Ellenszélben a francia diplomácia

Franciaország továbbra is nagyhatalmi ambíciókat dédelget a Közel-Keleten, legalábbis erre utalnak politikusainak a konfliktus kapcsán tett megnyilvánulásai. Libanon utolsó gyarmattartójának kevés esélye van arra, hogy mindezt valóra is váltsa.

Amint Dominique de Villepin kormányfő és Philippe Douste-Blazy külügyminiszter szolidaritást kifejező bejrúti útja újra nyomatékosította, a hangját önállóan egyre kevésbé hallató Tony Blair brit miniszterelnök mellett Párizs határozottabban képviselheti saját álláspontját. Bár manőverezési lehetőségei évtizedek óta szűkülnek, befolyása nélkül Libanon politikai térképe aligha érthető meg.
Az ország 1926-ban született, francia sugalmazású alkotmánya a felekezeti létszámaránynak megfelelően a maronita keresztény többséget biztosította az ország kormányzatában. Ennek kényes egyensúlyaként a drúz és a szunnita muzulmán ellenzéket is kellően megszilárdította, viszont kizárta a hatalomból az iszlám síita ágának képviselőit, akik a demográfiai változásokkal és az általuk kiváltott, tizenöt éven át húzódó polgárháborúval párhuzamosan vívták ki maguknak mérvadó politikai szerepüket Dél-Libanonban. Franciaországnak így hagyományosan nincsenek jó kapcsolatai a helyi síita szervezetekkel – a jelenlegi kulcsfigura Hezbollahhal sem.
Franciaországnak az üzleti világ diktálta érdekellentéteken túlmenően – prominens befektetőként vesz részt az arab világ egyedüli keresztény többségű államának gazdasági életében – ezért politikai aggályai is támadhatnak az izraeli agresszió miatt. A zsidó állam talán egyedül ésszerűsíthető célja a háborúval az, hogy szomszédai között ne lehessen olyan, ahonnan a helyi kormányzat gyengesége folytán területét fenyegetés érheti, ám közben a politikai középszerűségből Libanon jövőjének egyik döntő kockázati tényezőjévé emelte a Hezbollahot.
Franciaország eszközei a béketeremtésben meglehetősen korlátozottak. A jelenlegi helyzetben legfeljebb az Izrael és Libanon között létrehozandó védőzóna felügyeletét vállalhatja egy nemzetközi békefenntartó erő élén – állapítja meg a Strategic Forecasting hírszerző ügynökség szakértője. A hosszú távon fenntartható tűzszünethez viszont nemcsak erre és a tárgyalóasztalnál mutatott elkötelezettségre van szükség, hanem egy minden külső érdektől független, erős libanoni kormányra is. Ebben, úgy tűnik, egyelőre csak a Franciaország által vakon írt forgatókönyvek reménykednek.