Lelakatolt kapuk, málló homlokzatok, szeméthegyek – mindez a világörökség részévé nyilvánított Andrássy úttól néhány perc sétára. A Munkácsy utcában négy, a Podmaniczkyben szintén négy századfordulós, lerobbant háztömböt adott el a terézvárosi önkormányzat két éve, mintegy 200 millió forintért, a lakókkal együtt: a szerződés szerint a vevő vállalja a kiköltöztetésükkel járó költségeket. A patinás Kölcsey gimnáziummal szemben, a rekkenő hőségben a Munkácsy utca 35-ös szám előtt egy fiatal és egy idősebb roma aszszony műanyag konyhaszékeken ülve mutogatja a bútorszállítóknak, hogy mit pakoljanak fel a ház előtti, a lomtalanítások hangulatát idéző kupacokból.
– Önök is költöznek? – kérdezem őket.
– Hogyne költöznénk! De nem azért… – válaszolják nevetgélve. Azt, hogy ezen pontosan mi értendő, nem mondják meg. A 37-es szám kapubejáratában rossz tévékből, törött bútorokból, kartonokból, rongyokból, páratlan cipőkből álló szeméthalom fogadja az érkezőt – az eltávozottak hagyatéka. A hosszú, lebetonozott belső udvarra nyíló földszinti lakások szinte mind üresek. Az önkényes lakásfoglalók ellen rozsdás fémrácsokat szereltek az ablakokra, az ajtókra. Odabent az enyészet. A betonon fekete macska hever a pincelejáróba telepített dísznövények árnyékában. A második és a harmadik szint függőfolyosóin még van élet. Vagy harmincan–negyvenen ragadtak itt a régi több száz lakó közül. Ők nem tudnak hová menni. És vannak olyanok is, akik úgy kerültek ide, hogy csak átmeneti elhelyezésről van szó, amíg az önkormányzat ki nem utalja végleges otthonukat. Csakhogy közben eladták a fejük fölül a házat…
Födő Mária túl van már a hetvenen. Lakása nincs 30 négyzetméter. Lánya, aki a Magyar Tudományos Akadémián dolgozik, valamint fia és unokája is itt él vele, és, mint mondja, ki kellett dobnia a foteljeit, hogy éjszakára le tudják tenni a szivacsokat a földre, különben nem fértek volna el. Tíz gyermeke van, fel sem tudja sorolni hirtelen, hogy kiből mi lett.
– Van gyógytornász, virágkötő, villanyszerelő, a jó ég tudja, hogy mi még. Ketten vidéken élnek. Ha összejövünk a születésnapomon, csak azt mondom nekik: mindenki üljön le a szőnyegre, onnan legalább nem lehet nagyot esni – mondja elkönnyesedett tekintettel. És azt is hozzáteszi: ha nem lennének a gyerekei, és nem támogatnák, talán már nem is élne. Az ötvenezer forintos nyugdíjból nem könnyű kijönni…
– Nekem a Bajcsy-Zsilinszky úton volt egy tetőtéri önkormányzati lakásom. Nagyon szép, tágas volt, fürdőszobával. De eladta a kerület a házat. A cserelakásról szóló kiutalást nem tudtam időben átvenni, ám Farkas György polgármester megígérte, csak átmenetileg kerülök a Munkácsy utcába, kapok majd rendeset. Viszont ő elvesztette a választást. Mentem a vagyonkezelőhöz, mert ez a lakás, amit kiutaltak, olyan állapotban volt, mint amit ott szemben lát – mutatja a málladozó falakat. – Az ügyintéző azt válaszolta: nem kötelező beköltözni, lehet az aluljáróban is aludni… Egy barátnőmtől kértem kölcsön, felújítottam a lakást, festtettem, megcsináltattam a fürdőszobát. Hatszázezer forintot öltem bele. Most éppen galériát készültem beszereltetni, hogy emberi módon tudjunk legalább aludni. Az önkormányzat még azt sem engedte, hogy a bérleményembe bejelentsem a velem együtt élő fiamat, lányomat és unokámat, mondván, az épület veszélyes állapotú, kiürítés alatt áll. Úgyhogy a lány, a fiú és az unoka státusa hajléktalan.
Aztán jött a hír, mint derült égből a villámcsapás, hogy az önkormányzat eladta a lakók feje fölül a házat. A vevő, a Jasmin-River Kft. projektcége, az Art-City képviselői négyzetméterenként 100-110 ezer forintos vételárat ajánlottak fel a lakóknak. (A kerületben legalább kétszeres a négyzetméterár.) A 25-30 négyzetméteres ingatlanokért maximum hárommillió forintot adnának. Ebből lehetetlenség új lakást vásárolni, még vidéken is nehéz:
– Azok mentek el, akiknek volt hova menniük, akiknek ez a néhány millió talált pénz volt. Én nem tudok hova menni. És nem tudom, mi lesz velünk. Két-három hete Verók István polgármester azt ígérte, eljön a lakógyűlésre, és mindent megbeszélünk. Nem jött el. A cég képviselői voltak jelen, akik meg azt mondták, nincs felhatalmazásuk tárgyalásra. Mi lesz velünk? Két éve tart ez a bizonytalanság – sorolja Födő Mária. –Az ember annyit sem ér mostanában, mint a körömpiszok.
A folyosó végén, a szomszéd lakás előtt egy 3-4 éves szőke kislány „strandol” – legalábbis a kellékek, a medence kivételével, adottak. Rózsaszín pléd a repedezett köveken, úszógumi és fürdőruha. Édesapja, Gusztafik István csak annyit mond: ő is látja, nap nap után mi történik a kerületben, hogy az embereket egyszerűen kidobják, elkergetik, az önkormányzat meg mossa a kezeit, mivel ők már eladták a házat, semmi közük hozzá. Ő egyébként most munkanélküli, a feleségének van munkája. Tíz éve laknak itt, nincsenek tartalékaik, a beígért hárommillióval semmire sem mennek. Azaz: mehetnek az utcára.
Gyenge Zsolt, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője úgy véli: az önkormányzat felelőssége megkerülhetetlen a kialakult helyzetben. Ahogy mondja, a Podmaniczky és a Munkácsy utcában lévő nyolc háztömbbel kapcsolatos gondok legalább 15 évre nyúlnak vissza. A szociálliberális városvezetés most úgy döntött, egy huszáros mozdulattal megszabadul ezektől, és eladta az ingatlanokat 200 millió forintért egy befektetőnek – pályázat nélküli eljárással. Az ingatlanértékesítés ezen módja egyébként bevett gyakorlat a Terézvárosban. A szerződésben benne foglaltatik, hogy a bérlők elhelyezéséről és az épületek lebontásáról a vevő köteles gondoskodni. Ám az önkormányzat közvetítő szerepet vállalt az új tulajdonos és a bérlők között, és a szerződésben kikötötte azt is, hogy a vevő csak az önkormányzati törvény szerint járhat el a bérlők kiköltöztetésekor – vagyis vagy készpénzben váltja meg az ingatlanokat, vagy megfelelő cserelakást biztosít. A tulajdonos viszont olyan alacsony árat kínál a lakásokért, amiből lehetetlen elköltözni.
– Tudomásom szerint a tulajdonos cserelakásokat fel sem ajánlott a bérlőknek. Patthelyzet alakult ki. A gettóból menekülnének, de ennyi pénzből nem tudnak. Félő, hogy az ügy vége az lesz, hogy jön a hideg, és a házak állaga miatt például életveszélyessé nyilvánítják a gázvezeték-hálózatot, elzárják a fűtést, vagy éppen a szomszédos bontás miatt következik be az életveszélyessé nyilvánítás. A lakókat pedig hatósági segédlettel kipaterolják valami lyukba, gyakorlatilag félig-meddig hajléktalanná téve őket. Az önkormányzatnak szerződésbeli kötelezettsége szerint közvetítenie kellene, illetve minden eszközzel ki kellene harcolnia, hogy a vevő valóban az önkormányzati törvény szerint járjon el, ahogy az a szerződésben áll. Ehelyett Verók István polgármester még arra sem volt képes, hogy leereszkedjen a lakók közé, s tárgyaljon velük. Akik ezekben a házakban ragadtak, zömmel szociálisan hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok, betegek: kiszolgáltatottak – összegzi Gyenge Zsolt.
– Írják meg, milyen jó itt élni! – mondja egy betétes palackokkal tömött szatyrot lóbáló középkorú nő elhaladva, a repedezett betonudvaron, a lezárt szellemlakásokon, a szeméthegyeken, a folyosók végén lévő közös vécéken körbemutatva.
– De kényes lettél! Addig örülj, míg maradhatsz – kiált le valaki. Visszhangzik a nevetés a függőfolyosókon.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
