Bátran sztrájkoló olasz oktatók

Részvétel az általános sztrájkokban, tüntetések, munkabeszüntetések, az egyetemi előadások többnapos bojkottálása, felvonulás a törvényhozás épületei előtt, több erős szakmai érdekképviselet mind az oktatók, mind a diákok részéről. Az olasz oktatási szakszervezetek hagyományosan gyakran élnek törvény adta lehetőségeikkel, amikor saját érdekeik védelméről van szó.

Egymillió pedagógus és nyolcmillió diák sztrájkolt az állami iskolák védelmében 2004 végén, amikor a Berlusconi-kormány által benyújtott költségvetés tételeiben hátrányos megkülönböztetés érte volna az oktatási intézményeket. Pedig nem a tandíj bevezetéséről és az oktatók óraszámemeléséről, hanem csupán olyan reformtervezet bevezetéséről volt szó, amely a bérekben nem követte a kétszázalékos inflációt.
Laetizia Moratti volt oktatási miniszter intézkedései ellen egyébként többször is tiltakoztak a szakszervezetek, amelyek befolyása Olaszországban jóval nagyobb a hazaiaknál. A felsőoktatási tanulókat Rómától Milánóig minden nagyobb városban védi a Diákok Uniója (UDS), az Egyetemisták Egyesülete (UDU) és a Hallgatói Tanács (CPS), amelyben minden egyetem tartományi szinten is képviselteti magát.
Az olasz felsőoktatási dolgozók szakszervezetei (Cobas, Gilda) pedig szoros kapcsolatokat ápolnak az egy évszázados múltra visszatekintő általános szakszervezetekkel, ami azt jelenti, hogy a szektort esetlegesen hátrányosan érintő költségvetési reformok ellen többszörös erővel is képesek tiltakozni. Jó példa erre a kormány tavalyi büdzséje nyomán kirobbant általános sztrájk is, amely egy teljes napra megbénította az egész ország életét, és amelyhez csatlakozott az egész felsőoktatási szféra is. Az oktatási érdekvédők nem ritkán élnek a demonstrációk, munkabeszüntetések jogával, a diákok pedig akár napokig bojkottálják országszerte az összes egyetemi előadást.
Itáliában a felsőoktatás legelső éve tandíjmentes, utána a család éves jövedelme, a családban eltartott egyének száma és a tanulmányi eredmény alapján állapítják meg a képzési hozzájárulás mértékét, amelynek alsó szintje évente hozzávetőlegesen 80 euró. A szülőknek a gyermekek taníttatására fordított költségeik egy részét – évente majdnem 2000 eurót – le lehet írni a személyi jövedelemadóból, természetesen a megszabott jövedelemhatároknak megfelelően.
A rengeteg ösztöndíjprogram miatt azonban – csak a Berlusconi-kormány alatt 3500 új ösztöndíjfajtát vezettek be – a tandíjfizetésre kötelezettek aránya csökkenő tendenciát mutat. Folyamatosan növekszik ugyanakkor az amúgy is népes egyetemi hallgatók társadalma, mivel Itáliában gyakorlatilag bárki elkezdheti az egyetemet, és az ott mutatott eredmény függvényében morzsolódnak le a nem tanulók. Gyakori társadalmi jelenségnek számít az évet halasztó és az államvizsgáig soha el nem jutó, kimaradt tanulók jelentős aránya, amely az utóbbi években szintén csökkent, és átlagosan tíz százalékkal több diplomást regisztráltak.
A 18 éves korig tanköteles tanulók a hároméves alap- plusz két éves mesterképzés rendszerében tanulhatnak tovább, és a diákhitelek intézményének keretében akár évi 5–15 ezer eurós támogatást is kérhetnek 5–15 éves visszafizetési időtartamra.