesújtó véleményt formált a műről: „a magyar ifjuság tanodájinkban máig is kötelezőleg gyötörtetik, csak a’ tanári nagylelkűségnek köszönheti, hogy a’ vastag kötetből 25-30 levélnél többet évenkint nem tanul, kétségkívül azon egyszerű oknál fogva, hogy a’ 368 lapból álló rhetorikából csak ennyi a’ haszonvehető” – írta 1847-ben megjelent Ékesszólástanában.
Ez bizony kemény kritika, még akkor is, ha a könyv megjelenése és a bírálat között több évtized telt el. Hiszen ezek az évtizedek befolyásolhatták egy természettudományi munka anyagának megítélését, de a latin retorika tankönyvét kevésbé. Grigely mentségére legyen mondva, hogy Pap Ignác ítélete meglehetősen túlzó. Különös, érzékeny és időnként nagyon szenvedélyes ember volt ez a veszprémi orvos. Tanári hivatását egy nyilvános sértés miatt hagyta abba, s 1832-től csak könyvei révén tanított. A pedagógia helyett a gyógyítást választotta, a veszprémi káptalan orvosa lett. De irodalmi munkássága igen sokrétű: értekezett a marhadögről, az avas lenmagolaj gyógyhatásáról és korának veszedelmes betegségéről, a koleráról. Emellett verselt is, sőt irodalomelméleti munkákat is szerzett. A nyelvújítás kissé túlzó híve volt, és ha meggondoljuk, hogy az Elemi költészettanban és az Ékesszólástanban milyen kínosan nyakatekert kifejezéseket gyártva kerülte az idegen kifejezéseket, akkor Grigelyt ért kemény bírálata is a helyére kerül. Az „irónia” kifejezést Pap Ignác például fitymának magyarította, abból a meggondolásból, hogy aki ironizál, az lefitymál valamit. Az „epigramma” szó fordítása viszont, a bökvers, némileg eltérő jelentéssel, de megmaradt a magyar nyelvben.
Egyszóval Pap Ignác csak meglehetősen korlátozott mértékben tekinthető „felsőbb fórumnak” Grigely Józsefhez képest, bár abban valószínűleg igaza volt, hogy az expiarista tankönyvei sok-sok diáknak okozhattak kellemetlen órákat. No de a diákok mindig is kiválóan tudták magukat és egymást szórakoztatni, és ennek jeleit leginkább az unalmas tárgyak tankönyveinek lapjain vizsgálhatjuk.
Az általam látott Grigely-tankönyvek mindegyike „gazdagon díszített”. Több diákgeneráció dekorálta azt a nyelvtankönyvet is, amelyik Mucsy Mihály Tóbiás, Jutkai István, Oslay Ferdinánd tulajdona volt Szolnokon a XIX. század első felében. Egy Berkes nevű nebuló évszámot is írt neve mellé: ő 1844-ben tanult a kötetből.
Nemcsak bejegyzések, hanem még néhány tollfirka is díszeleg a könyv szennylapjain. A vígan integető ördög és az akasztott ember talán Tót Jóska „kompozíciós készségét” dicsérik. Persze a firkák és bejegyzések nagy részének szerzősége kideríthetetlen. Ki lehetett az a diák, aki a dativus példamondataira csöppentett tinta pacájából egy legyet kanyarított, méghozzá olyan nagy műgonddal, hogy maga a szöveg olvashatatlanná vált? Vagy ki írt élménybeszámolót a könyv hátlapjára talán padtársának előző napi élményéről? „Tegnap voltam a szinházban sok szép lányokat láttam” – kezdődik a Grigely professzor tankönyvénél minden bizonnyal sokkal nagyobb érdeklődést kiváltó beszámoló. Folytatása azonban nincs a gondos betűkkel formázott szövegnek. A fülön csípett nebuló visszatérhetett az accusativus cum infinitivo tanulmányozásához.