Nyereségrealizálás zajlott tegnap a pesti piacon, a befektetők ugyan azon tanakodtak, hogy trendfordulóra lehet-e számítani, de a legtöbb kereskedő azt nyilatkozta, egyelőre az emelkedési irány még tartósnak nevezhető. Az, hogy a piac lassan két napja korrigál, még nem indok a pánikra. Mivel kevés befektető dolgozik a nyári szabadságolások idején, nem várható, hogy nagy forgalom és komolyabb emelkedések történjenek. Brókerek a kereskedés zárását követve rámutattak, hogy a BUX-nak tegnap alig adatott meg az esély, hogy emelkedést produkáljon. A nyitáskor már veszteségben álló BUX 22 400 pontról 22 ezer pontig zuhant, a nap végére a vevői oldalra átálló befektetők némileg csökkentették az index veszteségét, de még így is 1,4 százalékkal mérséklődött a tőzsdei indikátor. A 22 205 ponton záró BUX-ra nagy hatást gyakorolt az OTP, az a banki részvény, amely egymaga 10,55 milliárd forintos forgalomban 2,1 százalékkal gyengült. Nemcsak a pénzintézetet sújtotta a csökkenő irányzat, a Richter és a Magyar Telekom árában is jelentős veszteségeket lehetett tapasztalni. A nagyobbik gyógyszergyártó két százalékkal, a távközlési papír 1,7 százalékkal lett olcsóbb. Nagy esést produkált még a TVK és a Démász is. Meglepetésre a Magyar Telekom ára is csökkenőben volt, pedig tegnap megjelent olyan vélemény is, hogy a távközlés doyenjének az ára akár 1020 forint feletti szintet is elérhet.
A vezető európai piacokon emelkedő irány tudott kialakulni, a kedvező vállalati hírek az FTSE és a DAX árfolyamát javították. Miközben a BUX árfolyama lefelé haladt, addig a forint a devizapiacon javulni tudott. Ugyan csak mérsékelt, 0,50 forintos erősödés történt, de az irány sokakat bizakodóvá tett. Az eurót késő délután 273,25 forinton jegyezték, szemben a keddi 273,80 forinttal. A dollárral 213,45 forinton kereskedtek délután.
Realizált nyereség
Tegnap sem követte a BUX a nemzetközi irányokat: a magyar tőkepiaci indikátor napközben 22 400 pontról 22 ezer pontig zuhant. A gyengülés okait több pontban részletezték az elemzők, egyrészt a negatív tengerentúli hírekkel magyarázták a visszaesést, másrészt a hazai piacon uralkodó nyári szabadságolásokkal. Csökkenést szenvedett el az összes vezető részvény, de a kis forgalmúak között is jelentős számú papír ára gyengült. Mérsékelten erősödött viszont a forint a bankközi devizapiacon.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!