Stratégia helyett ad hoc politizálás

Mára egyértelművé vált, hogy a magyar miniszterelnök fenn kívánja tartani magának a külpolitikai döntések monopóliumát. Ez önmagában nem kifogásolható, az viszont annál inkább, hogy Gyurcsánynak pillanatnyilag semmilyen koncepciója nincs nemzetközi kérdésekben. Nézetei vannak, de az ad hoc módon kifejtett gondolatok nem helyettesíthetnek egy – ideális esetben nemzeti konszenzus tárgyát képező – külpolitikai doktrínát, nem is beszélve ez utóbbit részletező stratégiáról – írja értékelésében a Budapest Analyses elemzőközpont.

Nehéz Gyurcsány Ferenc külpolitikáról kifejtett nézeteit értelmezni a szaknyelv fogalmaival. Amint az utóbbi időben a magyar sajtóban többen joggal kifogásolták, sem a miniszterelnöknek, sem hivatalba lépő kormányának nincs koherens külpolitikai koncepciója. Az első Gyurcsány-kormány programja ugyan tartalmazott egy fejezetet a külügyekről, de az olyan belső ellentmondásoktól terhelt, hogy nem tekinthető irányadónak. Így is viszonyult hozzá minden érintett, s mára a jótékony feledés homálya fedi. A második Gyurcsány-kormány programjának nemrégen nyilvánosságra hozott, külügyekre vonatkozó része nem más, mint az előbb hivatkozott irat rövidített változata. Az új külügyminiszter, Göncz Kinga kinevezésének szóbeli indokolása, illetve a vele aláíratott vállalás sem tartalmaz érdemben tárgyalható részleteket, állapítja meg az elemzés.
Nem szokatlan a nemzetközi gyakorlatban, hogy egy állam- vagy kormányfő fenntartja magának az utolsó szó, illetve a döntés jogát a külpolitikát illetően. Elég itt csupán az amerikai, brit, orosz vagy francia példákra hivatkozni, a teljes lista túl hosszúra nyúlna. Az említett országokban viszont létezik külpolitikai koncepció, s annak rövidített változata, a doktrína, amelynek hivatalossá tételét széles körű, elmélyült viták előzik meg. S később is lehet bírálni. Nem lehet tehát megkérdőjelezni Gyurcsány Ferenc jogát, hogy fenntartsa magának a végső döntést nemzetközi kérdésekben – Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor sem tett másként.
Az idők változnak, és ma már a miniszterelnök még közvetett jelzéseket sem ad arról, hogy mi a valódi véleménye olyan fontos kérdésekről, mint például a transzatlanti kapcsolatok jelenlegi állása (s ezen belül Magyarország helye), a multipoláris világrend, a globalizáció veszteseinek helyzete, a globális demokratizálódási folyamat lehetséges visszalépései és torzulásai, vagy a Soros György és más befolyásos személyiségek által szorgalmazott transznacionális pénzügyi műveletek fölötti ellenőrzés. A példák folytathatók, nem is beszélve az emberi jogok egyetemes és oszthatatlan jellege és az úgynevezett regionális sajátosságok között egyre inkább elmélyülő ellentétről, vagy a nem állami szereplők megítéléséről.
Gyurcsány vagy egyáltalán nem nyilatkozik érdemben, vagy olyan általános kijelentéseket tesz – mint például George W. Bush elnök budapesti látogatása során –, miszerint Amerikával nemcsak érdek-, hanem értékazonosság is összeköt bennünket. A miniszterelnök – szögezi le a Budapest Analyses – láthatóan nincs tudatában annak, hogy milyen heves viták folynak az Egyesült Államokban az amerikai nemzeti érdekek és az amerikaiak többsége által vallott értékek külpolitikai értelmezéséről és gyakorlatba ültetéséről.
A nemzetállamokban az elmúlt két-három évszázad során kialakult gyakorlat szerint a külpolitika letéteményese, kidolgozója és felelőse a kormány. E politika végrehajtója a mindennapokban a diplomáciai kar, egy szigorú, írott és íratlan szabályok szerint működő szakosodott szervezet. A diplomácia egyik fontos összetevője az úgynevezett intézményes emlékezet, ami operatív szinteken többek között – a politikai változásokat figyelembe véve – bizonyos mértékű személyi folyamatosságot feltételez.
Ennek megfelelően, és szintén hagyományosan a diplomácia az összes kormányzati tevékenység közül a legnagyobb autonómiával – és felelősséggel – rendelkezik. (Ez nem zárja ki, hogy a végrehajtó hatalom vezetője fenntartsa magát a végső döntések meghozatalára.) De a diplomácia autonómiájának kikezdése, vagy éppen felszámolása súlyos tévedés. A magyar miniszterelnök erre készül. A Hét című erdélyi hetilapnak ezt nyilatkozta nemrég: „Azt kerestem, hogy a külügy meglehetősen ezoterikus, kicsikét zárt és misztikus világát hogyan lehet oldani. A külpolitika nem más, mint a belpolitikai törekvések folytatása a külkapcsolatokban (…)”. A rögtönzések, amelyekre a miniszterelnök kétségtelenül hajlamos, akár bejönnek, akár nem, csak tovább rontják Magyarország amúgy is megcsappant nemzetközi hitelét.
Probléma a Budapest Analyses szerint, hogy globális ügyekben a magyar miniszterelnöknek nincs értékelhető álláspontja, de nem csak erről van szó. A regionális geopolitikai viszonyok – ha egyáltalán változnak – csak lassan változnak. Ha csak Ukrajnát és Szerbiát vesszük, jövőbeli kapcsolatainkat nem lehet pusztán mosolydiplomáciával kezelni, vagy azzal elintézni, hogy ezek az államok kerüljenek be mihamarabb az Európai Unióba. Ezt az unió sem így látja. Az összeurópai biztonsági kérdéssé váló energiapolitikai ügyekben a magyar kormány legutóbbi manőverei kérdőjeleket hagytak elemzői körökben.
Veszélyes világban élünk. A bukott államok száma 1991 óta folyamatosan növekszik. A tárgykörben végzett egyik legújabb felmérés szerint 2006-ban (12 indikátor alapján) hatvanra tehető a bukott államok száma, vagyis az ENSZ tagállamainak majd 30 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. E státusnak elsősorban belső okai vannak, de nem elhanyagolható a nemzetközi kapcsolatokban vétett hibák halmozása. Magyarország egyelőre nem tartozik e kategóriába, de – mint elemzésében a Budapest Analyses figyelmeztet – a sorozatos kormányzati ballépések következtében könnyen ide kerülhet. Jó lenne, ha a magyar miniszterelnök felülvizsgálná álláspontját a külügyeket illetően – ezt most még megteheti a költségvetés megterhelése és arcvesztés nélkül.