Üzenet Kádárnak

Kik a moldvai csángók? Hogyan kerültek a Keleti-Kárpátoknál is keletebbre? Miként őrizték meg évszázadokon át sajátos műveltségüket, és milyen értékeket hordoz ez a kultúra a XXI. században? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel indulhatott az érdeklődő arra a nemzetközi tudományos konferenciára, amelyet nemrégiben Csángóföldön rendeztek. Viharos vitákat vártak románok és magyarok között, ám végül nem így történt.

E problémák tulajdonképpen a tudományosság érzelemmentes, tárgyilagos kérdései is lehetnének. A moldvai csángók esetében azonban érzelmi, indulati elemekkel, konfliktusokkal telnek meg. A népcsoportról szóló hivatalos román elmélet ugyanis gyökeresen ellentmond annak, amit a magyar és a nemzetközi tudományos közélet vall. Míg utóbbiak szerint a csángók az évszázadokon át Moldvába települt magyarok leszármazottai, a román teória szerint többségükben román eredetűek, egy erdélyi katolizálási és magyarosítási folyamat után költöztek Moldvába.
Az eredetkérdés azért nem mellékes, mert a magyarul még beszélő moldvai csángók között 1989 után ébredezni kezdett a magyar öntudat; magyar nyelvű miséket kérnek, valamint a magyar nyelv iskolai tanítását. Igényük az egyház merev elutasításába és az állami hatóságok olykor megengedő, ám alapvetően mégiscsak gáncsoskodó magatartásába ütközik. Az ellenszegüléshez pedig az eredetelmélet biztosít szellemi hátteret.
Erdélyben gyakran hallani, hogy sehol sem olyan rosszak az utak, mint a Székelyföldön; a román állam az útkarbantartás elhanyagolásával bünteti a magyarlakta vidékeket. Nos, ebből akár a csángók magyarságára is következtethetnénk. A népcsoport legfőbb bázisának számító Bákó megyében ugyanis semmivel sem jobb az utak állapota, mint a Székelyföldön. Akár tengelytörést is kockáztathat az arra járó, ha az egykori ezeréves határon túl az útszéli Mária-szobrocskák, a hatalmas római katolikus templomok elterelnék figyelmét az aszfalton tátongó gödrökről. A Bákó közeli hegytetőre épített szállóban mindenesetre adottak a nyugodt tudományos értekezés feltételei. A szálloda ablakaiból a hegy lábánál fekvő Lujzikalagorra, az egyik legismertebb csángó falura lehet rálátni.


Nem véletlen, hogy a budapesti Teleki László Alapítvány által rendezett konferencián jelentős hangsúlyt kapott a római katolikus egyház, a csángók erős vallásossága. Jelenleg ugyanis a magyar misék megtagadása a közösség legnagyobb gondja. Érthető tehát, hogy annak az előadónak járt a legnagyobb taps a nagy részben csángókból álló hallgatóság részéről, aki ebben a kérdésben tudott valami újat, érdemlegeset mondani. Az egyházjogot tanuló csángó származású fiatal pap, Pogár Róbert a második világháború utáni pápák enciklikáiból válogatta ki a kisebbségekre vonatkozó részeket, és megállapította: a Vatikán erkölcsi kötelességnek tekinti a kisebbségekkel való törődést. „Aki megtagadja valakitől az anyanyelvi misét, nemcsak az illető ellen vét, hanem az egyház tanítása ellen is” – jelentette ki a fiatal pap. Mint utóbb kérdésünkre elmagyarázta, ő szabadon beszélhet az egyházi sérelmekről, hiszen Magyarországon végezte teológiai tanulmányait, itt is szentelték pappá. Egy szintén csángó származású, idősebb lelkésztársa viszont csak a szünetben, az asztal mellett mesél a moldvai katolikus egyházon belüli hangulatról. Interjút nem ad, neve elhallgatását kéri. Magyarázatként csak annyit mond: hiába szolgál évek óta Magyarországon, őt Iasi-ban szentelték fel, és élete végéig függőségi viszony köti a iasi-i püspökhöz. Van tehát vesztenivalója.
Hogy nemcsak Iasi-ban hagyják figyelmen kívül a pápai enciklikák tanítását, arra Meinolf Arens müncheni kutató figyelmeztetett. Arról beszélt, hogy a római katolikus egyház jelentős szerepet vállalt és vállal jelenleg is a csángók asszimilációjában. A Szentszék ugyanis érdekelt abban, hogy Romániában a többségi (zömében ortodox vallású) románok soraiban is teret nyerjen a római katolikus vallás. Szavait Vladimir Peterca, a bukaresti római katolikus teológia rektora határozottan visszautasította. Peterca egyébként Petru Gherghel iasi-i püspök képviseletében vett részt a konferencián. Mint utóbb kérdésünkre elismerte, számára is megalázó feladat volt a püspök üzenetének felolvasása. Az egyházfő ugyanis továbbra is azt állította, egyházmegyéjében nem létezik csángó probléma.
Varga Andrea budapesti történész tízévi bukaresti levéltári kutatás alapján állapította meg: az egyház csángópolitikájának kialakulásában a román kommunista pártállam hírhedt politikai rendőrsége, a Securitate is jelentős szerepet játszott. A moldvai római katolikus papok közül minden negyedik a Securitate forrása vagy minősített informátora volt. Eleinte kényszer hatására álltak a politikai rendőrség szolgálatába, később azonban egyre több túlbuzgó önkéntes jelent meg a soraikban. Az előadó szerint a csángók román eredetelméletét megalapozó Dumitru Martinas-tanulmány kiadását is a Securitate szervezte meg az 1970-es években. Korábban a román történelemtudomány is moldvai magyarként határozta meg a csángókat. Martinas könyvét Nicolae Ceausescu utasítására adták ki, hogy ezzel üzenjenek Magyarországnak, Kádárnak az MSZMP soron következő kongresszusa előtt.
A konferencia második napját a csángó közösség egyik magáról legtöbbet hallató településén, Pusztinán szervezték. A helybeliek a konferencia résztvevőivel együtt vették birtokba a magyarországi állami támogatással felépített közösségi házukat. Hallhattunk előadást arról is, hogy melyek a pusztinai építkezés sajátos jegyei, és hogy ezeket miként próbálták az építők átmenteni a közösségi házba.
– Sokat nem értettem belőle, de erőst szépen beszélgettek – jelentette ki egy pusztinai öregaszszony, aki népviseletbe öltözve hallgatta végig az előadásokat.


A helyszín megválasztása mellett a csángó értelmiségiek szereplése nyújtotta a konferencia másik újdonságát. Az előadók jelentős hányada azok közül a csángó fiatalok közül került ki, akik a kilencvenes évek elején Csíkszereda magyar iskoláiban szocializálódtak, majd magyarországi egyetemeken szereztek diplomát. Megjelenésük, alaposan előkészített előadásaik szinte szemléltetőeszközként szolgáltak Borbáth Erzsébet csíkszeredai tanárnőnek arra, hogy sikeres volt a magyar érzelmű csángó értelmiség nevelési programja. Az erdélyi iskolákba került csángók pártfogójaként ismert magyartanárnő a kezdeti gondokról és a program által nyújtott elégtételről tartott előadást. A mostani csángóföldi magyar oktatási programok nehézségeiről Hegyeli Attila programfelelős beszélt. Az általa bemutatott számsorok szerint eddig 1100 gyermek kapcsolódott be a magyar nyelv tanulásába, de számuk akár 9000-ig nőhetne. A hatósági gáncsoskodás azonban máig nem szűnt meg: a tanfelügyelőség most azzal próbálja akadályozni a folyamatot, hogy kevesebb tanári állást engedélyez, mint amennyi törvény szerint járna, és a tanárokat csak egy évre szerződteti, hogy a nyári vakációra ne kaphassanak fizetést. Hegyeli bejelentette, a hátrányos megkülönböztetés miatt a diszkriminációellenes tanácshoz fordulnak.
Szólt előadás a moldvai csángók magyarországi beilleszkedési nehézségeiről, és arról is, hogy a csángó értelmiségiek milyen mértékben készek arra, hogy közösségi feladatokat lássanak el. A Bákó megyei Magyarfaluból való Iancu Laura úgy vélte: nem az a kérdés, hogy hazatérnek-e a csángó értelmiségiek, hanem az, hogy ott, ahol vannak, szolgálják-e közösségüket. A Magyarországon végzett kérdőíves felmérés végkövetkeztetése az volt, hogy az ott élő csángó értelmiségiek többsége nem szakadt el a közösségétől. A Magyarországon dolgozó csángók jelentős része azonban az utóbbi években továbbköltözött Nyugat-Európa országaiba. Amint a Bákó megyei Somoskából származó Benke Grátzy előadásából kiderült: míg a kilencvenes évek végén mintegy tízezer moldvai katolikus dolgozott Magyarországon, számuk mára kétezerre apadt.


Oslóból érkezett előadást tartani a moldvai Szászkútról való Cornel Borit, aki a nehezen megoldható konfliktusok közé sorolta a csángó–román ellentétet. Mint elmagyarázta, azért gondolja így, mert egyik fél sem áll készen arra, hogy kompromisszumokat kössön, és nem létezik érdemi párbeszéd a felek között. Meglátása szerint a csángóknál a kultúra megőrzése, a túlélés a tét, a román állam viszont az etnikai homogenizálás célját követi. A fiatal kutató úgy vélte, a katolikus egyházon múlik, hogy lényegesen nagyobb a hatásfoka a közösség román öntudatosításának, mint a magyarnak.
Cornel Borit megállapítását a párbeszéd hiányáról maga a konferencia is igazolta. Testületileg távol maradtak ugyanis a román kutatók. Nemcsak azok, akik a román eredetet vallják, hanem azok is, akik a korábbi budapesti konferenciákon látványosan cáfolták a hivatalos román álláspontot.
– Annak ellenére maradtak távol, hogy meghívtuk őket, és vissza is igazolták részvételi szándékukat – magyarázta lapunknak Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. – Ezt én csak úgy tudom értelmezni, hogy nem valósult meg a teljes tudományos függetlenség. Valamitől félnek.
Hogy mitől félhetnek, arra a szabófalvi Perka Mihály történelemtanár és Gazda Klára kolozsvári néprajzkutató is utalt: a román eredetmítosz nem tényeken, hanem többnyire kinyilatkoztatásokon alapszik. Ezt pedig nehéz védeni a tényeken alapuló bizonyítékokkal szemben. A hivatalos román álláspont képviselőinek távolmaradása azt eredményezte, hogy nem csiholtak vitát Tánczos Vilmos kolozsvári egyetemi tanár, valamint Perka Mihály előadásai, amelyek gyakorlatilag ízekre szedték a román eredetmítoszt. Csupán Meinolf Arens történész talált hibát, aki kijelentette, a moldvai katolikusok történetét akkor lehet igazán megérteni, ha a történészek a dák–román kontinuitás mítoszát is elvetik, és párhuzamosan vizsgálják a magyarok és a románok moldvai kirajzásait.