Helyzetkép a Balatonról

A Balaton gazdaságában szakértői becslések szerint 500 milliárd forintnyi erőforráshiány keletkezett. Az ok egyszerű: a tó gazdasága az egyik legjelentősebb magyar fejőstehén, térségi ellenállás hiányában az állami újraelosztás mechanizmusai minden különösebb akadály nélkül vonhatják ki innét a jövedelmeket. A nagyobb lobbierejű térségek, a több választóval bíró városok – főleg, ha a kormány fura urainak szája íze szerint szavaztak az elmúlt években – nagyobb támogatást, kevesebb elvonást s főleg több ígéretet kaptak. Ami a tóval történik, kicsiben rávilágít az egész rosszul összerakott posztkommunista magyar tákolmányra, a vízfejűségre, a centralizmusra, a helyi demokrácia leértékelésére. Ahol a lényeges dolgok Pesten és Budán, minisztériumok és főhivatalok, no meg persze pártközpontok irodáiban dőlnek el. Ahol a területi igazgatásban, a területfejlesztési szemléletben a helyi önkormányzatiságot, az alulról építkező polgári társadalmat ilyen-olyan, külföldről átvett divatos doktrínák szerint nevetség és büntetés tárgyává teszik. Ahol a nemzetgazdaságban megtermelt érték hatvan százaléka keresztülmegy az állami újraelosztás áttekinthetetlen és kellően korrupt mechanizmusain, s ahol az adófizetőknek alig van befolyásuk, hogy mi is történjék munkájuk, szorgalmuk és tehetségük eredményének jelentős részével. Ahol alig működnek azok a nemzeti szintű szakigazgatási mechanizmusok, amiket épp a központi államnak kellene biztosítania, például a környezet- és természetvédelem területén. Míg tavaly a Balaton Fejlesztési Tanács még egymilliárd forintot kapott, addig idénre ezt az összeget hatszázmillióra csökkentették, mint ahogy a Magyar Turizmus Rt. költségvetése is szűkült. Így a 2005-ösnél is lényegesen kevesebb jut országmarketingre, a belföldi turizmus népszerűsítésére, strandfelújításra és mederkotrásra, szúnyogirtásra és a kerékpárutak fenntartására. Minderre úgy kerül sor, hogy a turizmusgazdaság az országnak éves szinten 1000 milliárd forint körüli bevételt hoz, vagyis az ágazat „fejlesztésére” összesen kevesebb jut, mint a megtermelt jövedelem 2 százaléka.
A Balaton gazdaságában több száz milliárdos hiány keletkezett a színvonalmegőrző és -javító, a kis- és közepes méretű helyi vállalkozókat helyzetbe hozó beruházások elmaradása miatt. Rövid fellélegzést csak a Széchenyi-terv jelentett az itt élőknek, amiből ma is sikeresen működő és időközben a térség gazdaságának meghatározó szereplőivé váló fürdők, szállodák, panziók és kézművesműhelyek épültek. A Balaton elleni, évek óta folyó lejárató kampány is megtette hatását, csökkenő vendégszám mellett az ingatlanok ára is lejjebb csúszott. Minden balatoni családot kedvezőtlenül érintett a fejlesztések elmaradása, a gyenge és rossz ország- és Balaton-marketing, valamint a médiaellenszél. Ez egyébként elképzelhetetlen lenne legközelebbi versenytársunknál Ausztriában, ahol a közszolgálati rádió- és televízióadók népszerűsítő, programszervező tevékenységükkel a belföldi turizmus fontos szereplői.
A Balaton gazdasága mindeddig úgy-ahogy elviselte a rosszul működő állam által kirótt költségeket. Az önálló kisvállalkozások aránya az ország egyetlen térségében sem éri el a Balatonét, s a polgári, civil önszerveződés is itt a legerősebb. Most azonban a hazai turizmusipar fejlődésében új tendenciák jelentkeznek, melyek egyrészt ellene hatnak a több évtizedes polgárosodásnak, másrészt veszélyeztetik a tó rendkívül kényes társadalmi és környezeti egyensúlyát. Hosszú távú piaci és társadalmi helyzetüket rontja, hogy a tónál megjelentek a délmediterrán mintákból építkező, szigetszerűen zárt, hatalmas üdülőkomplexumok fejlesztői.
A növekvő állami feladatok elvégzéséhez kellő forrást nem kapó, legatyásított tó menti önkormányzatok rohamtempóban, áron alul szabadulnak meg értékes, part közeli ingatlanjaiktól. A vásárlók sok esetben szimpla ingatlanspekulánsok, banki jelzáloghitelekkel zsonglőrködő „befektetők”, de vannak komolyabb cégek is, akik a tunéziai, török és egyiptomi tengerpartokról ismert, kerítéssel körbezárt, a helyi társadalmakkal kapcsolatban alig levő üdülőszigeteket álmodnak a tó partjára. A szigetszerű fejlesztések káros hatással lehetnek a balatoni családi vállalkozásokra, hisz az üdülőtelepek célja a vendégek teljes körű kiszolgálása, hogy azok minden forintjukat a kerítésén belül költsék el. S míg a családi vállalkozások jövedelmüket a térség gazdaságába forgatják vissza, ez az üdülőcentrumok tulajdonosairól már kevésbé mondható el. Mindez a tó gazdaságának és társadalmának a polgárosodás szempontjából kedvezőtlen átalakulását vetíti előre: az önálló, kis- és közepes méretű családi vállalkozásokkal szemben a nagy turizmusipari komplexumok előretörését. Már ma is látható, hogy a nagyvállalatok olyan nyomott bérekkel dolgoznak, hogy egyre kevesebben hajlandók a munkaerejük újratermelésének költségeit alig fedező fizetést elfogadni. Ennek következtében nő a határon túlról érkező munkavállalók száma. A szigetszerű, a tó partján megvalósuló beruházások számos környezetvédelmi problémát is felvetnek, melyek kezelésében a zöldhatóságok nem mutatnak kellő elszántságot és szigort. A balatoni turizmusipar átalakulása alighanem fordulóponthoz érkezett. Az évtizedes tőkefelhalmozás révén – a központi jövedelemelszívás ellenére – megerősödött családi idegenforgalmi vállalkozásokat a szigetszerű fejlesztéseket végrehajtó nagyvállalatok kiszoríthatják a piacról.
Lehetne azonban ez ellen tenni, lehetne a különböző méretű, tőkehelyzetű szolgáltatók között egyensúlyt és együttműködést teremteni. Ehhez azonban át kellene alakítani az EU-támogatások rendszerét, abban a mainál sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia a hazai vállalkozások feltőkésítésének. Ebből kellene támogatni az innovatív, a települések szolgáltatói és önkormányzatai között egyre gyakoribb együttműködést. Az ország negyedik legfejlettebb településén, Gyenesdiáson jött létre – dél-tiroli példák alapján – az ország első turisztikai egyesülete, amelyben a helyi idegenforgalom szereplői önmaguk döntik el, hogy a község idegenforgalmi bevételeit mire fordítsák. Ma már szerte a Balaton mentén kísérleteznek ehhez hasonló szervezetekkel, amelyek egyébként nem másnak a példái, mint a sokat hangoztatott szubszidiaritás és a helyi demokrácia működésének. Hogy a közösség egészét érintő forráselosztó döntéseket azok hozzák, akik a következmények által a legérintettebbek.
A Balaton turizmusgazdasága tehát válaszút előtt áll: folytatódhat az alpesi országok mintáit követő, minőségi idegenforgalom kiépülése, de könnyen elindulhat a szigetszerű, délmediterrán tömegturizmus irányába is. Az előbbi inkább a polgárosodás, az utóbbi a proletarizálódás irányába hajtja a helyi társadalmakat. A magyar kormány az elmúlt években tudva-tudatlanul ez utóbbi fejlődést támogatta, s e tendenciát a második Gyurcsány-kabinet centralizációs, jövedelemelszívó és fejlesztéspolitikai törekvései csak tovább erősítik.