Kőből készült Madonna tekint le az autósra a Balatonszentgyörgyöt Somogyszobbal összekötő út szélén. A kőszentség mögötti telepen pedig autók várnak boldog tulajdonosaikra. A pöffeszkedő monstrumok a tehetősebbekre, a napszítta szőkék, pirosak, öregek és csúnyácskák a szerényebb pénztárcájúakra. És suhannak az autók az úton, egyik a másik után. Az autósok kényelmét szolgálja itt minden. Egymást érik az útszéli akkumulátor-, kipufogó-, alufelniárusok, de a gumicsere, karosszériaigazítás, motorjavítás, fék- és futómű-beállítás, sőt robogóvásárlás sem lehet probléma. Csak pénz legyen. Közel még a Balaton, díszesek a kerítések. A fizetővendég-szolgáltatók kapukiírásai szerint németül is értve várják a környéken megszálló turistákat. Vágott fű illatát hordja a szél.
És megint feltűnik egy benzinkút meg egy kipufogó-javító. Ilyen körülmények között a Madonna látszólag az autókereskedők, karosszérialakatosok, üléshuzatosok védőszentje lehet, de nem, mégsem. Lelassítok, kiszállok. A szép szobor talapzatán felirat: „Isten dicsőségére állíttatta özv. Fabos Józsefné és gyermekei. 1908.”
Akkor még egyszerű földút futott itt, s többnyire csak szekerek poroszkáltak az úton. Miután 1893. október 24. megnyílt a Balatonszentgyörgy–Somogyszob közötti szárnyvonal, könnyebbé vált az itt élő emberek élete is. (Magyarország közlekedéspolitikájában Baross Gábor miniszteri tevékenysége [1886–1892] jelent fordulópontot, kitűnően példázza az egyéniség történelemformáló erejét. A századforduló éveire az ország közlekedési rendszere és működése eléri azt az összetettséget, amelyről oly sokan álmodoztak.)
Mára a vasút szerepe némileg megváltozott. Vonattal a szegény emberek és a Magyarországra autóval érkezett külföldiek járnak. Első megállónk, Marcali csak néhány kilométerre található a Balatontól, élményfürdője, ipari üzeme s vegetáló laktanyája van. Az élményfürdő felé kanyarodom. Épülete olyan, amilyet egy európai uniós tagállamban elképzel az ember. Újszerű, modern, erős kerítése van, a kövezetet kis traktorokkal seprik, s parkolóhelye is akad bőven. Régi rozsdatemetők nincsenek itt, Volvók, Audik, új Skodák pörkölődnek a napon. Látok német, holland és brit felségjelű autókat is. Mint álmos macska, úgy hunyorog faggatózásomra a jegykezelő asszony. Nincs statisztikájuk arról, hogy vonattal jár-e valaki ide a termálvíz miatt – derül ki válaszaiból. „Az autóút viszont néhány száz méterre van tőlünk, azon érkeznek vendégeink a Balaton környékéről és Somogy megye belső részeiből” – teszi hozzá olyan magabiztosan, mint akinek semmi kétsége nincsen afelől, hogy a fürdő bevételét az autóval érkező vendégek hozzák.
A belvárosban kicsi lány főzi a kávét egy cukrászdában, még beszélgetést kezdeményezni is alig merek vele. Kiderül, hogy Alexandra bőrdíszművesnek tanult, s szeptembertől érettségire készül fel Szőcsényben. Tervei szerint busszal jár oda, igaz, a délutáni órákban akár egy órát is kell várnia rá. „Kocsival járni viszont költséges lenne” – szögezi le határozottan. A szülei a Mustangnál dolgoztak, de a vezetők évek óta azt rebesgetik, hogy bezárnak, és Romániába viszik át a tevékenységet.
E körülmények ellenére is gyakorlatilag kimaradt az életéből a vonatozás. Ha a Balatonhoz megy fürödni vagy este a diszkóba, négyen-öten összeállnak, s inkább autóval mennek. Felhörpintem a kávét, majd az autóból dudálok s integetek neki. Mosolyog is. Vendég voltam. Ennyi nekem is jár.
A pár kilométerre délebbre fekvő Mesztegnyőn takaros utcák, gondozott kertek. A távolság a Balatontól már 25 kilométer. A település, mondhatni, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik. Határának több mint a fele erdő, a patakokon halastavak létesültek, és a területén van a Boronka melléki tájvédelmi körzet egy része is. A Boronka ritka természeti értékeit szívesen keresik fel a magyarok és a külföldiek egyaránt. Jól járható kerékpárutak találhatók itt, de a kilenc kilométer hosszú vonalon futó erdei kisvasúttal is utazhatunk. A MÁV-os várótermet kilenc éve bezárták. Itt üres, máshol viszont bálásruha-raktárnak használják. Bár a település nyolc kilométerre fekszik Marcalitól, ezt az utat a vonat fél óra alatt teszi meg a sínek gyatra állapota miatt. Mert nem fordítottak elég pénzt a vonalszakasz állapotának megőrzésére.
– Délre sem érdemes menni vele, hiszen ahelyett, hogy egyenesen lemenne Nagyatádra, megáll Somogyszobon, ahol órákat kell várni a következő vonatra – mondják egykedvűen a helybéliek a vasúthoz közeli italkimérésben. Nem nagyon akarnak itt beszélgetni velem. Kántor László mégis felnéz a sportlapjából, s azt mondja: „A vonat olcsóbb és rendszeresen közlekedik, azaz tartja a menetrendjét. A busz pedig, ha leesik a hó, fél órát is késhet. Vagy meg se jön” – teszi hozzá, majd maga elé tolja a zörgő papírt.
A vasúti megállónál nyomós kútból csorog a víz. Valaki félig lenyomva felejtette. Zöld kapu nyikorog, idős hölgy néz rám idegenre kerekedő szemmel. „Megszüntetik” – vetem felé a köszönést követően a vállamat is mozdítva, mintha már gesztusokból is értenénk egymást. „Nem vagyok a híve, mert ha el akarok menni Marcaliba, akkor nem kell felkelnem hat órakor. Ráérek menni a kilences vonattal, a tizenegyessel pedig vissza is tudok jönni” – mondja a nyolcvannégy éves Bezzegh Sándorné.
Egy lánya Bükkösdön lakik, egy fia és egy lánya Kadarkúton, egy fia Csömenden, egy lánya pedig 26 éve dolgozik a marcali postán. „Egy fiam meghalt a huszadik évében. Egy lány miatt kár volt az életét eldobni. Harminchárom éve történt” – teszi hozzá még szomorúbban.
Egymagában él. A Bükkösdön élő lánya havonta egyszer felkeresi. Százötven kilométer eddig s ugyanennyi az út visszafelé. Egyébként munkanélküli, nem veti fel a pénz. Ezer forint oda, ezer forint vissza. Ezentúl busszal kell majd járnia. Viszszafelé menet előbb be kell mennie Kaposvárra, csak onnét juthat haza.
„A kenyér már 200 forint, s ráadásul napi egy liter tejet iszom. Ez a luxusom, nem tehetek róla. Sparhelttel s fatüzelésű cserépkályhával fűtök. Jobban már nem tudok takarékoskodni.”
Az állomáshoz sietek, mert rövidesen megjön a kétórás vonat. Megszólítok egy férfit, aki három gyermekét terelgeti, igyekszik minél kisebb területen tartani őket.
– Őszintén megmondom, hogy ez a vonalbezárás a legnagyobb felelőtlenség lenne a kormány részéről. Nem titkolom, hogy én a vasútnál dolgozom a tolatásban, s vonattal járok dolgozni Balatonszentgyörgyre. A hajnali 4.29-essel megyek, az 5.30-ra van ott – szögezi le Boross Imre. A hazafele tartó vonat neki nem jó, mert délután 18.15-ig dolgozik, s csak este 9-kor lenne járata, úgyhogy általában busszal jön vissza. – Viszont ha éjszakás vagyok, akkor jövet-menet passzol a vonat – billenti a mérleget a vasúti közlekedés felé. Kiderül, hogy munkába nem tudna busszal menni, hiszen 6.05-kor indul az első, azzal nem éri el a váltást, tehát ha a vasút megszűnik, a MÁV-nak kellene buszokat indítania, hogy a térségből járó dolgozói bejussanak munkahelyükre. Boross Imre rögtönzött számításai szerint a buszos közlekedés már nem lesz ingyenes, az napi ezer forintjába kerülne. Igaz, hogy nyolcvan százalékát megkapná, de húsz munkanappal számítva ez mégis négyezer forint többletkiadást jelentene.
Most Marcaliba megy a család a feleséghez, aki kórházban van. A férfi, mielőtt felszállna a kis piros motorkocsira, tárgyilagosan azt mondja: lehet, hogy kevés az utas, de az biztos, hogy nyáron a turisták, év közben pénteken a piacok s a diákok közlekedése miatt létjogosultsága van ennek a vasútnak.
Arcok lesnek ki a homályos ablakon, majd elgördül a rövid szerelvény.
Az állomásépület sarkánál Bezzeghné áll elém. Újságot lobogtat, majd kifeszíti, s már mondja is:
– Na, ezt tessék megnézni! Kóka 156 ezer forintos pezsgőt iszik. Hát nem igaz! Itt van, hogy egy ing, egy zakó, egy óra menynyibe kerül. Nem igaz! Hát bocsásson meg a világ! Ezen a forró napon egy munkásember keres ötvenháromezer forintot, s még abból is lefogják az adót. Ennek meg semmi sem drága. Negyven öltönye van. Nem is kerül sor rá, hogy egy hónapban mindegyiket felvegye – állapítja meg látható feszültséggel.
Már-már mondanám, hogy valahogy nyugtassam: ez csak búlvárlapos túlzás, mikor arra gondolok, hogy Borossék hány buszjegyet vehetnének a milliárdos miniszter legolcsóbb zakójának árából.
Böhönye a 61-es és a 68-as fő közlekedési út találkozásánál fekvő nagyközség, közlekedési csomópont. Jelentős gazdasági szerepe van e térségben. Másfél száz működő vállalkozása a vonzáskörzet kiszolgálására épül. A környéken sokan sokáig éltek a málnatermesztésből. Egy időben az eladás is jól ment, számosan ebből alapozták meg családjuk jövőjét, autót, házat, telket vettek. Egy közeli városban élő vállalkozó rendszeresen megvette a gyümölcsöt a helyiektől. Két éve viszont a felvásárlási árak zuhanórepülésbe kezdtek, már az önköltséget sem lehet kitermelni. Így sorra vágták ki a málnásokat a böhönyeiek, a segesdiek is, csak annyi maradt, amennyi a családnak elég.
„Hallom, megszűnik nálatok a vasút. Nem is tudjátok? Nézd meg a GKM honlapját!” – ezzel a hírrel hívta fel Eller János somogyszobi polgármestert egy ismerőse július elején. A polgármester elmondása szerint június végén a somogyszobi vasúti szakasz korszerűsítéséről tartottak egyeztetést, ahol a MÁV illetékese azt ecsetelte, hogy új peronok épülnek, s óránként százhatvan kilométeres sebességgel is lehet majd közlekedni ezen a vonalon. A polgármesterek július első napjaiban még menetrend-egyeztetésen vettek részt a vasúttársaságnál, ahol közölték, ugyanannyi járat lesz jövőre is, mint eddig.
Utólag derült ki, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter ekkor már meghozta döntését. Nem vacakolt az egyeztetésekkel, nem tárgyalt a térségek polgármestereivel, vállalkozásaival, országgyűlési képviselőivel sem, de még a MÁV-val sem. Igaz is, minek? Hiszen ő volt az, aki korábban úgy fogalmazott egy létszámcsökkentés kapcsán: „A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni.”
A vonal déli végpontján fekvő Somogyszob vasúti csomópont jellege miatt vált a környező kistérség központjává. Vonzáskörzetéhez 15–20 kistelepülés tartozik, a közlekedési lehetőségek szűkülése az apró falvak létét veszélyezteti. Somogyszobról a vasúton kívül nem lehet más tömegközlekedési eszközzel eljutni a szomszédos Segesdre, ahol egy vaseszközöket gyártó üzem működik. Eller János polgármester szerint amikor a nyolcvanas évek elején áthelyezték a 68-as utat a szomszédos Ötvöskónyiba, azonnal megszűnt a helyi tüzéptelep, és tönkrement a szövetkezet.
(„A súlyos pénzügyi problémákkal küszködő nemzeti vasúttársaságnál, a MÁV Rt.-nél a mellékvonali vasúti közlekedés kérdése hátrányos megkülönböztetést szenved, a MÁV-nak sem anyagi eszközei, sem távlati koncepciója nincs a mellékvonalak üzemeltetésére. Ezt mutatja az a tény is, hogy a MÁV Rt. a 2004–2005-ös menetrendi időszakban jelentős kínálatcsökkentést hajtott végre a legtöbb mellékvonalon, ami a szolgáltatás további romlásához, a még meglévő utazóközönség elpártolásához fog vezetni.” Idézet a Levegő Munkacsoportnak tavaly a miniszterhez írt nyílt leveléből. Egy évvel később Kóka egyeztetés nélkül 28 vasúti mellékvonal bezárásáról döntött. Minden ígéret ellenére még az utólagos egyeztetések sem történtek meg. Kóka több nyilatkozata elhíresült, a Financial Timesnak például azt nyilatkozta, hogy a magyarok jobban élnek, mint valaha.)
Visszautamon tűnt fel, hogy Marcali határában a düledező betonfalú laktanya őrtornya üres, nagy pókhálót libbentget a szél. Gondoltam, a bakaboltban kiszellőztetem a fejemet. A gyalogsági ásó 800 forint, használt rohamsisakot és 1200-ért közlekedésirányítói műanyag sisakot kapni, de van itt katonai fürdőkád és PB-palackról működtethető hűtő is. A gulyáságyúkanálnál kicsit megtorpantam, azon pedig egyenesen elképedtem, hogy az ütőképes Magyar Néphadsereg mit kezdhetett azzal a rengeteg katicabogaras konnektorjelzővel.
Persze a homályos látás nem új keletű.
origo.hu
Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot
