Ütőerő

Százhetvenhárom dollár – tavaly a föld minden lakosára vetítve ennyi pénzt fordítottak hadi kiadásokra. Az aggastyánokat, az újszülötteket és azokat is ide kell sorolni, akik képtelenek vagy nem akarnak fegyvert fogni. Van, akinek ez elenyésző összeg, van, akinek mindent, az életet jelenti.

Minden eddiginél többet, 1118 milliárd dollárt költött tavaly a világ hadi kiadásokra. Ez áll a stockholmi Sipri békekutató intézet közelmúltban közzétett jelentésében. Az előző évihez képest (1035 milliárd dollár) az összeg 3,4 százalékkal nőtt. A többletet az amerikaiak iraki és afganisztáni szerepvállalásával indokolják, a majd százmilliárdos növekmény 80 százalékát ez teszi ki. Az intézet munkatársai kiemelik, hogy a szokatlan mértékű kiadásnövekedés mögött főként az energiaárak drágulása húzódik meg, de ez egyben többletbevételt jelent az olyan olajnagyhatalmaknak, mint Szaúd-Arábia vagy Oroszország.
A világ hadi kiadásának csaknem a felét, 48 százalékot az Egyesült Államok tudhat magáénak. Kétezer-ötös „eredménye” az egy évvel azelőttihez képest egy százalékkal mutat többet. Messziről követi a szuperhatalmat Nagy-Britannia, Franciaország, Japán és Kína, amelyek országonként 4-5 százalékos mutatóval rendelkeznek az összkiadásból. A világ hadi kiadásainak 84 százalékáért 15 állam a „felelős”, a maradékra, 16 százalékra pedig 180 ország jut. Állítsuk fel a Sipri „piszkos tizenötök” listáját a legnagyobb költekezőtől csökkenő sorrendben: Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán, Kína, Németország, Olaszország, Szaúd-Arábia, Oroszország, India, Dél-Korea, Kanada, Ausztrália, Spanyolország és Izrael.
Az egy főre jutó katonai kiadásokat az egyes államokra is kiszámolták a svéd szakértők. Az Egyesült Államok polgárainak igencsak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk ahhoz, hogy továbbra is élvezzék a vitathatatlanul első számú katonai világhatalmi helyzetet. Az amerikaiaknak félelmetes hadseregük fenntartására, modernizálására fejenként 1604 dollárt kellett áldozniuk. Az új fegyverrendszerek kifejlesztésére, hadrendbe állítására az amerikai hadsereg vezetése nagy összeget költ, csak ilyen áron tudja megőrizni tudásbeli fölényét.
A fejenkénti amerikai kiadásokhoz egyre közelebb kerülő Izraelben (6 millió lakos) tavaly 1430 dollárt adtak ki a haderő fejlesztésére, ami a „világranglistán” a második helyet biztosította a zsidó állam számára ebben a kategóriában. Ehhez képest ugyancsak elgondolkoztatóak az amerikai vádak, amelyek szerint Kína látványos fegyverkezésbe kezdett: az ázsiai óriás polgárai – igaz, több mint négyszer (1,3 milliárd fő) többen vannak, mint az amerikaiak – igencsak „csekély” összeget költöttek néphadseregükre, tavaly fejenként és hivatalosan 31 dollárba került a katonai ütőerő fenntartása. Ennél is lehet kevesebbet áldozni a haderőre: az atomhatalom Indiában fejenként 19 dollárt fordítottak erre. Mindazonáltal Kína és India jelentősen hozzájárult a világ hadi kiadásainak növeléséhez.
A stockholmi intézet szerint a világban 2005-ben „csak” 17 jelentős konfliktus volt. Továbbra is Ázsiában a legnyugtalanítóbb a helyzet. A hidegháborút követően azonban más térségekben csökkent az összecsapások száma. A béketeremtő, békefenntartó küldetések száma 2005-ben 58 volt, míg 1948 és 1989 között csak 40 ilyen akcióra került sor.
Oroszország megőrizte első helyét a fegyvereladók sorában: négy éve birtokolja a világ első fegyverexportőre címet, tavalyi bevétele több mint 6 milliárd dollár volt. Moszkva 30 százalékkal részesül a világ összes fegyverexportjából, megelőzve az Egyesült Államokat, Franciaországot, Németországot és Nagy-Britanniát. Az orosz kivitel fő iránya Kína és India, míg az amerikaiak főleg Izraelnek, Görögországnak, Nagy-Britanniának és Egyiptomnak szállítanak fegyvereket.
Szakértők szerint az orosz hadiipar már régen túl van a kilencvenes évek közepének válságán. Új fegyverek jelentek meg arzenáljukban, amelyek nyugtalanítják a Nyugatot. Vlagyimir Putyin orosz elnök május elején elmondott országértékelőjét egyes szakértők valóságos militarizációs beszédként fogják fel. Az orosz elnök szavait értékelve a Nyugattal vívott fegyverkezési verseny korántsem zárult le, hanem új szakaszába lépett. „Korai a fegyverkezési hajsza végéről beszélni” – állapította meg Putyin, aki a hadsereg modernizációjáról, a fegyverzet felhalmozásáról szólt. Ennek pedig az a célja, hogy Moszkva „fenntartsa a számára optimális katonai egyensúlyt az Egyesült Államokkal szemben”. Így hát az elnök útmutatása szerint van mire költeni az energiaárak növekedéséből hirtelen támadt százmilliárdos bevételeket. Moszkva egyre inkább rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel újból eredményesen kikényszerítheti az általa hőn vágyott egyensúlyt. Sikeresen tesztelték 2005 novemberében a Topol–M – NATO-terminológiával SS–27-es – interkontinentális rakétát. Bár a fegyver ötlete húsz évvel ezelőtti (az ellenség közelébe jutó atomrobbanófejeket külön-külön, nagy sebesség mellett lehet manőverezni, amelyek ilyen módon képesek elkerülni a védelmi rendszert), az amerikaiakat ugyancsak meglepte, hogy ilyen fejlett technikát tudtak kivitelezni az oroszok. „Hogy az SS–27-es jelentette veszélynek ellenálljunk, mindent a nulláról kell kezdenünk a rakétaelhárító rendszerekben” – vallotta be egy név nélkül nyilatkozó amerikai szakértő. Változás tapasztalható a vízen is: a Kurszk atom-tengeralattjáró elvesztése után Oroszország kezd visszatérni a tengerekre. Repülőgép-hordozói, tengeralattjárói megjelentek a Földközi-tengeren, az Indiai-óceánon. Tavaly a kínai flottával tartottak nagyszabású hadgyakorlatot.
Az orosz hadiipar feléledt teljesítményéről szólva Mihail Dimitrijev, a fegyvereladások szövetségi vezetője szerint az export jövőre meghaladhatja a hétmilliárd dollárt. Oroszország nem habozik kielégíteni az Egyesült Államokkal ellenséges viszonyban lévő országok fegyverigényeit sem, például Iránét vagy Szíriáét. Irán nemcsak békés célra felhasználható atomtechnológiát vásárol az oroszoktól, hanem hagyományos fegyverzetének jelentős részét. Moszkva egymilliárd dollárért adja el Teheránnak Tor M–1 rakétaelhárító rendszerét. Ilyen összegű szerződéskötéskor enyhének mondhatók Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter feddő szavai: „Az Egyesült Államok szerint egyes országoknak nem kellene fegyvert eladniuk olyan államok számára, amelyek az amerikai megítélés szerint támogatják a terrorizmust.”
Aggódva figyeli az amerikai vezetés Kína fegyverkezési ütemét is, amely a Fehér Ház szerint átlépte azt a pontot, amellyel megváltoztathatják a térségben kialakult erőviszonyokat. Kína – már csak nagysága és népessége miatt is – mindig is fenyegetést jelentett szomszédaira. Peking most még jelentős haderőreformot is végrehajt, kisebb és korszerűbb hadsereget akar fenntartani a gazdasági fejlődésből adódó technológiai vívmányok alkalmazásával, amire, valljuk be, jók az esélyei. Mindemellett az amerikai védelmi minisztérium múlt havi jelentése szerint a kínai hadi kiadások legalább a hivatalosan közölt számok két-háromszorosára tehetők, s ezzel a számadattal már Peking jelentősen előreléphet a fegyverkezési listán.
Homály és titkolózás övezi a kínai fegyverkereskedelmet is, amelynek kiviteli értékét egymilliárd dollárra teszik az elemzők. Az Amnesty International minap megjelent dokumentumai szerint Kína a „legfelelőtlenebb állam” a fegyverexportban. Magatartását talán úgy lehetne jellemezni: a lényeg az, hogy fizessenek az áruért. Peking így juttatott fegyvert Szudánnak, Nepálnak, Burmának, amely országok közül egyik sem küzd az emberi jogok bajnoka címért. Az elnyomó rezsimek katonái, milíciái kínai katonai teherautókon mehetnek bevetésre. Kétszáz katonai kamiont adtak el Szudánnak, amelyeket amerikai licenc alapján Cummins dízelmotorokkal gyártottak. Ezeket a járműveket használták a Dárfúr környéki emberirtások, emberrablások során.
A kamionokból 400 darabot vett a burmai katonai vezetés, a járművek segítségével százezreket űztek el lakhelyükről. A nepáli kormány biztonsági erői kínai könnyűfegyverekkel vannak felszerelve, amelyeket elsősorban a lázadó maoista felkelők ellen vetettek be. Hasonló hasznát veszik a kínai géppisztolyoknak Csádban, Libériában is. A jelentés külön kitér a Norinco márkájú pisztolyokra, amelyeknek illegális terjesztésében nyilván a kínai állam is részt vesz, ugyanis ezek a fegyverek szabályszerűen elárasztották Ausztráliát, Malajziát, Thaiföldet és Dél-Afrikát.
Jövőre feltehetően újabb rekordot fog megdönteni a világ a hadi kiadásokra szánt összegekkel. Ne is reménykedjünk e téren fordulatban, amíg az öt „nagy”, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai ilyen kiemelkedő helyet vívnak ki maguknak a fegyverkezésben.