Aki a nemzet ellen cselekedett

Moldova György könyvet írt Kádár Jánosról. Szíve joga. Az is a szíve joga, hogy azt mondja: a XX. században élt emberek közül Károlyi, Bibó és Kádár volt a példaképe. Ez már elgondolkoztató, de a választás szabad. A kérdés csak az: hogyan lehet példakép az az ember, aki a nemzet ellen cselekedett. Ennek illusztrálására álljanak itt a novemberi napok.
Kádárt 1956. november 2-án a délelőtti órákban – Münnich Ferenccel együtt – Moszkvába szállítják. A szovjet fővárosban találkozik az ott lévő kommunista vezetőkkel, köztük Rákosival, Gerővel és Hegedűssel, akik Kádár jelölésével nagyjából egyetértenek. Rákosi véleménye az, hogy Kádár kezelhető ember. Nem először téved. A november 4-én megalakuló Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány kiáltványát és programját Rákosi és Gerő állítja össze, amelyet Kádár később itt-ott kiigazít.
Október 27-én a pártközpontból több kommunista vezetőt – családtagjaikkal együtt – kimenekítenek a Szovjetunióba. Mások viszont – akik szintén kiszolgálták a Rákosi-rendszert, vagy veszélyeztetve érzik biztonságukat – Tökölre menekülnek. November 4-én ide szállítják a HM-ből a főtisztek egy részét is. Kádár Jánost – Münnich Ferenccel együtt – november 4-én hozzák vissza a Szovjetunióból a szolnoki szovjet laktanyába. Szerov hadseregtábornok, KGB-főnök, biztos, ami biztos alapon, Kádártól függetlenül, visszahozat néhány általa fontosnak tartott személyt is, akik ugyancsak a szolnoki laktanyában kötnek ki. November 5-én Tökölről Szolnokra szállítják a munkás–paraszt kormányban szereplő politikusokat, főtiszteket.
Szándékuk ellenére tehát különböző politikai irányzatú csoportokat hoznak össze Szolnokon a szovjetek. A munkás–paraszt kormány kiáltványát kisebb-nagyobb feltételekkel csak tizenketten ismerik el. A többiek vagy nem tudják, hogy Kádár élvezi a szovjet kormány bizalmát, vagy egyszerűen nem akarják tudomásul venni. Éles vita bontakozik ki a két csoport között, amelyek elhatárolódnak egymástól. Sőt Kádár híveit meg is fenyegetik. Kádár kérésére aztán Apró Antal próbál a csoportok között valamilyen kompromisszumos megoldást kialakítani, de ez nem sikerül neki.
Időközben Münnich, Ilku Pál, Uszta Gyula és Gyurkó Lajos november 5-én, a kora esti órákban helikopterrel a mátyásföldi szovjet parancsnokságra repül. Indokuk az, hogy a kormány részére fegyveres erőt biztosítsanak. A valóság azonban valószínűleg abban keresendő, hogy nem akarnak konfliktust a régi pártapparátus embereivel. De Kádárnak sincs nyugta: Budapesten keresik Moszkvából, s miután nem találják, értesítik Szolnokon a szovjet katonai vezetőket, hogy november 6-án, 24 óráig szállítsák föl a fővárosba. Kádárt páncélos konvoj hozza fel nyolc hívével együtt Budapestre. A mátyásföldi szovjet parancsnokságon kétórás technikai pihenőt tartanak, nyilvánvalóan megbeszélés végett, és utána mennek a Parlamentbe. A Szolnokon maradt ellenfelek egy részét közvetlen úton, repülőgéppel szállítják vissza Moszkvába, néhányan azonban ott ragadnak. Kádárt irritálja a jelenlétük, november 15-én aztán eléri, hogy szolnoki ellenfeleinek utóvédjei is Moszkvában kössenek ki. A moszkvai emigrációban élő magyar politikusok aztán az úgynevezett hűségnyilatkozat után, 1958-tól kezdenek fokozatosan hazatérni. Kivétel: Rákosi.
Ugyancsak kevésbé ismert, hogy 1956 novemberének végén NDK-beli kormányküldöttség érkezik Magyarországra. Ők is javasolják, hogy 20 ezer embert ki kell végezni, s akkor rend lesz Magyarországon. (Náluk – állítják – 1953-ban, amikor valaki nyíltan a rendszer ellen beszélt, a helyszínen kivégezték.) Kádár ekkor még azt mondja: a megtorlás minden ország belügye; Magyarországnak törvényes kormánya van, majd az a magyar törvények alapján megteszi a szükséges jogi lépéseket. Egyszóval Kádár visszautasítja a német javaslatot. Nem sokkal később azonban enged a szovjetek tanácsának, akik azt sugallják: néhány embert igenis ki kell végezni.
Részlet Malenkov, Szuszlov, Arisztov és Szerov 1956. november 30-i, az SZKP Központi Bizottságának küldött jelentéséből: „Hat-nyolc főt azonnal hadbíróság elé kell állítani. (…) A hadbíróság – mint a magyar elvtársak mondják [Kádár és Münnich – a szerk.] a nép szemében eléggé tekintélyes bírósági szerv, melynek kötél általi vagy golyó általi halálos ítélete kellő hatást gyakorolna az országban. A magyar elvtársak Szerov elvtárssal együtt kiválasztják azt a bíróság elé kerülő 6–8 főt, akik közvetlenül vezették a budapesti fegyveres felkelést, kommunistákat tartóztattak le és lőttek agyon. A hadbíróság elé állítandó személyek közé kiválasztották: Dudás Józsefet (54 éves), a felkelés egyik szervezőjét, a budai felkelőcsoport vezetőjét, Szabó Jánost (59 éves), aki a Széna téri fegyveres felkelők vezetője volt, Zólomy Lászlót (40 éves), a Horthy-hadsereg volt tisztjét, a budapesti fegyveres felkelők parancsnokhelyettesét, aki a felkelés idején a Honvédelmi Minisztérium forradalmi bizottmányának tagja volt, és átadta a felkelőknek azt a rádióállomást, amely őrizetére volt bízva.” Stb. (Zólomyt végül nem végezték ki.)
A történelemben az események mindig csak egyféleképpen következnek be, és csak utána kapnak politikai vagy személyi indíttatásból ilyen vagy olyan magyarázatot.
Részlet Kádár 1956. november 13-án, a Parlament egyik helyiségében elmondott beszédéből: „Ami a népszerűséget illeti: én elhiszem, hogy most az egyik leggyűlöltebb név a Kádár név. Most nem erről van szó, hanem arról, hogyan lehet népszerűséget csinálni. Nagy Imre népszerűségére nekünk szükségünk van – szükségünk volna, ha lehetne –, de miből áll ez a népszerűség, milyen népszerűségről van szó, ha arról, hogy odaállt a rádió elé, és azt mondta, hogy támadnak a szovjet csapatok, és mi védekezünk, ez a népszerűség a kommunistáknak nem kell. [Taps] És ha Nagy Imre megváltoztatja álláspontját – lehet, hogy máris megváltoztatta –, és bejönne a pártba, akkor az ő népszerűsége is csak annyit érne, mint a mienk.”
A vélemény az ember vára. Ha szenny és vér tapad hozzá, nincs többé semmi a nap alatt, ami szent és sérthetetlen lenne. Különben is, a politikában a népszerűség, amint megszerzésére játszanak, bűnné válik. Csak akkor erény, ha a kiválasztott személynek része van benne, akár akarja, akár nem.
Kádár János 1956-os szerepéről még sokat fognak írni, lám Moldova is megtette. Ennek részletes taglalására itt és most nem vállalkozhatunk. Megállapíthatjuk persze, hogy ha Münnich vagy valamelyik régi moszkovita került volna a pártfőtitkári székbe, még nagyobb lett volna a megtorlás. De ez nem jelenti azt, hogy Kádár felmenthető a felelősség alól! Az 1956-os megtorlás során egyértelműen behódolt a szovjet vezetésnek, és szabad folyást engedett vágyaiknak, kéréseiknek. Meg sem kísérelte, hogy tegyen valamit a megtorló intézkedések sugallata ellen. Az ő lelkét terheli a 16 200 bíróság elé állított ember sorsa, köztük a 229 ötvenhatért kivégzett forradalmár, és az a 200 ezer ember, aki elhagyta Magyarországot.
Ezek a tények semmilyen bíróság előtt és semmilyen író tolla alatt nem menthetik fel a személyét, mert a magyar nemzet ellen cselekedett.