Hecckampány

Úgy tűnik, ha balliberális kormány áll az ország élén, akkor mindig az történik, hogy előbb fedezet nélkül szétszórják a költségvetés forintjait fejlesztés és jólét címén, majd a felgyülemlett államadósság és költségvetési hiány miatt húsbavágóan durva megszorító intézkedéseket vezetnek be. Ez természetesen azonnal felbőszíti a lakosságot, amelynek egy nem jelentéktelen része amúgy kedveli a szocialistákat vagy a szabad demokratákat, és rendre rájuk is szavaz a választásokon. Ám ugyanezek az emberek – baloldali identitás ide, snájdig szocialista miniszterelnök iránti rajongás oda – azt már nagyon nem szeretik, ha adó- és energiaár-emelésekkel sújtják őket, ha a tandíj visszaállításával ellehetetlenítik a gyermekeik továbbtanulási lehetőségeit, és úgy általában az egekbe szöknek a családi háztartások mindennapos kiadásai. Erősíti a felháborodást, hogy alig néhány hónappal vagyunk túl egy olyan választási kampányon, amelyikben olyan szökőárja söpört végig a boldog jövőt sugalló ígéreteknek, ami fél Ázsiát romba döntené, ha igazi cunami lett volna.
Az MSZP és az SZDSZ döntéshozói értelmes emberek, akik tudják, hogy az a választói tömeg, amely szavazataival a hatalom csúcsain tartja őket, a megszorítások miatt egyre növekvő ingerültséggel figyeli a híreket. Azt is tudják a fent nevezett politikusok, hogy ugyanezeknek az embereknek a körében könnyű felszítani az indulatokat azon – többnyire a jobboldali pártok által képviselt – közösségek ellen, mint a vallásukat rendszeresen gyakorló katolikusok és protestánsok vagy éppen a határon túli magyarok.
A fenti előfeltevések ismeretében nem nehéz levonni a konklúziót. Az államigazgatás karcsúsításának ürügyén meg lehet például szüntetni a Határon Túli Magyarok Hivatalát, hogy aztán várhatóan további hasonló lépésekkel nehezítsék meg az erdélyi és a felvidéki magyarság boldogulását az anyaországban. A szocialista szavazó amúgy is a vizitdíj bevezetésétől retteg, így könnyen átsiklik a szeme az ilyen alattomos kormányzati lépések fölött. Sőt mivel az életformájának védelme miatt amúgy is gyűlölettel vegyes bizalmatlanság rejtezik benne a „romániaiakkal” szemben, talán még örül is neki, hogy egy kolonccal kevesebb lesz az állam nyakán.
De hasonló érzelmeket lehet előcsalni a történelmi egyházakkal szemben is. Előbb az történik, hogy Gyurcsány Ferenc ájtatos hangon közli, miszerint a hívő emberek érzékenysége miatt nem nézi meg A Da Vinci-kód című filmet (amelynek regényváltozata nemrég még a kedvenc olvasmánya volt). Majd mi a folytatás? Az SZDSZ – szokása szerint – újra felül akarja vizsgálni a Vatikánnal majdnem egy évtizede megkötött konkordátumot. Ezt követően a kulturális miniszter egy fagyos hangvételű megbeszélésen már nyíltan felvázolja az egyházak vezetői előtt, hogy az úgynevezett reformokat ők sem kerülhetik el. A következő stációban az MSZP vallásos tagozata tesz javaslatot egy jakobinus forradalmár logikájával gondolkodva, hogy a terhek közös viselése nevében adóztassák meg az egyházak „szakrális szolgáltatásait” is. Mindezek betetőzése pedig a rejtélyes Cowparade-mozgalom – amelyet vélhetőleg meleg szeretettel fog majd méltatni az SZDSZ-es érzelmű sajtó.
És mindez megint miért történik? Talán azért, mert ha sikerül lehűteni az ateista érzelmű balliberális szavazók bármilyen kis hányadának a növekvő ingerültségét, akkor már ez is egyfajta nyereség lehet a mind ziláltabb népszerűségű koalíció számára. Amelyik persze innentől kezdve bőszen keresni fogja a következő szelepet az indulatok leengedésére, és vélhetőleg újra csak Orbán Viktor „vagyongyarapodása” környékén meg is fogja találni.
De vajon mindez elég lesz-e ahhoz, hogy eltereljék a figyelmet a 300 forintos benzinárról, az ellehetetlenülő hétköznapokról?