Pénzhígítás

Nincs túl jó hírünk. Dacára annak, hogy a jegybank nem a papírformának megfelelően, hanem „bődületes” mértékben – fél százalékkal – emelte meg az irányadó kamatot, és ennek nyomán a forint is erősödött. Az esemény hátterében ugyanis az áll, hogy az MNB mellett működő monetáris tanács úgy tartja, a kormánnyal közösen kitűzött idei háromszázalékos inflációs cél elérése a jelenleginél szigorúbb „pénzügyi keretet” igényel. Nos, ennek érdekében lépett a jegybank, illetve lép tovább.
Mielőtt megkönnyeznénk az ambiciózus tervet, nem árt, ha fejben tartjuk: az alapkamat természetesen akkor jó, ha alacsony. Lásd Nyugat-Európa vagy éppen Csehország. Ám hogy a kormányfő klasszikusainak egyikét is felidézzük: „El lehet menni Szlovákiába.” Igen, ott csak négyszázalékos ez a plafon. De félre a tréfával! Ha magas az irányadó kamatszint, akkor jelentősen drágulnak a hitelek, és akárhogyan is: magas kamatozású kölcsönökkel bizony nehéz gazdálkodni – tudja ezt mindenki, aki ebben az országban próbál boldogulni.
Tehát a fő problémát az okozza, hogy szép lassan kezd felpörögni az infláció. Úgy, hogy az elmúlt hónapokban megtapasztalt tízszázalékos forintgyengülés is serkenti a folyamatot. Gazdaságkutatók várakozásai szerint a pénzromlás mértéke a jövő év közepén 7,5 százalékon tetőzik, az éves átlag pedig 6,5 százalék lehet az idei 3,5, illetve a decemberre várt öt százalék után. Persze, az infláció meglódulását az is nagymértékben magyarázza, hogy érvényesülnek az adóemelések és a fogyasztói ártámogatás leépítésének következményei. Magyarán, az MNB azért küzd, hogy a megszorítócsomag ne okozzon tartós inflációs nyomást. Eközben pedig számolnunk kell a kedvezőtlen nemzetközi tényezőkkel, mindenekelőtt az olaj drágulásával, továbbá a globális és regionális befektetői hangulat kedvezőtlen változásával.
Vagyis azzal, hogy nem tudni, meddig finanszíroznak bennünket külföldről. Hiszen a nemzetközi pénzbőség – e térségre vonatkozón – véget érhet, és ilyenkor előtérbe kerülnek a kockázatok, a hiányok – vagyis mindaz, amiben felettébb rosszul állunk. Ennek a következményei: a külföldi befektetők kivonulása stb.
Amúgy jogos a kérdés: miért jó az általános pénzhígítás a kormánynak? Röviden azért, mert növeli a költségvetés bevételeit; az ebből származó plusztétel az inflációs adó. Ami ugyan átmenetileg jó a büdzsének, ám rossz nekünk. A szegények adója ugyanis számottevő társadalmi költséggel is jár, miután ez a szándékos jövedelem-újraelosztás a gazdaság egészének szociális veszteséget jelent, és különösen hátrányosan érinti a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket. A gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az infláció emelkedését lassan követik a fizetések, a nyugdíj, a munkanélküli-segély. Ráadásul a mostani gazdaságpolitika is a jövedelmek elértéktelenítését segíti. Erre ékes bizonyíték, hogy a kormány képtelen visszafogni közkiadásait, így nem marad más hátra, mint a lakossági havi fix lenullázása. Azt, hogy mennyire nem tud a kabinet mit kezdeni a kiadásokkal, jól mutatja, hogy az idei hiánycsökkentés nem a takarékosságból, hanem az adóemelésekből áll össze!
Nyugtázzuk, hogy a mi szempontunkból a félszázalékos kamatemelés jól jött. Talán ideig-óráig fékezi a pénzhígítást, és végre elbúcsúzhatunk a 280-as eurótól. Ha nem is heroikus a jegybank küzdelme, ebben a helyzetben egy piros pontot azért megérdemel a tegnapi döntés. Ráadásul a küzdelem folytatódik, csakúgy, mint a kamatemelés.
Mi már semminek nem tudunk örülni?