Ítélet

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

A XVI. század talán legérdekesebb teológiai vitája nagyon is örök kérdésekről, a ma is mindenkit foglalkoztató emberi szabadság és boldogság problémájáról szólt. Mai szemmel mégis nehéz megérteni a sokféle személyes és politikai ellentéttel fertőztetett szembenállást, amelynek kiváltója Michel Bajus (1513–1589) vallon teológus Szent Ágostonon alapuló rendszere lett. Bajus szerint az üdvösség az emberi természetből következik, nem pedig az isteni kegyelemből, és enélkül az ember nem lehet boldog. Az áteredő bűn viszont annyira megrongálta az emberi természetet, hogy ennek következtében az ember a kegyelem híján minden tettével vétkezik. Bajus tehát látszólag csak kis hangsúlyeltolódást vezetett be az uralkodó skolasztikus-tomista nézetekhez képest, mégis hatalmas ellenállásba ütközött. Elítélte a Sorbonne, majd Commendone bíboros, pápai legátus sürgetésére IV. Pius a szemben álló feleknek – a botrány elkerülésére – hallgatást parancsolt. Bajus azonban – igazát védve – újabb műveket adott ki, amelyeket ismét elítéltek, előbb helyi szinten, majd 1567-ben V. Pius is, méghozzá olyan titkos bullában, amelyet csak az egyetemi kar ismerhetett meg. Bajus erre visszavonta tanítását, de kérte a pápát, hogy vizsgálja felül döntését, aki ehelyett inkább megerősítette egy brévében a korábbi elítélést.
A történetben a jezsuiták kaptak kulcsszerepet: amikor XIII. Gergely pápa 1580-ban ismét megerősítette V. Pius bulláját, Francisco de Toledót (1532–1596) küldték louvainbe az ítélettel. Az egyetemi karok elfogadták a döntést, viszont az nem mondható, hogy belenyugodtak volna, és amikor Robert Bellarmintól (1542–1621) egy fiatalabb jezsuita, Léonard Leys (1554–1623), ismertebb humanista nevén Lessius „örökölte meg” a vita folytatását, a bajanisták tüstént be is perelték, s a vitán maga Bajus is részt vett. Végül a gyenge fizikumú, de ragyogó szellemi képességű Lessius győzedelmeskedett, igaz, nem annyira szavainak erejével, mint inkább Róma közbenjárásának köszönhetően. Persze Bajust se nagyon kellett félteni. A belga jezsuiták egyenesen az általános rendfőnökhöz fordultak, tegyen valamit a bajanizmus határozottabb elítélése érdekében, aki így válaszolt: „Ha azt hiszitek, hogy könnyű dolog győzelmet aratni Rómában, tévedtek. A másik oldalnak is megvannak a maga támogatói és bajnokai, akik meglehetősen befolyásosak.”
Bajus és Lessius vitáját végül elsöpörte az idő, de a szemben álló felek nagy hatással voltak a gondolkodás történetére. A maguk korában, a protestánsokkal folytatott hitviták mellett erre a kontroverziára figyelt az egész világ; még hozzánk is eljutott a viták hevéből valami, sőt nálunk jóval tovább volt eleven a probléma, mint másutt. Lessius Quae fides, et religio sit capessenda, consultatio című, 1609-es antverpeni művét a neves konvertita, református prédikátorból katolikus pappá lett Veresmarti Mihály fordította magyarra. A Tanacskozas, mellyiket kellyen az külömbözö vallások közzül választani 1611-ben jelent meg először Pozsonyban. E kiadás meglétére hosszú ideig csak következtetni tudtak a régi könyvekkel foglalkozók, mígnem előkerült egy szép, hangjegyes pergamenbe kötött unikális példány a gyöngyösi ferencesek könyvtárában.
Ez azonban csak a kezdete volt Lessius hazai reputációjának. Külön vizsgálatot érne meg annak kiderítése, hogy miért jelent meg több mint száz évvel később két új kiadásban a Quae fides, et religio sit capessenda, consultatio először Nagyszombatban, majd Kolozsvárott kétszer, hiszen a XVIII. századra már csak emlék volt a bajanistákkal folytatott ádáz vita.
Mindenesetre az 1735-ös kolozsvári kiadásból, amelyhez Borsos István téziseit is hozzákötötték, az egyik példányt a csíksomlyói gimnázium Mária Társulata szerezte be és használta 1793-tól. Előtte csupán Dali Márton jegyezte föl a nevét a könyv szennylapjára 1744-ben. A kötet hátsó, üres lapjára azonban nem ő írt néhány latin és magyar bejegyzést, hanem valószínűleg a Mária Társulat valamelyik ismeretlen tagja.
„Inexcusabilis es, o homo omnis qui judicas…” kezdődik a rómaiaknak írt levélből vett részlet. Majd utána áll a fordítás: „Menthetetlen vagy o minden ember aki itélsz. Mert a mint itelsz, magodat karhoztatod: mert ugyan azokat es cselekszed, a miket itélsz.” Majd egy elrontott hexameter és a fordítása következik, befejezésül pedig – szerző megjelölése nélkül – egy Hugo de Sancto Carónak, a dömés érseknek tulajdonított Apokalipszis-kommentárból való idézet: „Vae mihi nascenti, vae nato…” – és a fordítása: „Jaj világra létem, jaj éltem, jaj kimenésem! Jaj hogy Evának jaj nélkül szülte (szülötte) nem élhet.”
Hát ebben talán nem is volt vita a kegyelem, szabadság és boldogság titkain vitatkozó teológusok között.