Szélsőségesen nacionalista, magyarellenes párt került kormányzati pozícióba Szlovákiában, Budapest mégis elnézően viszonyult a fejleményekhez. Fordított esetben ez aligha lett volna így. Miért nem lehetett egyértelműen Pozsony tudtára adni, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tart egy olyan kormányt, amelyben Ján Slota emberei is jelen vannak?
– Egy szomszédsági viszonyban a kormánynak – és itt a saját szerepemre is gondolok – az a dolga, hogy olyan kapcsolatot tartson fenn, amelynek keretei között adott esetben jelezni tudja, ha problémák merülnek fel. Fenn kell tartani a párbeszédet, a dialógus megszakítása mindig szélsőséges irányba tolja el a másik felet. Szóval „Budapest” alatt, ha jól értem, sok mindenkit ért, beleérti a kormányt, a Külügyminisztériumot, beleérti a külügyminisztert és a pártok képviselőit is. Mindent összevetve, valóban különböző reakciók voltak attól függően, hogy ki milyen szerepben nyilatkozott. Az én szerepem a kommunikációs csatorna fenntartása. Fontos ugyanis, hogy a két ország kapcsolataiban az elmúlt években elért eredmények fenntarthatók legyenek.
– Amikor Jörg Haider pártja került kormányzati pozícióba Ausztriában, akkor öszszehasonlíthatatlanul keményebb volt a magyar balliberális oldal reagálása. Slota „európaibb” Haidernél?
– Nem szabad elfelejteni, hogy amikor Jörg Haider pártja kormányzati pozícióba került Bécsben, akkor Magyarország még nem volt uniós tagállam. EU-tagként más módon, más keretek között fogalmazódott meg a magyar vélemény. EU-tagságunk lehetőséget ad arra, hogy az európai álláspontba bekerüljön a magyar vélemény is, s ennek nyilván más a súlya. Egy éles véleménynek egy egyébként nagyon érzékeny magyar–szlovák viszonyrendszerben más a jelentősége, és megint más egy európai uniós véleménynek. Az osztrák párhuzam érdekes. Akkor is élénk reakciók hangoztak el, sok félelem fogalmazódott meg, amelyeket végül a bécsi kabinet tettei nem igazoltak. Jan Kubis szlovák külügyminiszter nemrég Budapesten is hangsúlyozta, hogy az általa képviselt kormány európai értékeket vall, s ezek alapján szeretne cselekedni, nem tűri az intoleranciát.
– Maradva a szomszédságpolitikánál: Gyurcsány Ferencnek a nagy csinnadrattával megrendezett közös magyar–román kormányülésen azt ígérte bukaresti kollégája, hogy nyárig elfogadják a kulturális autonómiát biztosító kisebbségi törvényt. A jogszabály megvitatását nemrég az őszi parlamenti időszakra halasztották, s igen kicsi az esély az elfogadására. Nem kellene számon kérni az ígéret megszegését?
– Ha a szomszédságpolitikáról összességében beszél, akkor fontos megemlíteni, hogy az utóbbi évek szlovákiai fejleményeit összevetve mondjuk az 1994–98 között történtekkel, nagyon sok minden történt kisebbségi téren is, nevezetesen az anyanyelvű oktatás kiszélesítésétől kezdve a kultúra támogatásán keresztül egészen a dél-szlovákiai infrastrukturális fejlesztésekig. Sok közös gazdaságfejlesztési projekt működik, amely érinti Észak-Magyarországot és Dél-Szlovákiát. Természetesen a Magyar Koalíció Pártjának kormányzati szerepvállalása és Szlovákia uniós tagsága is elősegítette ezeket a pozitív fejleményeket. Romániát illetően is folyamatában kell figyelembe venni a történéseket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati pozícióban van, vannak sikerek a kisebbségi jogok terén. Tény, hogy az ígéret ellenére elakadt a kisebbségi törvény vitája. Ismeretes, hogy a bukaresti kormánypártok között nincs egység a jogszabály ügyében. Calin Popescu Tariceanu ígéretet tett ugyan, de nyilván nem csak rajta múlik, mi megy át a parlamenten. Magyarország mindig hangsúlyozza a kisebbségi törvény fontosságát, rajtunk is múlt, hogy a jogszabály elfogadásának sürgetése bekerült a brüsszeli román országjelentésbe.
– Mi a véleménye a határon túli magyarok autonómiatörekvéseiről?
– Autonómiatörekvések alatt sok mindent érthetünk. Úgy vagyunk ezzel a kérdéssel, mint a kettős állampolgársággal, használunk egy kifejezést, aminek tulajdonképpen igen szerteágazó jelentése van. Nagyon különbözők lehetnek az autonómiatörekvések. Nyilván ezek egyik végén van a területi autonómia. Ami mérvadó ezekben a törekvésekben, az mindig az, hogy a határon túli magyar közösség mit tekint saját céljának. Fontos, hogy Magyarország mit gondol, de igazából itt azokról a közösségekről van szó, amelyek együtt kell, hogy éljenek az ország többségi társadalmával. Ez a viszony viszont meglehetősen különböző autonómiatörekvéseket bír el. Amikor a Magyar Koalíció Pártja belépett a szlovák kormánykoalícióba, akkor az egyik feltétel az volt, hogy mondjon le az autonómiatörekvésekről. Közben rengeteg mindent elértek, de nem autonómiatörekvéseknek nevezték. A Vajdaságban igen különbözően vélekednek az autonómiáról a magyar vezetők. Nem az a fontos tehát, hogy mit gondolok én, vagy mit gondol Magyarország az autonómiatörekvésekről, hanem meg kell nézni, hogy ebben a nagyon differenciált világban, amilyenné most a Kárpát-medence vált, mit jelent az autonómiatörekvés, hogyan viszonyul hozzá a helyi magyar közösség, a helyi magyar vezetők és a többségi társadalom.
– Olyan érzése van az embernek, mintha örülne a magyar kormány, hogy a határon túliaknak nincs egységes autonómiaelképzelésük, hisz így kerülni lehet a témát. Nem lenne-e járható út, ha a kabinet segítene például az egységes délvidéki elképzelés kidolgozásában, mondjuk egy asztalhoz ültetve a vitázókat?
– Nézze, sok országban egységes a magyar autonómiatörekvés, de korántsem budapesti megrendelésre az. Amit mond, azt veszélyes útnak tartom, nem célszerű kívülről irányítani ezt a folyamatot. Ráadásul én nem hallottam ilyen kérést a vajdaságiaktól. A segítség persze természetes, ha ilyen kérés merül fel.
– A délvidéki magyarok helyzetét alapvetően befolyásolhatja a balkáni rendezés, s ezen belül Koszovó jövője. Budapest Balkán-politikája igencsak homályossá vált az utóbbi években.
– Nem gondolom azt, hogy homályos a Balkán-politikánk. Magyarország legfőbb érdeke – és ez igaz az ott élő magyarokra is – a térség stabilitása. Azaz ne legyen háború, ne történjenek olyan események, amelyek az emberek napi egzisztenciáját veszélyeztetik. Koszovó státusával kapcsolatban nagy viták vannak az Európai Unión belül. A magyar álláspont szerint a tartomány státusát és az ott élő nemzeti kisebbségek jogait egyszerre kell rendezni, s ennek érdekében garanciák kidolgozására van szükség. Természetesen, amikor mi a koszovói kisebbségi jogokról beszélünk, akkor a vajdasági kisebbségi jogokra is gondolunk.
– Lehet-e hiteles külpolitikát folytatni úgy, hogy egyszerre törekszünk nagyon baráti viszonyra az expanzív politikát folytató, s egyebek mellett a posztszovjet térség színes forradalmait is támogató Bushsal és az orosz nemzeti érdekeket mindenek elé helyező Puyinnal?
– Miért kellene nekünk Washington és Moszkva között választani? Tény, hogy ma a világ legerősebb hatalma az Egyesült Államok, és ebből a szempontból a világ egyközpontúvá vált. Magyarország biztonsága szempontjából a NATO-nak van kiemelt jelentősége. Nem lehet egy ilyen pici országnak olyan katonaságot fenntartani, amely megvédi és a biztonságát tudja garantálni, tehát egyértelmű, hogy nekünk a transzatlanti kapcsolatokban kell gondolkodnunk. Ésszerűtlen lenne ezt nem tudomásul venni. Egyértelmű magyar érdek, hogy biztonságban legyünk és azt is tudjuk, hogy egy globalizált világban a biztonság nemcsak a közvetlen régiónkon múlik, hanem bizony a világ többi részén is. Érdekünk tehát a biztonság, de érdekünk az energiaellátás biztosítása is. Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy az országnak nagy függősége van az orosz gáztól. Dolgozunk azon, hogy ezt diverzifikáljuk, és ne csak egy csatornán kapjuk a gázt. Sokfajta érdekeltsége van egy országnak, s jó, hogy ha ezek nem kerülnek egymással szembe, nem kell választanunk mondjuk a gazdasági prosperitás és a biztonság hiánya, vagy a biztonság és a gazdasági prosperitás hiánya között.
– Közben mindenki a lengyel érdekérvényesítésre figyel a térségben, Magyarország pedig folyamatosan súlytalanodik.
– Azért azt ne felejtsük el, hogy Lengyelország jóval nagyobb Magyarországnál, így nyilvánvalóan a súlya is nagyobb, ez például az unión belüli szavazati arányokban is megnyilvánul. De úgy gondolom, hogy Magyarország egyáltalán nem súlytalan EU-tag. Fontos kérdés, miként tud egy ország szövetségeket kötni különböző témákban. Az unióban is sokféle érdek jelenik meg, gazdasági érdekek, biztonsági érdekek, kül- és belpolitikai ügyek és mindenféle egyéb. Mindegyik állam igyekszik átmeneti vagy tartós szövetségeket kötni olyan országokkal, amelyeknek hasonló az érdekük.
– Nemcsak jobbról, baloldalról is érkeztek éles kritikák arra vonatkozóan, hogy a magyar diplomáciának nincs egyértelmű irányvonala. Van?
– Én azt gondolom, hogy az irányvonal nem azt jelenti, hogy kizárólagos alapon eldöntjük, a transzatlanti vagy az orosz viszony legyen-e fontos, vagy esetleg csak a Nyugat-Balkánra koncentráljunk-e. Magyarországnak persze meg kell fogalmaznia külpolitikai profilját, s ezen elkezdtünk dolgozni. De most is tudok mondani olyan egyértelmű irányvonalakat, amelyeket Magyarország nyomatékosan képvisel. Az egyik ilyen irányvonal, hogy nem kell választani az EU és az Egyesült Államok között, hiszen, ha az Európai Unió és Washington együtt tud fellépni bizonyos kérdésekben jóval hatékonyabban érhető el a megoldás. Továbbá Magyarország elkötelezetten és egyértelműen képviseli azt, hogy a térség számára a megoldás az európai integrációs perspektíva. Határozottan valljuk, hogy – persze a teljesítmény alapján – Románia, Bulgária csatlakozása történjen meg az első adódó alkalommal, amikor ennek realitása van. Egyértelműen képviseljük azt, hogy a Nyugat-Balkán esetében ne szakadjon meg a párbeszéd az unióval. Hogy például Szerbia esetében a tárgyalásokat függesszék fel, de ne állítsák le. Ellenkező esetben fennállna az esélye az ország elszigetelődésének. Ugyanakkor Magyarország volt a legkomolyabb támogatója a horvát csatlakozásnak.
– Mégis Ausztria aratta le a diplomáciai babérokat, legalábbis ez jött át a nemzetközi médián.
– Ausztria mindig hangsúlyozza, hogy egyedül nem tudta volna ezt a kérdést megoldani. Erre mondom, hogy mindenki szövetségeket köt az EU-ban, magányosan nehéz bármit is elérni. A Nyugat-Balkán ügyében is sokszor együtt lép fel Ausztria és Magyarország, Montenegróban közösen nyitottunk missziót még a függetlenségről döntő népszavazás előtt, s most elsőként alakítjuk át ezt a missziót nagykövetséggé.
– Ön többször hangsúlyozta elkötelezettségét a szociális ügyek iránt. Mit szól az iraki háborúhoz, a civil áldozatok tömegéhez?
– Meggyőződésem, hogy minden ilyen helyzetben az lenne a jó, ha a világ a megelőzés irányába tudna továbblépni, ha tudna olyan lépéseket tenni, amelyek révén elkerülhető a háborús megoldás. Ezért lenne fontos, hogy Európa és az Egyesült Államok együtt tudjon fellépni ilyen helyzetekben. Az Iránnal kapcsolatos reagálások azt mutatják, mintha az EU is tanult volna az elmúlt évek tapasztalataiból. Ne feledjük, a balkáni háborúban az unió elmulasztotta a megoldáskeresést. Tudom, utólag könnyen okos az ember, világosabban látja, hogy mit lehetett volna csinálni, de azt mindenképpen megállapíthatjuk: nem volt érdemi európai kezdeményezés. Ezzel szemben most az iráni kérdésnél az EU nagyon nyomatékosan jelen van, és próbálja tárgyalásos módon, különböző felajánlásokkal megelőzni azt, hogy másfajta megoldásra kerüljön sor. Nemcsak szociális elkötelezettségem, hanem saját konfliktuskezelési múltam miatt is hiszek abban, hogy nem szabad hagyni a konfliktus eszkalációját.
– A Libanon elleni háborút sem sikerült megelőzni. Az izraeli bombázásoknak eddig civilek százai estek áldozatul. Bush elkötelezett támogatója Izraelnek, ki oldhatja meg a kiújult konfliktust?
– Valóban civilek százai estek áldozatul Libanonban, de tucatok Izraelben is – holott egyetlen emberi élet is túl drága ahhoz, hogy háborúban vesztegessék el bármely oldalon. De hogy ki oldhatja meg a konfliktust? Nyilván elsősorban a Hezbollah, amely kiprovokálta a mostani összecsapásokat, a Hamász, amely maga is sokat tett a viszály kiéleződéséért – és ez csak az egyik oldal. Libanon kormánya és Izrael ugyancsak részesei a fejleményeknek, ők együtt tehetik a legtöbbet a válság felszámolásáért, mindenekelőtt kerülve az ártatlan áldozatokat követelő indokolatlan pusztítást. A nemzetközi közösségnek, az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak, az ENSZ-nek is lenne tennivalója.
– Külügyminiszteri kinevezését ön is meglepetésnek tartotta. De mivel magyarázta? Esetleg azzal, hogy a volt köztársasági elnök lánya?
– A politikán kívülről jöttem négy évvel ezelőtt, államtitkárként kezdtem, tárca nélküli miniszterként folytattam, végül irányítottam az utóbbi két évben gyakorlatilag a magyar kormányzat legnagyobb tárcáját, olyan területekkel, amelyek a társadalom talán legsúlyosabb problémáit próbálták kezelni. Sok minden történt szociális téren, az esélyegyenlőség ügyében ezek alatt az évek alatt. Újabb miniszteri felkérésem nyilván összefügg ezzel a tevékenységgel, azzal a tapasztalattal, amit kormányzati pozícióban összegyűjtöttem. Azt gondolom, hogy letettem annyit az asztalra az elmúlt négy évben, hogy a tevékenységemet attól függetlenül lehessen megítélni, ki az apám és mi a családi hátterem. Meglepetés részemről annyiban volt, hogy soha nem jutott eszembe, hogy külügyminiszter legyek. Magyarországon valóban az a hagyomány, hogy a diplomácia területéről jön a külügyminiszter. Aztán körülnéztem Európában és kiderült, korántsem meglepő dolog, hogy valaki „kívülről” érkezik a Külügyminisztérium élére. Nem a klasszikus diplomáciát kell ugyanis művelni. Részben a kormány tagjaként kell képviselni a külpolitikát a kormány irányába, részben pedig a kormányprogramot, vagy az ahhoz illeszkedő témákat kell képviselni nemzetközi színtéren, ez pedig kormányzati szerepkör és nem elsődlegesen egy diplomata szerepe.
– A külföldi média is azt jósolja, ön Gyurcsány Ferenc bábfigurája lesz csupán, a miniszterelnök irányítja majd a külpolitikát.
– Mielőtt kérdésére válaszolnék, tennék egy általános megjegyzést. Ön is, én is tudjuk, hogy minden kérdésre – még a rosszakra is – lehet jó választ adni. Mégis: az ön kérdései a legbonyolultabb témákat is oly mértékig egyszerűsítik le, hogy azokra jószerével csak igen-nem, fekete vagy fehér válaszokat kellene adni, pedig – és ezt mindannyian tudjuk – a külpolitika, mint minden más az életben, soha nem olyan egyszerű, hogy pl. „Magyarország folyamatosan súlytalanodik”, vagy „Budapest Balkán-politikája homályossá vált”. Ezek egyszerűen nem igaz állítások és leginkább arra alkalmasak, hogy rossz üzeneteket közvetítsenek közös hazánkról. Kérdésére reagálva: remélem, hogy a közvélemény számára is érzékelhető volt: az utóbbi négy évben legkevésbé bábként végeztem a dolgom.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
