Nagy volt-e egyáltalán a bergamói nagy komponista? Vagy csak könnyű kezű mesterember, aki nem átallotta tán nem is tollal, inkább habverővel megírni Az ezred lánya című blődlit, s akinek népszerű Szerelmi bájitalától se szoktunk katarzisig részegülni? Vagy a virtuóz és érzelmekkel teli Lammermoori Lucia mutatná Gaetano Donizetti igazi, „másik arcát”? A Roberto Devereux mindenesetre példa, hogy néha nem csak az arra „érdemeseket” lepi el a por.
A középkori Anglia Erzsébet királynőjének kapuzárás előtti, tragédiába torkolló liazonját tárgyalja e háromfelvonásos opera, ám a mai Erzsébet uralkodásának kulisszáihoz emelve. Különös, mert a konyakszín chesterfieldekkel berendezett parlamenti foyer és a királynő is meglehetősen aszexuális képzetet kelt: e hendikepes közegben kell boldogulnia a szerelmi drámával Christof Loy adaptációjának. Körben makulátlan sötét nyakkendők és faldrapériák, szűrt fény, süppedő szőnyeg – így válik a nézőpukkasztásból beállított ivóvíz-automata és az azt kezelgető néhány kék overallos szaki, no meg a Sun-lappéldányokat cserélgető görkoris rikkancs üde színfolttá.
Stílus- és idősík-karambol fenyeget: tizenhatodik századi angol reneszánsz, itáliai romantika és legalábbis a thacherizmus rohan egymásnak, mindez pedig a mű eredeti nyelvén, olaszul egy bajor színpadon 2005 májusában. Még sincs probléma, mind mély, ütős előadássá simul össze, amely minimálrendezés, mert kizárólag arcokra, szituációkra és hangszálakra koncentrál. Legalábbis akkor konzseniális, ha ezt meri tenni: semmi kivégzéseffekt, fénykavalkád vagy díszlettrükk. És szerencsére nem túl sok operamaníros földön vonaglás. Edita Gruberova még mindig intakt, macskahajlékonyságú koloratúrszoprán, de már ott tart művészetében, hogy öregedéssel dacoló porcelánbabának nem akar látszani, inkább felpuhult szájú, telt királynő, akinek fél évszázadnyi teljhatalma mit sem ér a szerelem ellen. Világos, az énekesnőhöz varrták e produkciót – férje, Friedrich Haider dirigál –, de igazi művésztársakat nehéz erre a nívóra szerződtetni. Münchennek se sikerül, Isten bocsássa meg, de a gonosz Lord Cecilt alakító hústoronyból például olyan Cérna Peti-tenor szól, hogy azonnal a hangszínszabályzóhoz nyúlunk, ám a vicc nem onnan fakad.
Mégse veszítsük szem elől a lényeget: Donizetti „másik hangja” ma Edita Gruberováéval azonos. Ők jól jártak egymással, de az igazi haszonélvezők mi vagyunk.
(Donizetti: Roberto Devereux / Haider; Deutsche Grammophon DVD, 2006.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
