Pokoli aranykor

Az utóbbi másfél évtized könnyűzenei történetének fájdalmas kettőssége, hogy míg a szórakoztatóipar diadalmasan prosperál, maga a rock műfaja válságban van, sőt sokak szerint haldoklik, némelyek szerint már el is lehet temetni. Az aggodalmak duplán érvényesek a rock alternatívnak nevezett válfajára, amely mindig is rétegzenének számított, de valójában a rockzenei avantgárdot jelenti. Olyan elkötelezett művészeket, mint Tom Waits, Marianne Faithful, Lou Reed, Nico, Iggy Pop, Patti Smith, Ian Curtis, Lydia Lunch, Nick Cave, Blixa Bargeld vagy Henry Rollins. Ők és a hozzájuk hasonlók egyéni zenéjükkel és tartalmas, magvas szövegeikkel újították meg az elsekélyesedő rockzenét. Ahogyan az amerikai költő- és énekesnő, Patti Smith pályája elején, a hetvenes években tömören meghatározta a műfajt: „Háromakkordos rock a szó hatalmával ötvözve.” Sajnos három évtized múltán úgy tűnik, a fajsúlyos szövegekkel felvértezett rockzene a végnapjait éli. Az alternatívok a kiöregedés szélén állnak, és hogy jönnek-e utánuk mások, az kérdéses.

Míg a külföldi alternatívok évtizedek múltán, idős korukra megkapják a nekik járó megbecsülést, tiszteletet, a nyolcvanas évek hazai underground forrongásából – néhány kivételtől eltekintve – csupán egy halom elnyűtt magnókazetta maradt. Számos felvételt, dokumentumot az Artpool Művészetkutató Központ őriz, de publikálásukra se pénz, se lehetőség. Ma már szinte hihetetlen, hogy milyen széles volt a palettájuk azoknak az együtteseknek, amelyek az irodalmon kívül az autentikus megnyilvánulás egyedüli képviselői voltak Magyarországon. A borotvaélen táncoló szabadcsapatok élvonalába tartozott Müller Péter URH-ja, Pajor Tamás Neuroticja, Menyhárt Jenő Európa Kiadója, Vető János, Lukin Gábor és Méhes Marietta Trabantja, Víg Mihály Balatonja, Wahorn András és fe Lugossy László A. E. Bizottsága, Grandpierre Attila Vágtázó Halottkémek-je, Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László és Hajnóczy Csaba Kontroll Csoportja. De rajtuk kívül még vagy húsz formabontó zenekar koncertezett akkoriban, nem beszélve a legalább harminc punkegyüttesről az Aurórától a Trottelig. Ugyanígy el kellett tűnnie a süllyesztőben a három nagy előfutárnak, Baksa-Soós János együttesének, a Kexnek, amely mindössze másfél évig (1969–1971) állt fenn, az Orszáczky Miklós, Ráduly Mihály és Pataki László alkotta Syriusnak, amely három évig (1970–1973) létezhetett, valamint a gitárkirályként és a magyar Jimi Hendrixként emlegetett Radics Bélának, aki 1968-tól 1973-ig tündökölhetett, nem tovább.
„Pokoli aranykor” – ahogy az azonos című URH-számban Müller Péter örök érvénnyel énekelte. Ennél találóbban aligha lehetne jellemezni azt az állapotot, amelyben a nyugati társadalmak és tizenöt éve a magyar emberek is élnek. E paradox kor egyik pozitívuma, hogy a leghíresebb külföldi alternatívok az utóbbi években szinte valamennyien koncerteztek Budapesten, méghozzá többször is.

A csúcstartó Henry Rollins (45), aki hatszor járt fővárosunkban. Legutóbb 2002-ben a Petőfi Csarnokban láthatta a magyar közönség szuggesztív produkcióját, amelyben nyoma sem volt show-elemnek. Jellegzetes testtartása, amikor támadóállásban, pattanásig feszült izmokkal földig görnyed a vasmarokkal szorított mikrofonra, és úgy énekel, ahogy torkán, lelkén kifér. Ilyenkor láthatóvá válik a hátára tetovált bőszült arcú napkorong és fölötte a felirat: Search & Destroy. Ami magyarul jobb híján annyit tesz: kutass és pusztíts, vagy kutasd fel és semmisítsd meg. Ez eredetileg katonai kifejezés, a vietnami háború egyik fő hadműveleti formáját jelenti, és Rollins egyik példaképe, Iggy Pop írta meg e kifejezésre alapozva azonos című számát, amely a punk rock alapművének tekintett 1973-as Raw Power című lemezén szerepel. Ám alaposan téved, aki azt hiszi, hogy Henry Rollins és az idei Sziget Fesztiválon a legnagyobb névnek számító Iggy Pop a rombolás és nihilizmus hirdetője. Az archaikus hagyomány szerint a nap mitológiai szerepkörébe beletartozik a pusztítás. A rossz és hamis dolgok megsemmisítőjeként könyörtelen szigorral torolja meg a bűnt, és égeti el mindazt, ami saját tisztaságával összeegyeztethetetlen. Akárcsak a többi alternatív, Henry Rollins és Iggy Pop számára is a hitelességre törekvés az egyetlen értelmes életprogram.
Tovább folytatva sort: Lydia Lunch (47) a kilencvenes évek elején járt Budapesten, mégpedig a híres-hírhedt Tilos az Á-ban. A hely tömve volt, kék fényben úszott, mindenki valami vad és eksztatikus produkcióra számított, ehelyett sokkal izgalmasabb dolog történt. A féktelen amazon hírében álló amerikai Lydia Lunch egyetlen kopasz dobos kíséretében másfél órán át bűvölte lassú énekével a közönséget. Fel lehetett tenni a kérdést: ez is rock? Ám a válasz egyszerű volt: persze hogy az.
Nick Cave (48), a sötét árnyakkal viaskodó ausztrál trubadúr eddig négyszer koncertezett Budapesten, legutóbb a tavalyi Sziget Fesztiválon. Gyengébb koncertet adott, mint 2001-ben a Körcsarnokban, ahol kirobbanó formában volt. Ott megmutatta a fiataloknak, hogy miként kell elegáns öltönyben és hatalmas nyakkendőben másfél órán át újra meg újra eljutni az eksztázisig, két révület között nyugodtan zongorához ülni, cigarettára gyújtani, és előadni egy lassúdad szerelmes balladát.
Lou Reed (65), a legendás Velvet Underground frontembere, a modern amerikai élet keserű krónikása is fellépett már a szigeten, legutóbb pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2003-ban: nem nyújtott fergetegeset, de már puszta jelenléte is felvillanyozta a közönséget. Patti Smith, az egész rockzene legnagyobb kuriózuma kétszer koncertezett Budapesten. Amikor 1998-ban és 2003-ban fellépett a szigeten, sokan úgy érezhették, hogy a fesztivál igazi értelme, hogy e törékenynek látszó, de hatalmas spirituális erővel rendelkező asszony koncertet adjon. Amit Mahalia Jackson jelent a spirituáléban, azt jelenti Patti Smith a rockban. Ezt az alapvetően tánczenei műfajt költészettel, misztikával senki sem tudta úgy átlényegíteni, mint ő. Patti Smith, aki 1975-ben Horses című első albumával szinte egy csapásra beírta magát a rockzene történetébe, decemberben lesz hatvanéves.
Iggy Pop jövő áprilisban lesz hatvan. Kedden este negyedszer ad koncertet magyar közönség előtt. Legutóbb 2002-ben lépett fel a szigeten. Lélegzetelállító volt. Azóta is kívánom bárkinek, hogy idős korában, több évtizedes kőkemény önpusztítás után ilyen elképesztő dinamizmussal táncoljon, énekeljen, ugráljon másfél órán át, méghozzá úgy, hogy a számok között egyetlen másodpercnyi szünetet sem hagy. Iggy Pop ugyanúgy küzdött a műfaj létjogosultságáért, mint annak prostituálódása ellen. Amikor első zenekara, a ma már kultikus tiszteletnek örvendő és három éve újból összeállt csapat, a Stooges 1967-ben megalakult, ars poeticája roppant egyszerű volt. Olyan zene kell, amelyre a srácok táncolni tudnak, de közben a világ képébe lehet vágni, hogy rohad. Azóta a helyzet sokat változott: a lázadás árucikké, a botrány show-elemmé vált. Iggy Pop ifjúkorában még volt értelme annak, hogy tört-zúzott a színpadon, beleharapott a mikrofonba, feltépve vele a száját, üvegdarabokkal vagdalta a mellét. Ma már csak egyetlen dolognak van tétje. Annak, hogy tud-e valaki időtálló számokat írni és előadni. Úgy tűnik, Iggy Popnak ez még az ezredforduló után is sikerül, és ars poeticája mit sem vesztett érvényéből. Iggy Pop egyszer a következőket nyilatkozta: „Magamnak is be kell bizonyítanom, hogy nem csak ereklye vagyok. Nem akarom, hogy amikor kimegyek a színpadra, az emberek barátságosan mosolyogjanak. A francokat! Halálomig fogom ezt csinálni, amíg csak bírom.”

Hogy honnan ez az elemi düh, amely Iggy Popot hajtja? Gyanítható, hogy a válasz a kivételes egyéniség és a társadalom örök ellentétében keresendő. A kivételes személyiség a társadalomban megnyilvánuló démoni erőkkel szemben kétségbeesett, elszánt védekezésre kényszerül. A betagozódástól, bekebeleződéstől való félelem is lehet az alkotóenergia forrása. Legutóbbi lemezei, koncertjei arról tanúskodnak, hogy noha Iggy Pop élő rocklegendának számít, és jól megél zenéjéből, fokozott védekező reakciója nem hagyott alább. Parányi az esélye annak, hogy kedden este az alternatív rock egyik utolsó mohikánja gyenge koncertet ad, de ha ez esetleg mégis megtörténne, sokak szerint még akkor is az ő produkciója lesz magasan a legjobb a Sziget Fesztiválon.