A szecesszióról Krakkóban

A múlt hét végén nyitották meg a város nemzeti múzeumában az előző (az igazi!) századforduló világát megidéző kiállítást. Magdalena Czubinska, a kiállítás rendezője azt nyilatkozta az egyik krakkói napilapnak, hogy elsősorban annak a békebeli világnak a szellemiségét kívánták a bemutatott tárgyakkal előhívni. Újjáteremteni, ha lehet, a korabeli atmoszférát, polgárok és művészek hétköznapjait, ünnepi alkalmait, bemutatván valamit az akkori életmódból és divatból.
Nekünk, magyaroknak Krakkó – a királyi várral, patinás palotáival, középkori templomaival – többnyire a régebbi múltat hozza emlékezetünkbe. Pedig sem száz évvel ezelőtt, sem ma ez a város nem az ódonságok városa. A hagyományok tisztelete, a történelmi folytonosság (mennyire fontosnak tartották 1989 után, hogy Krakkó címében ott legyen a királyi székváros jelző) tudata itt nemegyszer épp új utak keresését, a begubózó maradiság kifigurázását jelentette. A XIX. és a XX. század fordulóján az öreg krakkói városfalak között – egy nem létező ország szellemi központjában – forrott ki a lengyel művészetek izgalmas új korszaka. A közép-európai szecesszió térképére is fölkerült a város neve. Olyan zseniális alkotó személye testesíti meg mindezt, mint Stanislaw Wyspianski, akit a legnagyobbak között tart számon a lengyel irodalom és képzőművészet története is. Még szecessziós bútorokat is tervezett barátai számára a sokoldalú mester, s ezek közül néhányat meg lehet tekinteni a kiállításon.
A császári és királyi Galícia örökségét még a kommunizmus évtizedei alatt sem lehetett eltüntetni, a szabadságát visszaszerzett ország egykori fővárosában újra kivirult ez a hagyomány. A krakkói kiállítás a múzeum saját anyagából készült, gazdag tárgyi világ elképzelhetővé teszi a látogató számára, milyen volt itt a „tegnap világa”: bútorok, kerámiák, szőnyegek, ötvösművészeti remekek, továbbá korabeli ruhadarabok, sálak, nyakkendők. Nem utolsósorban pedig olyan szecessziós plakátgyűjtemény, amilyet Lengyelországban még soha nem lehetett megtekinteni.