Betonkoszorú

Uniós csatlakozásunk óta a komáromi hídon átkelve már nem kell útlevelet mutatnunk, elég az elnyűtt személyi igazolvány is. Nem zaklatnak vámosok, nem borítják a kocsi tetejére poggyászunkat, undorral matatva személyes holmijaink között. Sokat változott a világ a nyolcvanas évek óta. A hídról leérve, jobbra fordulva a komáromi óvárosba érkezünk. Szűk, kacskaringós utcácskák, barokk, klasszicista, szecessziós házak, mór stílusú zsinagóga, az egyik sarokház hamisítatlan Bauhaus stílusban épült. A rendszerváltás után az európai csatlakozás lelkesedésétől fűtve az egyik nagy tömbbelsőt „Európa-udvarnak” nevezték el. Meglepő épületegyüttest alakítottak itt ki. Kissé szürrealisztikus, enyhén giccsbe hajló, színes épületkavalkád ez, amelyben megtalálható az európai építészeti stílusok mindegyike a németalföldi fachwerkes épületektől az erdélyi szász lábas házakon keresztül a mediterrán tengerparti villákig. A tér közepén magyar királyok szobrai, s a legnagyobb meglepetés az egyik ház tetejére helyezett több méter átmérőjű Szent Korona a ferde kereszttel. Úgy látszik, a mai Szlovákiában jobban emlékeznek arra, hogy valaha a Szent Korona országához tartoztak, mint mi itthon az anyaországban.
Az udvarból kilépve a Klapka Györgyről elnevezett utcában folytatjuk utunkat. A Ferencesek utcájába fordulva egy tornyos templomhoz érkezünk. Kapuján sem miserend, sem egyéb egyházi hirdetés nem olvasható. A felirat: Limes Galéria. A templomba lépve megdöbbentő látvány fogad. A magas, barokkos templomtérben nincsen oltár, nincs szószék, nincsenek padok. A falakon kopott állapotukban konzervált freskótöredékek. Alattuk gyönyörű, finom mintázatú textilszőnyegek, közöttük a térben furcsa rusztikus faszobrok. Miközben ámulva nézelődünk, előkerül egy kedves hölgy: Farkas Veronika művészettörténész, a galéria igazgatója. Lelkesen meséli a templom múltját, jelenét és várható jövőjét. Tőle tudjuk meg, hogy az épületet a helyiek Katona templom néven emlegetik.
A szentély a XVII. század közepén, az ellenreformáció idején épült. Nagyszombatból érkezett ferences rendi szerzetesek alapították. Az akkori város szélén állt, és tartozott hozzá egy kolostorépület is, amely már sajnos elpusztult. A templombelső késő barokk stílusú. A falfülkékben freskómaradványok láthatók. Az első ívekben a magyar királyok figurái, Szent István, valószínűleg Imre herceg, Szent László és Szent Erzsébet. A másik oldalon Szent Bertalan és Szent Gergely pápa alakjának fragmentumai. A szentélyben pedig egy adoráló női alak látható, amely arra utal, hogy a templomot Máriának, az angyalok királynéjának a tiszteletére szentelték föl. Az altemplomba ferences atyák temetkeztek. Száz évvel később II. József feloszlatta a rendet, és a barátok elköltöztek. A templomot a várbéli katonaság kapta meg. A katonaság lelki életét szolgálta, amely liturgikus célokra használta, a közeli Szent András-plébániához tartozott. Az első világháború alatt hadikórházként működött, s még a két háború között is tartottak itt miséket. A szocializmus beköszöntével államosították és a rendszerváltásig raktárként használták az épületet. Színházi díszleteket, zöldségárut, drogériacikkeket tároltak benne. Az 1965-ös árvíz idején a talajvíz kimosta az altemplomban lévő sírokat, akkor a csontokat közös sírba helyezték. Az altemplomot feltöltötték homokkal, fölé betonjárdát építettek. A rendszerváltás után az egyház nem igényelte vissza a templomot, így önkormányzati tulajdonba került.
Ekkor már nagyon rossz állapotban volt – emlékezik Farkas Veronika. A műemlékvédelem segítségével 1995-ben megerősítették a dűlőfélben lévő falakat, és vasbeton koszorúval fogták körbe az épületet. Ekkoriban bizonytalan tervezgetések folytak további sorsáról. Terveztek ide lapidáriumot, de a nagyméretű kövek elhelyezése gondot okozott volna. Így a kőtár végül a vár 6-os bástyájába került. A műemlékvédelem irodákat működtetett itt, terveztek könyvtárat is, de a fűtési problémák miatt egyik sem bizonyult jó megoldásnak.
– Én 1999-ben egészségügyi okokból megváltam a múzeumban betöltött művészettörténészi állásomtól – magyarázza Farkas Veronika –, s ekkor néhány barátommal létrehoztuk a Pro Arte Danubii társulást, amelynek én lettem a vezetője. Fő célkitűzésünk a városbeli, a szlovákiai és a határokon túli kortárs képzőművészeti formák minél teljesebb bemutatása. Kiállítások, zenés és prózai előadások, performance-ok rendezésére, koncepcionális művészeti irányzatok megjelenítésére kerestünk teret. Először a volt bencés rendház folyosóján kezdtünk el kiállításokat rendezni, 2000 nyaráig voltunk itt, de a hely szűknek bizonyult. Érdekeink összecsengtek az önkormányzatéival; ők nem tudtak mit kezdeni a Katona templommal, nekünk pedig ideális térnek tűnt elképzeléseink megvalósításához. Így aztán 2001 szeptemberében megkaptuk ezt a helyet. Saját erőből készítettük el a padlózatot. A figurális freskók letisztítását és konzerválását Mézes Árpád restaurátor vezetésével oldottuk meg. Az üres templom hajójában monumentális kiállítási tér alakult ki, ahol nagyméretű alkotások is elhelyezhetők. A karzaton pedig egy intimebb környezetet hoztunk létre, ahol kisebb tárgyak elhelyezésére vagy kamarakiállítások rendezésére nyílt lehetőség.
Farkas Veronika elmondja: kevesen hittek vállalkozásuk sikerében, de úgy látszik, az idő őket igazolta. Évente átlagosan tizenöt kiállítást rendeznek. Minden évben úgy állítják össze programjaikat, hogy legyen benne szlovákiai, anyaországi és a világ bármely táján élő magyar alkotó is. Kiállított itt a Szinyei Merse Pál Társaság, nemrég zárult Csókos Varga Györgyi és férje, Csákvári Nagy Lajos életmű-kiállítása. Itt volt M. Novák András, Gyulai Líviusz, Szalay Dániel, Nagy József, Dolán György, Móder Rezső, Varga Amár László és még számtalan Kárpát-medencei s azon kívüli művész. Az idén pedig a drogosokkal művészeti terápiát folytató intézményeket kérték fel, és a kezeltjeik által készített alkotásokat mutatták be.
E tér sajátos hangulata felvillanyozza a művészeket. Nemcsak a hozott műveiket mutatják be, hanem megérezve a hely adottságait, alkotni kezdenek. Gyakran hoznak létre itt a kiállítás vagy annak előkészítése folyamán új, a hely szelleme által ihletett alkotásokat. Jelenleg Lőrincz Zsuzsa grafikusművész kiállítása látható a galériában. Ő Pozsonyban született, de most Prágában él. Emellett fönt, a kóruson Paul Glendell angol fotóművész természetvédelemmel kapcsolatos és erdélyi témájú képei láthatók. Az évet a kecskeméti Tűzzománc Műhely kiállítása zárja.
Az épület fenntartását és a kiállítások rendezését pályázati pénzekből és szponzori támogatásokból próbálják finanszírozni.
– Sajnos ezek távolról sem elegendőek a működésünkhöz, és az utóbbi időben ráadásul drasztikusan fogynak ezek a források – mondja Farkas Veronika. – Reméljük, hogy az idén elmaradt NKA-támogatást az elkövetkezendőkben megkapjuk. Rengeteg saját energiát fordítunk az ügyek intézésére, szervezésre is. Úgy érzem, hogy amit eddig csináltunk, értékes, hasznos munka volt. Mindenképp folytatni szeretnénk erőnk szerint. Ezért kérek mindenkit, látogasson el hozzánk.