Szekrények és csontvázak

Egyre többeket ér el a megvilágosodás. Attól függően, hogy a kormány melyik aktuális csontváza esik ki a szekrényből. A sokk, amit a választási ígéretek megszegése okozott, a hazugságok, amelyekbe Gyurcsány Ferenc egyre inkább belegabalyodik, miközben arról beszél, hogy kormánya egyre világosabban beszél, megdermesztette az embereket. Meddig tűrjük még, hogy hülyét csináljanak belőlünk? – hangzik tétován az ébredés kérdése. A válasz meglepően erőtlen. Meleg van, labdarúgóvébé, szabadságidő van. Csupa alibi, amivel igyekszünk elfedni azt a fásult közönyt, ami lassan nemzeti karakterünkké válik.
Fricz Tamás következmények nélküli országának tünetei nem most kezdődtek. Talán amikor Horn Gyula pufajkás múltját feszegetve azt válaszolta: „Na és?” Meg amikor elhangzott a „Mi az, hogy? Nagyon is!” Gyurcsány Ferenc-i beszólás a vagyonosodásának törvényességét firtató kérdésekre. Ezek a megnyilvánulások a rendszerváltozás minden őszinteségét kétségbe vonják előre és utólag is. A trióhoz csatlakozik Medgyessy Péter, aki elfelejtette tudatni a választókkal, hogy szigorúan titkos ügynök volt, aki lelepleződése okán beadta a közönségnek, hogy a KGB ellenében védte a Magyar Népköztársaságot. Nehéz komolyan venni ezek ismeretében, hogy ez itt működő jogállam, ahol a törvény, a rend és a harmónia uralkodik, pedig már az egyiptomiak is tudták, ha ez a hármas, a „Maat” felborul, akkor zűrzavar és bizonytalanság lesz a társadalom jellemzője.
Szólamokban mindenki a demokráciáról beszél, igazi magyaros, ezért hangsúlyozottan törékeny demokráciáról. Gyurcsány Ferenc is nagy demokrácia-szakértő, miközben saját kézbe összpontosítja a hatalmat, segítőinek volt üzleti és mozgalmi társait veszi maga mellé. A kormány működése jobban kezd hasonlítani egy titkos társaság machinációira, mint egy demokratikus jogállamra.
Mindezt következmények nélkül tehetik. Gyurcsány Ferenc úgy hiheti, a hatalom, amit a szavazók pártjára illetve rá ruháztak, azt jelenti, hogy ettől kezdve a törvényesség látszatát sem érdemes fenntartani. Az állampolgárt emiatt súlyos kételyek rohanják meg. Az egyik oldalon most toboroznak ötszáz adónyomozót, a másikon pedig olyan személyre bízták a nemzet javát szolgáló döntéseket, aki felszámolója volt annak a Hajdú-Bétnek, amely ötmilliárddal tartozik a beszállítóknak. Magánügy, de a tönkrement termelők közül többen lettek öngyilkosok.
Számít ez valamit? Semmit. Mint ahogy nem számítanak Gyurcsány Ferenc cégeinek, vagyonosodásának törvényességi aggályai sem. A KISZ-vagyon eltűnése sem veri ki a biztosítékot. Nem is gondolunk rá, pedig egyik végrehajtója fontos szereplője a kormánynak. Na de annyi botrány tört már ki azóta. Egy képviselő hol el sem veszett macskáját keresteti a rendőrséggel a szomszédján, hol nem engedi be a saját garázsába, majd inzultálja. A szomszéd videóra veszi a történteket. A képviselőt védi a mentelmi jog, a szomszédot viszont százezer forintra büntetik, és arra kötelezik, kérjen bocsánatot. Megsértette a képviselő úr személyiségi jogát, mert kiadta a felvételt.
A közbeszédben szokás hivatkozni a józan észre meg a természetes jogérzékre. Mintha a törvények, a bírák, az ítélkezés vagy az ügyészség egészen más közegben mozogna. Egy hajdan agyonreklámozott bank körül nem csitulnak a botrányok. Százmilliárdnál nagyobb hiány, rossz könyvelés, VIP-hitelek, ingatlanügyek, kivételezett ügyfelek, kozmetikázott adatok. Az indítvány: felfüggesztett szabadságvesztés, az elnökre bizonyított hiány 37 milliárd forint. Védője, a volt igazságügy-miniszter szerint védence mindenben ártatlan. Egyik ismerősöm ennek olvastán földhöz vágta az újságot: háromnapi késéssel fizette be az általa 16 éve használt üzlet bérleti díját. A negyedik nap az önkormányzat levélben bontotta fel a szerződését. Igaz, ő nem bankelnök, csak kisvállalkozó. A tekintélyes gazdasági hetilapban igen fekete történetet olvashatunk. Az egyik pesti kerületben, abban, amelyben már eddig is idegborzoló kótyavetyék történtek, például eladták Lechner Ödön egyik gyönyörű szecessziós épületét is, de botrányok voltak a nagy bérpaloták magánosításai körül is, most egy sarokházra került sor, amelyet belül pazarul felújított az önkormányzat: gázcsövek, víz- és villanyvezetékek cseréjére került sor. Kívülről azonban maradt az állványerdő, a ház csekély értékének bizonyságául. Majd 140 millió forintért elígérték egy külföldi kft.-nek. Nem egyet a lakások közül, hanem az egész házat. Ahol működik egy kávézó is, amelybe pont ekkora összeget ruházott be a tulajdonos. Gondolta, száznegyvenmillióért neki is megérné a ház, ami szakértők szerint most egymilliárdot ér. A kávézó tulajdonosát az önkormányzatból baráti vacsorára hívták, majd ajánlatot tettek neki: 140 millió forintért az övé a ház, ha mellé egy táskában letesz nekik ugyanennyit. Ez persze nem újság, egyes önkormányzatoknál millió a tarifája az építési engedélyek aláírásának. Felelősök, tanúk nincsenek, a nagyközönség csak a vállát vonogatja: a polgármesteren senki semmit nem kér számon, az alpolgármester ősszel távozik egy részvénytársaság elnöki székébe.
Megírják? Megírták. Történik valami? Semmi. Elzavarják a korrupt hivatalnokokat? Nem, sőt lehet, hogy újraválasztják őket. A korrupcióról mindenki úgy beszél mint kiirthatatlan parazitáról. Az emberek nem vetik meg a vesztegetőket, nem közösítik ki az elkövetőket. Megszoktuk, hogy csak a legkisebbekre kötelező a törvény. A politikai, gazdasági vagy üzleti elit tagjaira semmi nem érvényes.
A Belgrád rakparton a jó összeköttetésekkel bíró melegbár tulajdonosa engedély nélkül épített egy új emeletet a padlástérbe. Budáról jövet bántja a szemet a borzasztó stílustörés, amivel belerondított a rakparti házak századfordulós hangulatába. Ha nincs engedély, akkor törvénytelen az építkezés, ha van, akkor legalább akkora botrány, hogy ki írta alá ezt a tákolmányt. Horvátországban betartják a jogszabályokat: nem nézik, ki meleg, ki haver, ki simlizik, ha nincs érvényes építési engedély, bontanak.
Mint ahogyan a Lánchíd pesti hídfőjénél, a világörökség lábánál is nyithatott valaki kávézót. Kávézót? Fabarakkot, hullámpalával lefedve és csukaszürkére befestve. Már a gondolat is bizarr, miként bonyolódhat le az ilyesmi. A vállalkozó bemegy az önkormányzathoz, és azt mondja, szeretnék a rakparton kávézót építeni.
Gondolnánk, az illetőt elzavarják azzal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében sem lehet lángossütő bódét nyitni. Hát lehet, az engedély megvan, a kávézó működik, és a jó pesti embernek már a pulzusa sem lódul meg. Orwellen trenírozott népünk ötven év óta tudja, hogy minálunk vannak egyenlők, de vannak még egyenlőbbek. Akik fabarakkot építhetnek a világváros panorámájának közepén. A kávézó tulajdonosa, működtetője pedig nem más, mint a kőkemény médiamegmondó ember, Havas Henrik leánya. Az egyenlők között az egyik főegyenlőbb. Az igazság bajnoka, aki reggeli tévéműsorában könyörtelenül leleplez mindenfajta törvénytelenséget. Történik valami? Semmi. A nézők legyintenek, és azt mondják: ilyen ország ez. Fogadásokat kötnek arra, hogy a K&H-ügyben kit fognak elítélni: a taxist vagy a portást. Kulcsár Attila pedig elfoglalja a whiskys rabló mellett az aktuális nemzeti hős pozícióját.