Törésvonal

Turistaként vagy vendégmunkásként egyre több magyar jár külföldön. Bárhol történik terrorcselekmény vagy katasztrófa, azonnal felmerül a kérdés: van-e magyar áldozat? Az utazással járó kockázat csökkenthető, de nincs biztos recept.

Június elején megcsörrent a jakartai magyar nagykövetség ügyeleti telefonja: a vonal másik végén egy magánkórház titkárnője arról számolt be, hogy kómában fekvő magyar állampolgárt ápolnak. A nagykövetség munkatársai azonnal meglátogatták a beteget, majd megpróbálták kideríteni az útleveléből és a nála talált egyéb iratokból, hogy kit hívhatnak fel itthon a hírrel. Mire összeállt a kép – az üzletember bambuszból készült bútorokat akart importálni –, és előkerültek a rokonok, a férfi sajnálatos módon elhunyt. A rokonoknak dönteniük kellett, hol temessék el hozzátartozójukat, az adminisztrációs feladatok pedig újra a követség munkatársaira hárultak.
Mindezek még rutinfeladatoknak is nevezhetők, de arra már nehéz felkészülni, ha természeti katasztrófa vagy terrorcselekmény nyomán egyszerre sokan kerülnek bajba. Diplomata körökben a rémálom kategóriájába sorolják, amikor hosszú listákon kell magyaros hangzású nevek után kutatni vagy kórházakat, bonctermeket járva magyar állampolgárokat keresni az áldozatok között. Ilyenkor kétségbeesett hozzátartozók telefonálnak percenként a követségre, és olyasmit is számon kérnek a munkatársaitól, amiről nem tudhatnak, nem tehetnek. Ha az utazók nem jelentkeznek be hozzájuk (mint ahogyan az említett üzletember sem tette), akkor nem tudják, hányan és hol tartózkodtak éppen az országban. A tragédiát követő káoszban igen bonyolult a kapcsolattartás a helyi hatóságokkal is, a kritikus időszakban nehéz pontos és hiteles információt szerezni. Az amúgy is kis létszámú magyar követségek nincsenek felkészítve a vészhelyzetek kezelésére, szükség esetén mozgósítható anyagi forrásaik sincsenek hozzá, sokszor baj van az emberi hozzáállással is. Az egyik segélyszervezet munkatársai mesélték, hogy volt olyan képviseletünk, ahol háborús helyzetben még a kaput sem nyitották ki, a rácsok mögül válaszolgatott kelletlenül egy szűkszavú diplomata a bajba került embereknek. Van persze ellenpélda is: az indonéziai magyar nagykövet mindig személyesen várja a repülőtéren a természeti katasztrófák után kiérkező magyar segélycsoportokat, és rendszerint meglátogatja a terepen dolgozókat. (Szeretnénk hinni, hogy nem ezért cserélték le a napokban. Helyére a megszűnő ulánbátori képviselet vezetője kerül, aki nyilván kiváló kapcsolatokat fog ápolni a jakartai mongol diaszpórával, viszont nem beszél indonézül.)
A világ változásával fel kell készülni arra, hogy egyre több magyar jár szerencsétlenül külföldön. Utazó nemzet lettünk – sokan kényszerből indulnak útnak, munkát, megélhetést keresnek külföldön, mások szórakozni, nyaralni, világot látni mennek. Az utóbbi idők baleseteit, terrortámadásait és természeti katasztrófáit felleltározva találunk áldozatokat mindkét csoportból. Így leomló kiállítócsarnokban szörnyethaló galambászt (a lengyelországi Katowicében januárban egy rendezvény idején beomlott a csarnok teteje a ránehezedő hó súlya alatt), közúti szerencsétlenségben meghalt honfitársat (februárban négy magyar hegesztő halt meg Lincolshire grófságban egy kisbuszban) és terrorcselekmény nyomán elhunytakat (a tavalyi egyiptomi robbantásban egy magyar házaspár is meghalt). Egy, a karját törte bébiszitter személyében volt magyar sérültje a tavalyi londoni metrómerényletnek is, 2004. március 11-én pedig a madridi Atocha pályaudvaron végrehajtott terrortámadásban öt erdélyi és két csángó magyar vesztette életét. Korábban több székelyföldi áldozatuk volt az izraeli öngyilkos merényleteknek is: a jó ácsok és építőmesterek hírében álló székelyeket előszeretettel alkalmazzák Izraelben. A legutóbbi tragédia a múlt hét végén következett be: a török Riviéra egyik kedvelt üdülőhelye, Antalya körzetében, a manavgati vízesésnél történt vasárnapi robbanás halálos áldozatai között egy magyar is volt, három másik honfitársunk pedig megsérült.
Hogyan lehet elkerülni a bajt? A gazdag utazók viszonylag biztonságban vannak, hiszen a luxusüdülőket jobban védik, a terroristák pedig szívesebben választják célpontnak a könnyebben megközelíthető és nagyobb tömegek által látogatott helyeket. A természeti csapások ellen nem lehet védekezni, mindössze annyit tehetünk, hogy nem megyünk a nagy tektonikus törésvonalak mentén fekvő országokba, vagy nem szervezünk utat hurrikánszezon idején Közép-Amerikába. A terrorcselekmények ellen valamennyire lehet védekezni azzal, hogy elkerüljük a zsúfolt helyeket (bevásárlóközpontok, tömegrendezvények), és figyelünk minden gyanús jelre. Ha néhány napnál többet tartózkodunk idegenben, célszerű bejelentkezni a követségen – néhány szóban elmondani, kik vagyunk, honnan jöttünk, meddig tervezzük az ottlétet, és hol leszünk elérhetők a közeljövőben. A legjobb, ha nem utazunk egyedül, de ha mégis, akkor célszerű keresni a kapcsolatot az ott élő magyarokkal, hogy baj esetén legyen kit felhívni telefonon. A legjobb példa erre a Yogyakartában élő három magyar esete, akik a május végi földrengés után azonnal egymás felől érdeklődtek.
A külföldön dolgozó magyaroknak sem kell tartaniuk a követségtől – vagy a magyar adóhatóságtól – akkor sem, ha illegálisan dolgoznak, a diplomatáknak ugyanis a magyar állampolgárok védelme a feladatuk, nem az ellenőrzésük. Az egészségügyi biztosítás nélkül, többnyire rossz körülmények között élő és dolgozó emberek még kiszolgáltatottabbak, mint a turisták. Nekik muszáj zsúfolt helyeken közlekedniük munkába menet és jövet, baj esetén nehezebben azonosíthatók, kisebb az esélyük a költség- és kártérítésre is. A kiszolgáltatott helyzetre egy sepsiszentgyörgyi fiatal esete a legjobb példa, aki a madridi vasútállomáson történt merénylet után nem menedéket keresett, vagy megsebesült társain próbált segíteni, hanem kétségbeesetten szaladt egy autóbusz után, nehogy elkéssen a munkahelyéről. A spanyol kórházakban felébredő romániai sebesültek nem az életüknek örültek a legjobban, hanem a spanyol kormány gesztusának: a frissiben kiállított munkavállalási engedélynek.
A magyar állampolgárok védelmét nehezíti, hogy a Külügyminisztérium – költségvetési okokra hivatkozva – évek óta építi le, szünteti meg és vonja össze a külföldi magyar képviseleteket. Latin-Amerikában például alig maradt követségünk, a külügy honlapja szerint az Argentínába kiküldött diplomatáink oldják meg a Bolíviában, Ecuadorban, Paraguayban, Peruban és Uruguayban felmerülő gondokat is.