Az emberek a csendes beletörődés, rezignáció helyett igen aktívan reagáltak az újkori parlamentáris demokráciák történetében párját ritkító választásiígéret-szegésre. Ennek a megállapításnak csak látszólag mond ellent, hogy a Kossuth tér környéki tüntetésekre, szakszervezeti demonstrációra egyelőre csak mérsékelt számban mentek el a polgárok. A tüntetéseket ugyanis még a parlamenti szavazás előtt rendezték, ennek ellenére pusztán már a lehetséges sarcoló intézkedések hírére sikerült több ezer embert mozgósítani.
Kényszer vagy globális tőkeérdek?
Sólyom László szabad utat engedett a Gyurcsány-csomagnak, nem dobta vissza a parlamentnek, és nem is küldte el még egyes elemeit sem előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságra. Sokaknak van olyan benyomásuk a túl visszafogottan örvendező kormánypárti fogadtatás láttán, hogy nem lett volna ellenére a kormányzatnak, ha nem megy át mint kés a vajon az államfői rostán a megszorítópakk minden eleme. Így elillant annak a maradék lehetősége is, hogy a társadalmi vagyonelvonási intézkedések sikertelenségét az alkotmányossági okvetetlenkedésre és az ellenzék ármánykodására fogják.
Imént vagyonelvonási intézkedéseket említettünk, s nem véletlenül. Bod Péter Ákos közgazdász jelentette ki nemrégiben, hogy az 1995-ös hírhedt Bokros-csomagot azért tudta a társadalom nagy része úgy-ahogy átvészelni, mert még voltak tartalékai. Most viszont gyökeresen más a helyzet: az emberek megmaradt vagyonának felélése, kiárusítása lehet szinte az egyetlen út a felszínen maradáshoz. A magasabb, Európában szinte példa nélkülien megemelt adók, járulékok a hazai vállalkozásokat éppúgy a padlóra küldik, mint a családi háztartásokat. Már most lehet látni, hogy ezt nem hajlandók ölbe tett kézzel nézni a szocialista sokkterápia szenvedő alanyai, s az érdekérvényesítés legváltozatosabb formáival fog élni mindenki az orvosoktól kezdve a tanárokon keresztül az iparosokig, az egyszerű adófizető állampolgárokig, s ennek csak az egyik útja az alkotmánybírósági beadvány. A választási ígéreteire kötelezettséget vállaló, de azzal homlokegyenest szembemenetelő MSZP–SZDSZ valójában hadat üzen saját választópolgárainak, amikor a Bokros-csomagot bőségesen lepipálva át akarja erőltetni az új megszorítást a végrehajtó apparátuson. Magát kínálja a kérdés: vajon mi készteti a posztkommunista elitet, hogy szinte hisztérikusan – a cseh Euro című lap megfogalmazása – vigye keresztül a megszorítócsomagot és vele együtt egész sor irracionális, romboló hatású intézkedést, amikor csekély hozadékkal járnak még az államháztartás megrogygyant egyensúlyára nézve is?
A Financial Times is értetlenkedésének ad hangot, amiért a magyar kormány szembemegy a progresszív kelet-európai folyamatokkal, amikor az adókat drasztikusan tovább emeli. Félő ugyanis, hogy éppen a balliberálisok által verbálisan körülhízelgett külföldi tőke fog távozni hazánkból. A kérdésre adott válasz csak első pillantásra tűnhet túl borúlátónak: a globális tőkeérdekeket körömszakadtáig védő Gyurcsány-stáb a maga szempontjából érthetően éppen azon munkálkodik, hogy az európai uniós pénzek fogadására képtelenek legyenek a leamortizált, s nagy számban csődbe ment honi kis- és középvállalkozások, de még a hazai tőke se rúghasson igazán labdába. Ha nem így lenne, nem ragaszkodtak volna mániákusan a költségvetési bevételi oldal irreális túlfeszítéséhez a kiadási oldal, a vízfejjé dagadó állami kiadások csökkentése helyett. További nyitott kérdés: miért tűrik különben, hogy éppen azoknak a nagyberuházóknak kell kevésbé tartaniuk a munkaügyi, illetve adóellenőrzésektől, amelyek közismerten feketemunkával építkeznek? Miért nézik tétlenül továbbá, hogy éppen nagy multinacionális cégek vigyék ki gond nélkül profitjukat az országból, miközben legfeljebb a semmitmondó GDP-mutatókat javítják csupán, ám adóbefizetéseikkel csak minimális mértékben járulnak hozzá az államháztartási bevételekhez?
Széttöredező MSZP-imázs
Az MTV Az este című műsorában a napokban nem reprezentatív felmérést végeztek. A válaszolóknak csak huszonvalahány százaléka szerint nem kellett volna az Alkotmánybíróságra küldeni a megszorítócsomagot, de még ez a kontingens sem biztos, hogy egyetért az intézkedésekkel. Ha mindehhez hozzávesszük a baloldali elektronikus média által jórészt elsumákolt közvélemény-kutatási adatokat, amelyek az MSZP példátlan népszerűségvesztéséről számolnak be, jól látszik: az embereknek végre leesik a tantusz, milyen csúf játékot űznek velük a szocialisták. Lassan széttöredezik az az imázs, hogy ha az MSZP nyer, az elején csak van egy kis osztogatás, még ha utána nem is történik sok jó négy évig. Mind többen látják, hogy szó sincs reformokról, hiszen ilyen alapon a Rákosi-féle padláslesöpréseket is reformnak lehetett volna nevezni. Pedig a pszeudobaloldali koalíció mindent megtesz a verbális tematizáció érdekében. Médiasegítőik sokszor egy mondatban kétszer is használják a reform szót, csak hogy mint pozitív tartalmat verjék bele az emberek fejébe a megszorításokat. Az igyekezet azonban hasztalan. Közgazdászok, szociológusok éppúgy a valódi pozitív lépéseket hiányolják a kormányzati csomagból, mint a nemzetközi elemzők vagy az Európai Unió. Nem sikerült elhallgatni Joaquín Almunia EU pénzügyi biztos véleményét, amely szerint Magyarország a legproblémásabb uniós ország pénzügyi-gazdasági szempontból.
Ultimátumok a társadalomnak
A frázisok nem helyettesíthetik a kormányzást. Mindenki látja, mekkora képtelenség, hogy például a miniszterelnök legutóbb 2008–2009-re ígérte az ország egyensúlyi helyzetének visszaállítását. Ezzel ugyanis nem mondott kevesebbet, mint hogy föl akarják borítani az egyensúlyt, amelynek állítólagos meglétéhez oly elszántan ragaszkodtak egészen a választás másnapjáig. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nemcsak szellemiségben, hanem gyakorlati kérdésekben is kötődnek a Kádár-rendszer metodikájához. Azért válságmenedzserek, mert ők maguk idézik elő a válságot, hogy aztán ugyanők menedzselhessék. Éppígy az 1990 előtti módszerek felmelegítése, hogy bár kommunikációban a tárgyalások fontosságát hangsúlyozzák, valójában csak tájékoztatják a partnereket és ultimátumokat szabnak ki a társadalomnak. Kádárék arra hivatkozva hozták meg az újabb és újabb megszorító intézkedéseket, hogy majd a fejlett szocializmusban lesz jobb, Gyurcsányéknak csak fel kellett lapozniuk a régi receptkönyvet. További analógia: a pártállami időkben azért kellett betarthatatlan jogszabályokat hozni, hogy mindenki mindig elkapható legyen, ha úgy hozza a pártérdek. Jeles közgazdászok ennek továbbélését látják a keresztülvihetetlen megszorítócsomag legtöbb elemében.
A Rákosi–Kádár-rezsim szemében potenciális feketéző, szabotőr, közveszélyes munkakerülő, reakciós volt a legtöbb ember, akire a munkáshatalom teljes szigorával kellett lesújtani. Kései utódaik ugyanígy látják, amit Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is szóvá tett. Azt mondta: sértő, hogy adócsalónak tartják a vállalkozókat. Az MKIK, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete az Alkotmánybírósághoz fordul, a Bankszövetség szintén. A Pedagógusok Demokratikus Szervezete sztrájkbizottságot hozott létre. Elszántnak, összetartónak tűnik a legtöbb szakmai, érdekvédelmi és szakszervezet a Magyar Orvosi Kamarától a Magoszig és a mozdonyvezetőkig. A társadalom döntő többségét tömörítő tagságukkal együtt szeretnék elkerülni azt a gazdasági, vagyis ökonómiai katasztrófát, ami a Gyurcsány-kormány tervei nyomán fenyegeti az országot.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
