Helyszín: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának egyik ügyfélszolgálati irodája. (Divatosan fogalmazva: európai ügyfélfogadás sokablakos ügyintézéssel, váróteremmel, ahonnan szűk folyosó vezet az ügyfélfogadó helyiségbe.)
Időpont: 2006. június vége.
Szereplők: hivatalnok (neme: nő, nevét nem tudjuk, az ablaküvegen keresztül a kitűző nem látszik jól, megkérdezni ugyan lehet, de igazából – saját bevallása szerint – neki az eseményhez csak annyi köze van, hogy ő hirdeti ki a határozatot); ügyfél (devizabelföldi adóalany, de most csak külföldi, román állampolgár, magyarországi tartózkodási helye, állandó lakcíme van, anyja neve Sz. Rozália, született Székelyudvarhelyen, Hargita megye, Románia).
Tárgy: idegenrendészeti határozat kihirdetése nevezett román állampolgár tartózkodási engedély iránti kérelmének elbírálásáról.
Ügyfél több mint három órája várja, hogy szólítsák. Azzal a szándékkal érkezett a IV. számú ügyfélfogadói irodába, ahová lakhelye szerint tartozik, hogy megtudja, hogyan bírálta el a hivatal tartózkodási engedély iránti kérelmét. Az ügyfélfogadási idő lejárt, déli egy óra múlt, más ügyfél alig lézeng az épületben. Ügyfél feszülten figyel, órák óta várja, hogy valaki foglalkozzon vele. Sürgetni, érdeklődni ugyan lehet, de nem érdemes, az ügyintézők ajka és szeme olyankor beszűkül, sistereg a válasz: majd szólítják, legyen türelemmel. Aztán felcsattan egy hang az ügyintéző irodából, az ügyfelet szólítják, másodszor már élesebben.
Hivatalnok: – Neve? Kérem az útlevelét! Tud magyarul?
Ügyfél: – Igen.
Hivatalnok: – Tolmácsot kér?
Ügyfél: – Nem.
Hivatalnok: – Akkor írja ezt alá – és átnyújt egy nyilatkozatot, amelyben aláírással kell megerősíteni, hogy igen, ügyfél tud magyarul, nem kért tolmácsot a határozat kihirdetéséhez. – Kérelmét a hivatal elutasította, ismertetem az indokokat… (Hű, ez hosszú lesz!) A megszabott határidőig nem került sor a kért bizonyító dokumentumok pótlására…
Ügyfél: – Elnézést, hogy megszakítom, de itt vannak a papírok nálam.
Hivatalnok: – Mikorra kellett volna leadnia? Június 19-ig, nem?
Ügyfél: – De igen, csak hát a cégbíróság 19-én állította ki az egyiket, az APEH pedig 20-án a másikat, 21-én önöknél ügyfélfogadási szünet van, ezért hozhattam ma, 22-én…
Hivatalnok: – Sajnálom, de folyatnám a határozat kihirdetését, amúgy sem ismerem a részleteket, én csak kihirdetem a döntést, nem én hoztam a szabályokat…
Ügyfél: – Ne folytassa, egy évvel ezelőtt ugyanígy jártam, az ajtó előtt álltam a kért papírokkal, s akkor is kihirdették az elutasító határozatot. Különben is, ma hozták a határozatot…
Hivatalnok: – Nem ma, nézze meg, június 20-án.
Ügyfél: – Akkor miért kellett itt ácsorognom három órát? Nem írom alá.
Hivatalnok: – Ha nem írja alá, akkor tanúk előtt úgyis kihirdetjük, s postán megkapja a döntést. Nincsen értelme.
Ügyfél gondolkodik, bólint, végighallgatja a határozat kihirdetését, majd: – Szeretnék jegyzőkönyvet felvétetni az itt történtekről. Arról, hogy véleményem szerint a határozat ma született, de az érdemi döntéshez nem voltak hajlandók átvenni a hiánypótló dokumentumokat, hogy az ügyintéző nem tájékoztatta a döntéshozót arról, itt vannak a kért iratok. Ha pedig tájékoztatta, akkor arról, hogy a döntéshozó rosszhiszeműen járt el, nem akart érdemi döntést hozni…
Hivatalnok: – Nincsen lehetőség jegyzőkönyv felvételére. Írásban panaszt tehet, joga van hozzá.
Ügyfél: – Hogyan, ha nem ismerem az ügyintéző nevét, azonosítóját?
Hivatalnok: – Írásban panaszt tehet, és fellebbezhet a határozat ellen három napon belül, 4500 forint értékű illetékbélyeggel. Ma csütörtök, hétfőn ugyan már nem lehetne, de még elfogadjuk. Ha lehet, személyesen hozza be, hamarabb megy.
Hát persze, három nap, de naptári vagy munkanap? Ügyfél tovább nem vitázik, ügyvéddel konzultál, majd hétfőn postára adja a fellebbezést. A munkanap mellett döntött… Érdekes ügyintézői matematika külföldieknek.
A fenti beszélgetés tartalmi kivonat. Korántsem egyedi eset, csak éppen alig akad olyan ügyfél – idegenrendészeti szempontból: külföldi –, aki konfliktusba merne keveredni a hivatallal. Érthető, ugyanis úgynevezett jogorvoslat másodfokig kizárólag a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalon (BÁH) belül lehetséges, utána lehet bírósághoz fordulni. Ha egyszer úgy döntenek, hogy márpedig a külföldinek mennie kell az országból, akkor mennie kell. Hogy esetleg devizabelföldi adóalany magyar adófizetési kötelezettségekkel, kit érdekel az APEH-en kívül? Posványos talajra téved az is, aki azt firtatja: magyar adófizetőként mihez van joga egy külföldinek? A letelepedési engedélyig ugyanis minden külföldi elsősorban idegenrendészeti adat. Emberjogi sérelmet szóvá tenni olyan hivatallal szemben, amelynek döntése szent és sérthetetlen, vakmerő hadművelet. Nem is teszi senki. Korántsem mellesleg: a külföldi igencsak jó bevételi forrás…
A BÁH nem vezet arról nyilvántartást, hogy a hozzá forduló külföldiek kérelmeit milyen arányban utasítja el érdemi elbírálás nélkül, formai okokra hivatkozva. A BÁH közlése szerint 2005-ben 2800 fellebbezés történt, mindegyik 4500 forintot hoz a magyar államnak, az csupán részletkérdés, hogy milyen könyvelési tételként számolják el. A hivatal statisztikai kimutatása szerint évente csaknem 50 ezer tartózkodási engedély iránti kérelmet bírálnak el. Ez az esetenkénti 5000 forintos eljárási illetékkel 250 millió forint, amelyhez a fellebbezések illetékével további 12,5 millió társul. Mindez majdnem 260 millió forint, amelyet leginkább külhoni magyaroktól szed be az állam, ugyanis a Magyarországon tartózkodási engedélyt kérő külföldiek 90 százaléka határon túli magyar. De díjköteles a munkavállalói vízum kiadása is, amelyet a magyar külképviseleteken lehet igényelni. Az 50 eurós vízumdíj átszámítva meghaladja a 14 ezer forintot, és évente – szintén a BÁH statisztikáját véve alapul – több mint 20 ezer határon túli magyar kér és kap tartózkodási vízumot. A vízumdíjból befolyt összeg meghaladja a 280 millió forintot. Az Ilylyés Közalapítvány az idén jó, ha 800 milliót kap határon túliak támogatására. A tartózkodási engedélyek illetékéből 260 milliót, a vízumok illetékéből pedig 280 milliót, azaz összesen 540 milliót maguk a határon túli magyarok „dobnak össze”. És a közvetett bevételek ennek többszörösét teszik ki, amiről persze nem vezet nyilvántartást sem az APEH, sem a földhivatal, hogy a statisztikai hivatalról ne is beszéljünk.
Minden Magyarországon tartózkodó külföldinek igazolnia kell lakhatási feltételeit. Ehhez bizonyítania kell, hogy az a lakóhely, ahol él, tényleg annak a tulajdonában van-e, akivel lakásbérleti szerződést kötött. Ezt 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lappal tudja megtenni. A tulajdoni lap kiváltása is illetékköteles, amelynek értéke meghaladja a 6000 forintot. A számokat lefelé kerekítettük, de így is 300 milliót tesznek ki ezek az illetékek. A kérelemhez szintén csatolni kell 30 napnál nem régebbi úgynevezett nullás adóigazolást is, amelynek kiváltása 2200 forint. Ha feltételezzük, hogy a kérelmezők csupán felének kell ilyet kiváltania, akkor is 55 millió forintról beszélhetünk. És ezzel el is jutottunk az egymilliárd forintos összeghatárig: ennyi folyik be az államkasszába az idegenrendészeti szempontból külföldi, valójában határon túli magyaroktól kizárólag illeték címén.
Szándékosan nem érintjük a már letelepedett határon túliakat, azt számoltuk ki, hogy a tartózkodási vízummal és tartózkodási engedéllyel rendelkezőkből mennyi pénzt nyer az állam. Viszont joggal merülhet fel azoknak az áttelepedett nyugdíjasoknak a „költsége”, akik úgy kapnak nyugdíjat Magyarországon, hogy egyetlen percet sem dolgoztak itt. Ők azok, Romániából és a volt szovjet országokból összesen 28647-en, akik az úgynevezett területi elven alapuló szociális egyezmények alapján kapnak nyugdíjat a magyar államtól. Az 1961-ben hozott román–magyar egyezmény lényege, hogy a nyugdíjasellátást az igénylő áttelepedett nyugdíjas részére mindig a lakóhely szerinti ország nyújtja, a mindkét országban szerzett, összes szolgálati idő alapján.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2006. július 11-i nyilvántartása szerint az ilyen címen kifizetett nyugdíjak összege 1,94 milliárd forint havonta, azaz évente 23,28 milliárd. Bár előszeretettel hangoztatják, hogy ez mekkora teher Magyarországnak, az évente határon túliaktól nyert bevétel még ezt is fedezi. Ahogyan az alábbiakból kiderül, évi 40 milliárdot hoznak a határon túliak adókötelezettségeik teljesítésével, amiből az idei évre tervezett 13,7 milliárd határon túliakra szánt támogatás, de az évi 23,28 milliárd nyugdíjteher is vígan fedezhető.
Már akkor is „nyerésre” áll Magyarország, hogy a határon túlról letelepedettek hozáadott értékébe nem számoltuk bele például azt az tételt, amelyet az Erdélyből áttelepült orvosokon keresett az állam. Adataink szerint eddig legkevesebb 5000 orvos telepedett át Magyarországra, velük előzetes befektetés nélkül kapott szakembereket az állam. A határon túlról érkezett orvosokkal tehát újabb 50 milliárd forintot nyert Magyarország, hiszen egy orvosi képzés ma 9–12 millióba kerül.
Hogy világosan lássunk a támogatások ügyében, az éppen végnapjait élő Határon Túli Magyarok Hivatalához fordultunk, ahonnan meg is kaptuk évekre visszamenőleg annak kimutatását, hogy összesen mennyi pénzzel támogatja a magyar állam a határon túli közösségeket. Az idei becsült érték 13,7 milliárd forint. Ez körülbelül a harmada a határon túli – többségében magyar – munkavállalók adóterheinek.
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint tavaly Magyarországon legális munkavállalási engedéllyel mintegy 58 ezer, a szomszédos országokban született, nem magyar állampolgárságú munkavállaló dolgozott. Csete Örs, a határon túli magyarság oktatási ügyeit támogató Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója végezte el azt a számítást, amely szerint ha valamennyien bruttó 100 ezer forint havi fizetést kaptak a munkáltatójuktól, a tőlük különböző jogcímen beszedett adók és járulékok egy évben összesen 39 milliárd forintot tettek ki, vagyis ennyi volt utánuk az állam bevétele. Háromszor többet nyer Magyarország a határon túli magyaroktól, mint amennyit rájuk költ. A számítás reálisnak tűnik már csak azért is, mert – kis túlzással – elhajtják a BÁH-tól azokat, akik 100 ezer forint bruttó keresetnél kevesebbért jönnének Magyarországra dolgozni. És a külföldi munkavállalóknak még van egy nagy előnyük: a magyar államnak nem kerültek semmibe! Szociális, egészségügyi ellátásukról, szakmai képzésükről az az ország gondoskodott, amelynek ma is állampolgárai.
Igaz, ők Magyarországon csak külföldinek (az APEH szerint viszont magyar adófizetőknek!) minősülnek, akiket a BÁH kénye-kedve szerint táncoltat.
Habár a külföldieknek Magyarországon nincsenek alkotmányos jogaik, mégis fordulhatnak az állampolgári jogok biztosához, mert a velük szemben eljáró hatóságra, így elvileg a BÁH-ra is kötelezőek a hatályos magyar jogszabályok. A BÁH szerint például azért nem találkozhat az ügyfél személyesen az ügyét elbíráló döntnökkel, mert ez hatékonyan szolgálja a korrupció lehetőségének kizárását, illetve külön lehet választani az ügyfélfogadással foglalkozókat és a döntéshozókat. A BÁH azt is állítja, hogy kizárólag idegenrendészeti hatóságként jár el, ezzel szemben a valóság az, hogy például olyan körülményeket is vizsgál és elbírál, amelyek kifejezetten az APEH hatáskörébe tartoznak. Annak eldöntése, hogy mi minősülhet színlelt szerződésnek, fejtörést okoz magának az adóhatósági ellenőrnek is, nemhogy egy BÁH-döntnöknek, aki nem vizsgálhatja a helyszínen a munkavégzés körülményeit, csupán az ügyintéző által bekért dokumentumok alapján ítélkezhet. Tévesen bekért, hiányos dokumentumok alapján dönteni lehet ugyan, de nem tévedést kizáróan. Előfordul az is, hogy rosszhiszeműen kérnek tájékoztatást az ügyféltől, nem derül ki pontosan, hogy miért is igényelnek ilyen vagy olyan háttér-tájékoztatást, nyilatkozatot. Aztán az adott pontatlan és ad hoc nyilatkozatot bizonyítékerejű dokumentumként használják föl. Ahhoz hasonlít ez, mintha valakit úgy tartanának előzetesben és hallgatnának ki a rendőrségen, hogy közben nem tudja, mivel is vádolják tulajdonképpen. Magáért beszél az is, hogy miközben az ezer főt foglalkoztató BÁH évente több mint 100 ezer ügyféllel kerül kapcsolatba, működése során eddig nem marasztaltak el egyetlen munkatársat sem az ügyfél emberi méltóságát semmibe vevő magatartás miatt.
A budapesti idegenrendészet kifogásolható eljárása ellen hátrányos megkülönböztetés, téves tájékoztatás, méltánytalan bánásmód, illetve a tájékoztatás indokolatlan megtagadása címén is panaszt tehetne az ügyfél, alias devizabelföldi adóalany, de most csak román állampolgár, amúgy határon túli magyar. Egyike annak az 58 ezer külföldinek, aki ma anyagilag hathatósan támogatja Magyarországot.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
