Szerethetjük is meg nem is

Magyarország és az Európai Unió elmúlt években zajló politikai változásairól rendezett a közelmúltban konferenciát a német Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) Budapesten. A Szabadság, igazságosság és szolidaritás. Keresztény felelősséggel végzett politika című előadássorozat egyúttal búcsúztatta az alapítvány budapesti kirendeltségének éléről távozó Klaus Weigeltet, és iktatta hivatalába új vezetőjét, Hans Kaisert, Türingia tartomány volt európai és szövetségi ügyekért felelős miniszterét.

Magyarországon a politikai elit viszonylagos állandósága sem volt képes egyetértésre jutni egy mindenki által vállalható nemzeti identitást illetően – ez az egyik lehangoló következtetése annak az előadásnak, amelyet a Klaus Weigelt tartott Magyarország politikai fejlődése az elmúlt négy évben – Történt előrelépés? címmel az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem tükörtermében. A konszenzus hiányának egyik szembeötlően szomorú példája a nemzeti ünnepek megemlékezéseire jellemző demonstratív kettéosztottság, ami a közéleti párbeszéd (képtelenség) egészében érezteti hatását a gazdaságpolitikától az egészségügyön át egészen az egyházi szerepvállalásról szóló vitáig. Társadalmi bázisának újjászervezése és egy, a pártérdekek felett átívelő nemzeti identitás kialakítása ezért lehet kiemelkedő jelentőségű feladata a következő négy év ellenzékének, hangsúlyozta a leköszönő alapítványi megbízott. A parlamenti demokrácia fejlettségi szintje azon mérhető le, hogy ezt mennyiben sikerül megvalósítania. Ha Magyarországon sokak számára keserű pirulaként is hat a Fidesz választási veresége, a pártnak erre kell kihasználnia a következő időszakot, amíg a kormány is bele nem ragad a saját maga teremtette mocsárba.
Egy olyan szervezet létrejötte, mint a Konrad Adenauer Alapítvány, az ötven évvel ezelőtti Németországban oroszlánrészt vállalt abban, hogy kiépítsen egy párt mögött meghúzódó társadalmi bázist. A szervezet csak 1964-ben vette fel a szövetségi köztársaság első kancellárjának nevét, hogy az azóta eltelt évtizedekben a CDU politikai arculatának kialakítójává nője ki magát egy következetesen kereszténydemokrata szellemiségű világnézet képviseletével. Jelenlegi elnöke, Bernhard Vogel Quo vadis, Európa? című előadásában az európai identitásválság okait vizsgálta. Egy nemzetállamok felett átnyúló, klausztrofób hangulatú bürokrácia víziójától való félelem terjedő euroszkepticizmusa többek között az EU-alkotmány francia és holland elutasításában fejeződik ki – vélte az egyedüli német politikus, akit két szövetségi tartományban, Türingiában és Rheinland-Pfalz-ban is tartományi miniszterelnökké választottak. A háború utáni Európában 1956 jelezte elsőként, hogy egy nemzetállam soha nem fogadhat el gyámjaként egy másik, idegen hatalom által ráerőszakolt külső irányítást. Annak a folyamatnak, amely ekkor vette kezdetét és Németország magyar közvetítéssel zajló újraegyesítésével nyert ideiglenes nyugalmat, újra meg kell szólalnia, ha azt tapasztalja, hogy mindössze a trendkövetés iránya fordult meg Moszkvától Brüsszel felé. Bernhard Vogel érintette az EU-alkotmány preambulumából végül kimaradt, Európa keresztényi voltára vonatkozó kitételt is, hozzátéve: az EU által megtestesített család- és társadalomeszmény soha nem a vallástól, hanem a vallás számára kér szabadságot. Az Europa – Work in Progress Wolgang Schüssel-féle jelmondatával összhangban az alapítvány elnöke utalt arra, az EU-nak nemcsak hogy alulról, a nemzetállami önrendelkezés szabad társulásaként kell megalapoznia magát, és arra is, hogy ez akár egy új, történelmileg még nem ismert föderációban képzelhető el. A KAS elnöke elismerően méltatta Antall József néhai magyar miniszterelnök elképzeléseit, amelyek épp egy ilyen államszövetség létrehozatalát vetítették előre. Mindaddig, amíg ez nem teljesül, a tolerancia és a pluralizmus minden, előszeretettel hangoztatott és ehhez mérten elcsépelt frázisa kulturális értékközösség helyett cinikus értéksemlegességet sugall.
A rendszerváltozás lezáratlanságát Magyarországon nem kizárólag a nemzeti identitás körüli konszenzushiány mutatja. A médiaegyensúly gyakran felmerülő igénye nem a közvélemény nyomdafestéktűrő hajlandóságán szeretné kiélni frusztrációit. A számszerűsíthető viszonyokban megjelenő egyhangúság ugyanis csak tünete annak, hogy saját hangadóival szemben mennyire kritikátlan még az a polgári társadalom, amely politikai hovatartozástól függetlenül minden demokratikus népképviselet dédelgetett vágyálma. Amíg ez így marad, a négyötödrészt szocialista érdekeltségű sajtó főszerepet játszhat abban, hogy a „vörös Berlusconi”, Gyurcsány Ferenc újra magához ragadhassa a hatalmat – állapítja meg lakonikusan az a jelentés, amelyet a távozó Klaus Weigelt készített a magyarországi választásokról.