(hová tegyük az x-et…)

Én nem tudom, mondtam Tárnoki néninek harmadik látogatásom alkalmával, hogy ön, aki kilencvenedik évéhez közeledik, s több mint ötven esztendőt özvegységben töltött, miért hajlamos arra, hogy a különféle választásokat a szocialisták javára döntse el, ily módon meghatározva gyermekei, unokái, déd- és ükunokái jövőjét. Az öreg hölgy egy csöpp lekicsinyléssel elmosolyodott. „Maga sem mai kakaska már – kezdte válaszát. – Így én is kérdezhetném, miért veszi a fáradságot, sőt miért töri magát, hogy saját, nem mindig megalapozott vélekedésével olvasóit az Orbán-féle jobboldal malmára hajtsa. Jól mondom?” „A dédi kissé kiforgatja azt a szólásmondást – kottyant közbe a legkisebb dédunoka, a hároméves Esztike –, amely szerint a vizet hajtják más malmára, nem az olvasót.” „Nincs semmi humorod – állapította meg Tárnoki néni, s gyengéden megsimogatta a kislány fejét. A fideszesek általában ilyenek. Mióta egyszer véletlenül belepottyantak a hatalomba, majd kiestek belőle, mint fészekből a tökös veréb, azt hiszik, hogy a sértődött fapofa méltóságteljes. Ráadásul, ha folyton közbeszólsz, elfelejtem, mit is akarok mondani. Mi volt a kérdés?” – fordult hozzám. – „Hogy ön miért megy szavazni, a fiatalok egy része meg miért marad távol?” „Elsősorban azért megyek, mert van szavazati jogom, és mivel demokratikus köztársaságban élek, választhatok, és saját kezűleg dönthetem el a választásokat. A Kádár-korszakban, hogy őszinte legyek, csak azért mentem el szavazni, hogy meg ne szóljanak. Akkor mindegy volt, a népfront jelöltje így is, úgy is befutott, az én segítségem nélkül is, még a nevét sem kellett megjegyeznünk. Mond magának valamit ez a név, hogy Filló Pál?” „Nagyon is” – feleltem. „Annak idején, a nyolcvanas években nem kényszerből szavaztam rá, de most egészen más. Büszkén és bátran rajzolom az x-et Filló neve mellé, ahogy illik. Ez a hülye kérdés, amit feltett nekem, mintha azt sugallná, hogy tán nincs is jogom a jövőről dönteni?” „Dehogy, dehogy – mentegetőztem. – Sokkal inkább arra keresem a választ, hogy önnel ellentétben számos fiatal, akinek szintén joga van, miért nem megy el szavazni?”
„Van egy egyszavas válaszom. Mert hülyék. Most például a legkevésbé sem érdekli őket, ki lesz a polgármester a kerületben, a nevét sem tudják. Demszkyről már nyilván hallottak, magától meg a Magyar Nemzettől rosszat, másoktól jót. Így aztán én döntöm el, ki legyen a főpolgármester.”
„Demszky, aki rádöntötte a villanyoszlopokat a Margit hídra… Persze a dédi nem jár villamoson” – szólalt meg Esztike. „Mire te elmúlsz hároméves, s leszel tizennyolc, már rég elfelejted, hogy kidőlt az az oszlop, meg azt is, hogy Kövér Laciért meg a Viktorért rajongtál. Úgy nem mész el szavazni, ahogy a mostani hülye húszévesek.” „De igenis megyek” – fakadt sírva a kislány. „Na akkor mond meg, ki az a Tarlós!” „A Fidesz Polgári Szövetség főpolgármester-jelöltje.” „Mire nagykorú leszel, elfelejted.” „Dédi – kezdte kérlelni a kislány. – Vigyél be magaddal a szavazófülkébe.” „Egy frászt.” „De hiszen nem tiltja a törvény. Engedd meg most az egyszer, hogy én húzzam be a keresztet helyetted. Kérlek, kedves dédi…” Tárnoki néni elérzékenyült. „Majd ha fagy – mondta. – A háromévesek mind éretlenek, és minden feladatra alkalmatlanok.” „És az, aki bemászott a zalaegerszegi ékszerboltban a pult alá, és az összes aranygyűrűt összeszedte a szüleinek?” „Az koraérett volt – nevetett az öreg hölgy. – De ha végül úgy döntök, hogy Tarlós lesz a főpolgármester, akkor velem jöhetsz, s a neve mellé behúzhatod az x-et.” „És akkor ő nyer?” Tárnoki néni mosolygott, és így szólt talányosan: „Én nem tudom”…