Allergia

Azt írja az internet, hogy száznegyven parlamenti dolgozó – köztük négy képviselő – allergiatesztjét végezték el a Parlagfűmentes Magyarország munkatársai az Országházban. A végeredmény nem túl meglepő: a vizsgált személyek fele allergiás a legszívósabb spontán kultúrnövényünkre. Az akció célja az volt, hogy felhívják a törvényalkotók figyelmét az allergiára és a gyomnövények okozta egészségkárosító hatásokra. Közeleg ugyanis a parlagfűszezon, és a gyomirtásra fordítható költségvetési pénz – meglepetésre – nem emelkedett a tavalyi négymilliárd forinthoz képest.
Nos, az én figyelmemet mindenestre felhívták, mivel a parlagfű és a fekete üröm műfajában magam is személyesen érdekelt vagyok a kérdésben. (Az élet csúfondáros adaléka, hogy miközben a parlagfüvet magam is dühödten irtom, ahol érem, a fekete ürömről még csak azt sem tudom, hogyan néz ki.) Normális ember várja a nyarat, én viszont szorongva gondolok arra, hogy hamarosan elkövetkezik a könnyezés, köhögés és orrfolyás időszaka, amikor életminőségről és hasonlókról jobb szót sem ejteni. Ilyenkor ajánlatos nagyon északi vagy nagyon déli országokba riportútra menni – bár tavaly például még a Székelyföld is érintetlennek mutatkozott e civilizációs áldástól, amely legalább annyira sújtja a jelenlegi nemzedékeket, mint a korábbiakat a kolorádóbogár meg az amerikai szövőlepke. (Ráadásul ez nem is a termesztett növényeinken, a krumplin meg a gyümölcsfákon keres fogást, hanem magán a túlcivilizált emberen.)
A parlagfű térben és időben lassan, de biztosan vette birtokába ezt a kiszolgáltatott, ebek harmincadjára került országot. Délről, délnyugatról támadva hatolt be a földtúrásokon és parlagföldeken át, még a hagyományos, elkényelmesedett gyomnövényeink elől is könnyedén elszíva az életerőt. Akkoriból még őrzök az emlékezetemben olyan hivatalos szakértői nyilatkozatot, hogy ez csupán regionális zalai, baranyai meg somogyi probléma: aggodalomra, országos pánikra semmi ok. Ám a falánk hódító egyre nyomult észak felé, keleti irányban pedig pár év alatt könnyedén átlépte a Duna vonalát is, ami még a Római Birodalomnak sem sikerült. Ugyanakkor ugrásszerűen megnövekedett az allergiások száma a lakosság körében is: a parlagfű népegészségügyi problémává nőtte ki magát. Ekkor már a kormányzat is kénytelen volt tessék-lássék foglalkozni a kérdéssel, néhány politikus a tévékamerák előtt látványosan kihúzott egy-egy növényt, a parlagfű elleni küzdelemre elkülönített öszszegekből pedig tetszetős tévéspotok és óriásplakátok készültek – ez utóbbiak tövében továbbra is vígan tenyészett a parlagfű.
A Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat mérhetetlen impotenciáját az én szememben többek között a parlagfűvel kapcsolatos politikájuk jellemzi a leghívebben. Nagy nekibuzdulások, nulla hatékonyság. Élénken emlékezhetünk arra, hogy egy ízben még a személyi jövedelemadók egy százalékainak felajánlásából is beszedtek erre egy rakás pénzt, ám év vége táján, hogy elkerüljék az aktuális pótköltségvetést, a nagy részét ennek is átcsoportosították a feneketlen költségvetési kútba, ami miatt most ugyanezek a hölgyek és urak megszorítósdit és országmegmentősdit játszanak az allergiás választóközönség türelmes asszisztálásával. Akkor mondta egy illetékes elvtárs egy rádióműsorban a cinikus okosságot: mit akarunk, a parlagfüvet épp úgy nem lehet megállítani a határokon, mint az olajárak begyűrűzését.
A Parlagfűmentes Magyarország nevű mozgalom jó helyen kapiskál. Fejétől tüsszög az allergiás ország. (Bár lehet, hogy a vázolt mintában a parlamenti gyorsírókkal és vízhordókkal szemben a honatyák nagyrészt immúnisak.) A madárinfluenzával beoltott miniszter mintájára talán kötelezővé kéne tenni a politikai elit számára az allergiát. Lehet, hogy ezek után sem tudnának semmi érdemlegeset tenni e kérdésben sem, de legalább hitelesen és nagyobb empátiával képviselhetnének bennünket…